Plusz

Évadot hirdetett a Szegedi Szabadtéri Játékok

2022.11.23. 10:00
Ajánlom
Meghirdette Dóm téri programját és újszegedi koncertműsorát a Szegedi Szabadtéri Játékok. A nagyszínpad öt zenés előadása között saját bemutató és továbbjátszás, valamint Ajándékkoncert is szerepel; és visszatér hét estén a népszerű újszegedi koncertsorozat is.

Kezdetét vette a jegyértékesítés a Szegedi Szabadtéri Játékok jövő évadának előadásaira. Izgalmas újdonságok és nagy visszatérők fémjelzik majd a 2023-as programsorozatot. Az ország legnagyobb nyári színházi fesztiváljának következő évi műsorát online sajtótájékoztatón ismertette a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója, Barnák László. Az intézményvezető elmondta, a következő évben is rengeteg zenével és meglepetéssel készül a Fesztivál.

A Dóm téri szabadtéri színpadon 2023-ban is látványos zenés produkciók szórakoztatják majd az igényes kikapcsolódásra vágyó közönséget. Az előadás-sorozat július 7-én veszi kezdetét, a Szabadtéri Játékok saját bemutatójaként színre kerülő különleges operett- és operagálával.

A Holdvilágos éjszakán című esten felcsendülnek a magyar és nemzetközi operairodalom legszebb áriái, a közönség kedvenc operettslágerei.

A csodaszép dallamok a szegedi nézők számára ismerős és nemzetközileg elismert énekművészek előadásában szólalnak meg.

Egy héttel később Michael Kunze és Lévay Sylvester régen várt musicalje, az Elisabeth érkezik három estére a Szabadtéri Játékokra. Az Erzsébet császárné életét színpadra álmodó, nagyívű előadás hazai ősbemutatójára 1996-ban éppen a Dóm téren került sor, és azonnal a szegedi közönség egyik legkedvesebb musicaljévé vált. A történet ezúttal a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház vendégelőadásában, Szente Vajk rendezésében kel életre a nagyszínpadon.

Július 21-én sor kerül a Szegedi Szimfonikus Zenekar elmaradhatatlan Ajándékkoncertjére is. Július 28., 29. és 30. este pedig a 2022-es évad fergeteges záróprodukciója, John Kander, Fred Ebb és Bob Fosse Chicagója is újra színpadra kerül hazánk legnagyobb csillagtetős színházában, Béres Attila rendezésében.

A Dóm téri programok zárásaként Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István worldmusicalje, az Ezeregy éjszaka debütál a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

A vadonatúj produkciót az augusztus 11-i ősbemutatót követően 12-én, 18-án, 19-én és 20-án láthatja majd a közönség. Az Ezeregyéjszaka sokak számára ismerős, mégis rengeteg meglepetést és újdonságot rejtő, egzotikus meséi, slágervárományos zenék, izgalmas látványvilág és neves sztárfellépők gondosodnak majd arról, hogy a musical szórakoztató kuriózum legyen hazánk legnagyobb szabadtéri színpadán.

Az Újszegedi Szabadtéri Színpad koncertsorozata az előző év kiemelkedő sikere után 2023-ban is visszatér, ezúttal hét zenés esttel. Elsőként Zorán érkezik a Szabadtéri Játékok kisszínpadára. A Kossuth-és Liszt-díjas énekes-zeneszerző és kiváló zenésztársai feledhetetlen koncertélménnyel ajándékozzák majd meg a közönséget június 28-án. Ezután az

Ezzel még tartozom című estjén a Kossuth-díjas Demjén Ferenc hoz el Újszegedre egy fergeteges válogatást számtalan remek slágeréből, amelyeket generációk dúdolnak együtt országszerte.

Az Omega dallamai is újra birtokba veszik 2023-ban az újszegedi színpadot. Augusztus 2-án az Omega „Naplemente” emlékkoncertjén idézik fel a legendás együttes egyedülálló zenei világát. Debreczeni Ferenc „Ciki”, az Omega Testamentum Zenekar és az Omega Szimfonik Zenekar mellett olyan elismert vendégművészek szólaltatják meg a népszerű dalokat, mint Király Linda, Bolyki Balázs és a Bolyki Soul & Gospel kórus, Szabó Győző, Lepés Gábor „Lepe” és Feke Pál.

A klasszikus operettek és a cigányzene kedvelői számára Dolhai Attila, Oszvald Marika, Fischl Mónika és a 100 Tagú Cigányzenekar szólistáinak közös estje, a Zenére fel! című koncert biztosít kellemes kikapcsolódást augusztus 16-án, a Budapest Folk Dance táncosainak közreműködésével.

Napjaink könnyűzenéjének népszerű és elismert képviselői is ellátogatnak idén a Szegedi Szabadtéri Játékokra. Július 12-én a Prima- és kétszeres Artisjus-díjas Palya Bea egyedülálló, népzenei gyökerekkel bíró, saját zenei nyelvén megfogalmazott dalai, augusztus 9-én pedig a Kispál és a Lovasi összetéveszthetetlen hangulatú zenéje szórakoztatja az újszegedi közönséget.

