„Evolúciós léptékben még gyerekek vagyunk” – Interjú Csányi Vilmossal

Az állatoknak is van kultúrájuk? S ha igen, miben különbözik az emberétől?

Állatok is képesek tanult viselkedésre, és vannak olyan fajok – például madarak, ragadozó bálnák –, amelyek ezt generációról generációra át is adják egymásnak. Ezt lehet kultúrának nevezni, de szerintem rossz a szóhasználat. Igazi kultúrája csak az embernek van. A kultúra a legfőbb közösségteremtő erő. Alapfeltétele, hogy az egyedek meg tudják osztani egymással a gondolataikat jelek és a nyelv segítségével. Egy közösségnek saját hiedelemvilága, értékrendje, hagyományai vannak. A kultúrától függ, mit tartunk jónak vagy rossznak, milyen tárgyi környezetet hozunk létre. Az állat az őt körülvevő természethez alkalmazkodik, míg az ember új világokat teremt.

Például a csimpánz és az ember genetikai állománya 99,4 százalékban megegyezik. Ami arra utal: a köztünk lévő fejlettségi különbségnek nem elsősorban genetikai oka van. Hanem kulturális?

Mielőtt válaszolnék erre, tisztázzunk valamit! Mi, biológusok a fajok közötti eltéréseket nem fejlődésnek tekintjük, hanem változásnak. Az ember hajlamos lenézni az állatokat és azt gondolni, ő maga annyival magasabb rendű. Pedig csak más mechanizmusok alapján működünk.

A növények nagyszerűen alkalmazkodnak a környezetükhöz, s csomó olyan dolgot „tudnak”, például fotoszintetizálni, amit mi nem. És nem csak az ember az egyetlen gondolkodó lény. 2012-ben Cambridge-ben rendeztek egy nagy neurológiai konferenciát, ahol kimondták: véget kell vetni annak a behaviorista felfogásnak, amely szerint az állat olyan, mint egy gép, csupán ingerekre reagál. Ez nem igaz. Minden állat gondolkodik. Egy rovarnak is eszébe jut öt-tízféle dolog, és ezeket a környezeti tényezők hatására válogatja. Az egérnek sokféle gondolata lehet, és ami a legfontosabb, tanulás révén módosíthatja azokat.

Mi mindenen gondolkodnak az állatok?

Például azon, hogyan ejtsék el a zsákmányt. Meglátják a prédát, és levadásszák. A begyakorlott viselkedések automatizmusként működnek, de ez az embernél is így van. Autóvezetés közben nem kell minden egyes mozdulatot újragondolni. A csimpánz agya körülbelül egyharmada az emberének, azzal már rengeteg mindenről lehet gondolkodni. Visszatérve a kérdésére: a csimpánz és az ember közötti kis genetikai eltérés is elég ahhoz, hogy nagy változásokat idézzen elő. Ám a két faj különbözőségének okai elsősorban a kulturális evolúció más-más irányaira vezethetők vissza.

A csimpánzok lényegében ugyanúgy élnek, mint évezredekkel ezelőtt. Megtörténhet, hogy egyszer majd az ő kulturális evolúciójuk is „beindul”? Mint A majmok bolygója című filmben: az emberiség nagy része kipusztul, és kifejlődik a szuperintelligens majomtársadalom.

Egy állatfaj átlagos életideje a bioszférában 10-12 millió év. A csimpánzok körülbelül 6,5 millió éve léteznek. Az emberi élet kezdetét vitatják a tudósok: van, aki néhány százezer évre teszi, mások 1-2 millió évre. De evolúciós léptékben mi még gyerekek vagyunk.

Vagyis a fajok jövőjét nem lehet prognosztizálni?

Az etológusok nem feltételezik, hogy előre kiszámítható irányba fejlődünk. A világ most olyan, amilyen, aztán egyszer csak történhet valami, amitől minden kicsit megváltozik. Ez nem tervezhető folyamat. Az ember valóban gyorsabban kezdett el változni, ám ennek az az elsődleges oka, hogy nem tudta szabályozni a létszámát.

Ebben alapvetően különbözünk más fajoktól. Minden állatnak van egy úgynevezett ökológiai fülkéje, vagyis egy adott környezete, amelyben életképes. Az állatok nem váltogathatják szabadon az életterüket a bioszférában. Az ember viszont hordozni tudja a saját ökológiai fülkéjét, és akár a jégmezőkön vagy a sivatagban is kialakíthat civilizációkat. De ahhoz, hogy a Homo sapiens az egyre nagyobb létszámú csoportjaiból közösségeket teremtsen, rengeteg apró genetikai módosulás is kellett.

Mire gondol?