A hazai zenei paletta kiválóságai mellett egy világhírű fellépő is megtiszteli idén az Újszegedi Szabadtéri Színpadot. Július 26-án „a világ legjobb gitárosának” tartott Al Di Meola Grammy-díjas zenész-zeneszerző utánozhatatlan gitártechnikája és sokszínű zenei világa kápráztatja el a Szabadtéri nézőit.

Az Újszegedi Szabadtéri Színpad színházi előadásait jövő év elején hirdeti majd meg a Fesztivál, ám a Dóm tér és a koncertsorozat változatos programjaira már elkezdődött a jegyértékesítés. Szabadtéri-belépőiket az érdeklődők a szegedi Fesztivál Jegyirodában keddtől vasárnapig, 10-18 óra között válthatják meg, vagy pedig a Szabadtéri Játékok weboldalán, ahol folyamatosan elérhetővé válnak majd további információk is a következő évad izgalmas előadásaival kapcsolatban.

Fejléckép: A Szegedi Szabadtéri Játékok színpada (forrás: Szegedi Szabadtéri Játékok)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Nyílt hétvégével ünnepli százötvenedik születésnapját a Zeneakadémia

November 8–9-én ingyenes programkavalkád várja az érdeklődőket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főépületében rendezett nyílt hétvégén, az intézmény a 150. évfordulóját pedig november 14-én nagyzenekari esttel, másnap Liszt-maratonnal ünnepli.
Színház

Nagy Viktor: „Az ország legjobb vidéki színházát kell újra felépíteni”

Hivatalosan szeptember végén nevezték ki a kaposvári színház vezetőjének Nagy Viktor színművészt. Az igazgató a legendás Babarczy-éra alatt, pályakezdőként került a Csikybe – a teátrumhoz fűződő múltjáról és jövőbeli terveiről kérdeztük. Interjú.
Klasszikus

Sztárénekesek és világhírű kórus csatlakoznak a Fesztiválzenekar karácsonyi koncertjéhez

A következő hónapokra is számos koncertkülönlegességet tartogat az együttes, csúcspontként pedig december 26-án Bach Karácsonyi oratóriumát adják elő, parádés szereposztással.
Könyv

Különleges francia irodalmi díjjal ismerték el Nádas Pétert

A Prix Médicis nevű rangos elismerés hírhedten szigorú zsűrije egy kifejezetten a magyar szerzőt és művét elismerő, ebből az alkalomból létrehozott különdíjjal jutalmazta a Világló részletek francia nyelvű kiadását.
Klasszikus

Alina Ibragimova hegedűművész koncertje szépíti meg az adventi várakozást

A Fesztivál Akadémia Budapest tizedik, jubileumi évében különleges, ünnepi koncerttel örvendezteti meg a közönséget december 13-án a Zeneakadémia Nagytermében. Az est vendége a varázslatos hegedűművész, Alina Ibragimova.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

75 év a mozgás szabadságának szolgálatában – jubileumi gálaest a Pető Intézet javára a Pesti Vigadóban

A Pető Intézet immáron 75 éve bizonyítja, hogy a mozgás nem csupán fizikai képesség, hanem a méltóság és az önállóság része. Ezt ünnepli az intézmény jubileumi jótékonysági gálaestje november 24-én a Pesti Vigadóban, ahol a magyar művészeti élet elismert alkotóinak összefogása által valósul meg az intézmény dolgozóinak és diákjainak támogatása.
Plusz hír

Négyen vehették át a Nemzet Művésze díjat

A Nemzet Művésze díj Bizottság Geiger György trombitaművész, Kiss János balettművész, az MMA alelnöke, Kubik Anna színművész, az MMA rendes tagja és Serfőző Simon író, költő, az MMA rendes tagja részére ítélte oda az elismerést.
Plusz hír

Gerendai Károly stratégiai vezetésével rendezik meg jövőre a Szigetet

Az eddigi menedzsmenttel és szervezői csapattal, az egykori alapító, Gerendai Károly stratégiai vezetésével vág neki a jövő évi rendezvény szervezésének a Sziget, amelyet 2026. augusztus 11-15. között terveznek megrendezni.
Plusz hír

A közösség erejével az iskolai zaklatás ellen – elindult a NEM OKÉ országos kampány

Az egyedülálló kezdeményezés célja, hogy az egyre gyakoribb és sokszor súlyos következményekkel járó bullying jelenséget a közösségi felelősségvállalás erejével szorítsa vissza.
Plusz hír

Légiriadó szakította félbe a Déryné Program gyerekeknek tartott foglalkozását Kárpátalján

A gyerekek szinte már rutinszerűen vonultak le az óvóhelyre, ezt követően folytatódott a Déryné Program keretében rendezett foglalkozás. Az alkotók számoltak be a számukra szokatlan helyzetről.