Az embernél kifejlődött egy olyan szabálykövető, rendszerteremtő képesség, amely más állatoknál nincsen. Egy csimpánz reggel felkel, s mivel utálja a többieket, keres magának egy helyet, ahol jóllakhat, és lehetőleg nincs ott másik csimpánz. Az emberi közösségek létrejöttéhez előbb csökkennie kellett a csoporton belüli agressziónak, az egyedeknek el kellett viselniük egymást, sőt örülniük a másiknak. Kialakult az emberre jellemző párkapcsolat, amely a munkamegosztásnak is alapja lett. Egy archaikus közösség 100-150 tagból állt. Nem volt könnyű megoldani, hogy mindenki táplálékhoz jusson. Ehhez a feladatokat meg kellett osztani, és összedolgozni szabályok alapján. Kultúra a nyelv előtt is létezett, de a nyelv megjelenése tette lehetővé, hogy az ember egyre több társával kommunikáljon, és bonyolult társadalmi rendszereket hozzon létre.

Csányi Vilmos (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

A technika fejlődésével kialakultak a modern civilizált társadalmak. Ám a babonák és ősi hiedelmek szerepe nem csökkent. Vajon miért?

Az egyes embernek nagyon kevés a személyes tapasztalata a világról. A hiedelmeink teszik lehetővé, hogy olyasmiről is tudjunk, amit soha nem tapasztaltunk. Elhisszük, hogy a Föld nem lapos, és léteznek nagyvárosok, ahol sosem jártunk. Ám minél nagyobb a közösség, tudáskészletünkben annál több a bizonytalan, ellenőrizhetetlen ismeret. Azok a hiedelmek, amelyek ártalmasnak bizonyulnak a generációk során, eltűnnek, mások viszont fennmaradnak.

Például a homeopátiás szerekről klinikailag bizonyították, hogy nincs bennük gyógyító anyag, legfeljebb a placebohatás alapján használhatnak. Az angol tudományos akadémia felvilágosító kampányt indított, ám akik hittek ezekben a szerekben, ugyanúgy vásárolták őket tovább. A társadalmi mentalitáson, kulturális szokásokon nagyon nehéz változtatni. A kultúra olyan, mint egy szerves rendszer: látszólag össze nem tartozó részekből áll. Ha egyik elemét kiemeljük, zavar támad, de a kultúra egésze nem változik.

Bonyolultan hangzik. Említene példát?

Már az ősi törzseknél is megfigyelhető volt ez a jelenség. Egyes indonéz falvakban elterjedtek a születés szabályozásának olyan brutális módszerei, amelyek számunkra ma már megdöbbentőek. Ilyen volt például a fejvadászat. A férfivá válás szertartásához hozzátartozott, hogy a harcosnak a szomszéd faluból öt-hat levágott emberi fejet kellett hazahoznia. Amikor a II. világháború után Indonézia kivívta függetlenségét, az ENSZ egyik feltétele az volt, hogy a fejvadászatnak véget kell vetni. És az ENSZ-katonák még vagy harminc évig ott maradtak a településeken. Mi történt ezután? A világ legmagasabb születési rátájával a lakosság létszáma megtízszereződött ebben a régióban. Az őslakosokba ugyanis beidegződött: ha a fejvadászok családonként öt-hat gyereket megölnek, legalább tízet kell nemzeni ahhoz, hogy maradjon néhány, aki gondozza majd a szülőket öreg napjaikban. A gyilkolászás hagyománya megszűnt, ám ez nem kapcsolódott össze a helyiek gondolkodásában azzal, hogy most már kevesebb gyerek is elég lenne. Egy közösség tehát akkor működik jól, ha a különböző kulturális funkciók együtt változnak.

Ön sokat írt arról, hogy a tömegtársadalmakban az ember elveszítette természetes közösségeit, mindinkább magára maradt. Létrejöttek az egyszemélyes csoportok, amelyekben az individuum leginkább önmagával foglalkozik, és a saját önmegvalósítása érdekli. Mindez hogyan hat a kultúrára?

Az egyszemélyes csoport fennmaradása attól függ, hogy a többi egyszemélyes csoport békén hagyja-e őt, és cserébe ő is békén hagy-e másokat. Ez voltaképp az élni és élni hagyni liberális elve. Egy archaikus társadalomban ez nem volt így. Ott, ha valaki az új ötletével megkérdőjelezte a kialakult szokásjogot és világképet, a közösség rendszerint elvetette az ötletet, és elkergették azokat, akik makacsul ragaszkodtak az újító elképzelésekhez. Ezért is fejlődött az ember viszonylag lassan a kulturális evolúció korai szakaszában. A nagy ugrást, amelynek éppen a közepén lehetünk, a gondolatszabadság hozta létre. Nagyságrendekkel több a szabad gondolat, amelyek rekombinálódnak, segíthetnek az emberiség problémáit megoldani. A szemünk láttára változnak a tudományok, módosul a technika, ami nélkülözhetetlen a Föld lakosságának eltartásához. Ehhez az is kell, hogy minden gondolatot meghallgassunk, és majd a gondolatok „természetes kiválasztódása” elvégzi a szelekció munkáját.

Legalábbis civilizáltabb országokban.

Csányi Vilmos (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

Másfelől: a közösségek eltűnésének sok negatív társadalmi következménye is van. Kompenzálhatja ezt a kultúra?

Régen az ember beleszületett egy közösségbe, amelyhez élete végéig tartoznia kellett. Ma kereshet magának új közösségeket: klubokat, civil köröket. Más kérdés, ezek a csoportok meddig életképesek. A modern társadalomban létrejöttek a nagy szervezetek, vállalatok, amelyek szintén szeretik magukat közösségként feltüntetni, noha nem azok. Egy cégnek valaki addig lehet a tagja, amíg megfelelően teljesít, különben kirúgják. Jelenleg körülbelül nyolcmilliárd ember él a Földön. A globalizáció hatására a különböző kultúrák egymáshoz sodródnak, összetorlódnak, és ez rengeteg konfliktussal jár. Egy kultúra addig tud fennmaradni, amíg megőrzi nyelvét, hagyományait, értékeit. Van, amit kívülről magába tud olvasztani, de ha túl sok idegen elem keveredik belé, szétesik. A jövő egyik nagy kérdése: kialakulhat- e olyan globális kultúra – nevezhetjük globális elmének is –, amely képes nyolcmilliárd ember számára közös értékrendet, hitet, erkölcsi normákat nyújtani. Nem biztos, hogy ez lehetséges. Elképzelhető, hogy egymással vetélkedő független kultúrák felé fordul a jövő.

A digitális kultúra korszakában élünk, a világháló és a közösségi oldalak sok millió felhasználó között teremtenek kapcsolatot. Egyre több időt töltünk a virtuális térben. Ez befolyásolhatja kulturális evolúciónkat?

Lehet naponta órákat tölteni a Facebookon, de ez a valódi közösségeket, kapcsolatokat nem pótolja, mert éppen a lényeg vész el: nem látjuk a másik arcát, nem halljuk a hangját, nem érezzük az illatát. Az emberi kapcsolatok 80 százaléka az érzelmi kommunikáció jeleiből áll.

Sokan mégis azzal riogatnak, hogy a túlfejlődő mesterséges intelligencia veszélyessé válhat. A gépek átvehetik a hatalmat?

A mesterséges intelligenciát sokan úgy képzelik el, hogy jönnek a bumszli fejű robotok, és elpusztítanak minket. Ez csacsiság. Az életünket máris teljesen behálózta a mesterséges intelligencia: a számítógépek, internet, műholdak. Ha ezt a rendszert hirtelen kikapcsolnánk, az egész civilizációnk összeomlana.

Ahhoz, hogy a komputerek fellázadjanak, és meg akarjanak támadni minket, beléjük kellene táplálni olyan érzelmeket, mint a gyűlölet, a birtoklási és a hatalomvágy. Tegyük fel, pár száz év múlva létrehoznak egy számítógépet, amelybe érzelmeket is programoznak, és olyan lesz, mint egy emberi agy. De ez csak egyetlen mesterséges elme lenne, szemben a több milliárd emberi agyból felépülő, jól működő természetes intelligenciával. Egy gép hogyan tudná megsemmisíteni az egész emberiséget? Nyolcmilliárd agy paralel működése elképzelhetetlenül erős intelligenciát jelent, nem is tudjuk ezt igazán felfogni.

Amikor kultúráról beszélünk, valójában sokan a művészetekre gondolnak. Evolúciós szempontból mi haszna van a művészetnek?

Ahogy a közösségek nőttek, szükség lett olyan leegyszerűsítő szimbólumokra, amelyekkel az emberek összetartozásuk legfontosabb élményeit kifejezhették. Így jöttek létre a rítusok, szakrális szertartások, a gyorsan differenciálódó vallások. Később a művészet és a tudomány. Csak a Homo sapiens képes az anyagi valóságon felülemelkedve a létezés értelméről gondolkodni. A hétköznapi emberek számára ma már a vallások, a tudomány egyre kevesebb kapaszkodót nyújtanak. A művészet az egyetlen, ami az egyént összekapcsolhatja a teljességgel, és segít abban, hogy az élet és a halál nagy kérdéseire személyes válaszokat találjunk.

Fejléckép: Csányi Vilmos (fotó/forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)