Mindig nagyon érdekelt a japán művészet – mesélte Nagy Judit Éva. – Imádtam az „ukiyo-e” fametszeteket, és sokat olvastam Japánról. Izgatott a Távol-Kelet világa, ami nagyon távolinak, misztikusnak és elérhetetlennek tűnt. Mint tudjuk azonban, az élet nagy rendező, s a Távol-Kelet ugyan nem maradt elérhetetlen, de egy másik ősi kultúra otthona, Kína lett meghatározó része az életemnek.

A moszkvai egyetemen még japánul tanultál. Miért pont oda felvételiztél?

Azt éreztem, ki szeretnék lépni a megszokott környezetből, és tudtam, ha egyetemre megyek, nem Budapesten szeretnék tanulni. A rendszerváltás környékén ösztöndíjat még csak a volt szocialista országokba lehetett pályázni. A híres moszkvai IMO-ra évente csak öt embert vettek föl, de valamilyen csoda folytán bekerültem a „keleti blokk Harvardjára”. Ez volt az a válságos időszak, amikor a boltokban semmit nem lehetett kapni, csak a feketepiacon. Minden apró dolgot megtanultunk értékelni. Nemcsak diplomát szereztünk, hanem az életre is nagyon jó felkészítés volt. Az egyetemen nemzetközi környezetben voltunk, mert akkor már nemcsak keletről, de nyugatról is sok diák volt. Az újságírás és PR mellett japán nyelvet és a legmagasabb szintű Kelet- Ázsia ismereteket tanultam. Az élet utána mégis más irányba vitt el. Találkoztam ugyanis későbbi férjemmel, aki nemzetközi kapcsolatok és kínai nyelv szakos volt, és kapott egy egyéves ösztöndíjat Sanghajba. Akkor még nem volt se mobiltelefon, se internet, és megbeszéltük, hogy egyszer meglátogatom őt Kínában. 1993 januárjában, egy kéthetes, kalandos vonatutat követően érkeztem meg hozzá Pekingbe. A sötét, hideg orosz tél után egy ugyanolyan hideg, de jóval világosabb, színes, zajos, szagokkal és illatokkal teli, élő, vibráló Kína fogadott.

Nagy Judit (Fotó/Forrás: Pethő Melánia / Magyar–Kínai Baráti Társaság)

Ez volt az első Kína-élményed.

Igen, és nagyon mély nyomokat hagyott bennem. Pekingből Sanghajba mentünk, és volt rá lehetőségünk, hogy kevés pénzből, Kínán belül is utazzunk három hónapon át. Jártunk Dél-Kínában a napsütéses Yünnanban, közel az Aranyháromszöghöz, a laoszi-burmai-kínai határ mellett, a Mekong folyó partján, voltunk a Himalája alsó csúcsainál Szecsuánban. Fantasztikus helyekre jutottunk el, az egész ország teljesen elvarázsolt.

A japán nyelvtudásod segített a kínai nyelv megértésében?

Nem, de felismertem bizonyos írásjegyeket, és viszonylag gyorsan megtanultam ez alatt a három hónap alatt néhány alapvető kínai szót, valamint számolni és alkudozni. Egy szó mint száz, Kína elvarázsolt. Az egyetem után összeházasodtunk a férjemmel, aki karrierdiplomataként Pekingben kapott kihelyezést. Utána mentem, itthon hagyva egy nagyon szépen alakuló kommunikációs és PR-karriert. Később én is diplomataként dolgoztam a pekingi nagykövetségen. Pár évvel később kulturális-oktatási szakdiplomataként népszerűsítettem a magyar kultúrát Sanghajban, ahol a férjem volt az első magyar főkonzul. Előtte pár évig egy olyan non-profit szervezet PR igazgatójaként dolgoztam, amely sanghaji gyerekeket és nőket támogatott, illetve egészségügyi és oktatási projektek mellé állt. Nagyon sokat tudtunk tenni azért, hogy valamit visszaadjunk annak a környezetnek, amiben éltünk.

Mennyire volt befogadó ez a környezet?

és talán a munkában is nagyobb sikereket érhet el. Nem fogsz jól funkcionálni egy ilyen környezetben, ha lekezeled azokat az embereket, akikkel együtt dolgozol.

Igen, közben meg egy buborékban éltél. Ami segítség, de egyben akadály is.

A diplomata lét mindig egy buborék, de ettől függetlenül nagyon izgalmas élet. Az is nagyon fontos feladat – és nem szabad alábecsülni –, ha valaki házastársként vagy partnerként megy el valahova külszolgálatra. Pekingben született mindkét gyerekem. Mivel nincs megállapodás kettős állampolgárságról a két ország között, ezért ők magyar állampolgárok, de Peking örökre benne marad az útlevelükben. Máig fontosak nekik a kínai ünnepek, és a nyelvtudásuk is megmaradt.

Az első sanghaji Petőfi-szobor avatása 2008-ban (Fotó/Forrás: Nagy Judit / Magyar–Kínai Baráti Társaság)

Milyen szintig tudtad elsajátítani a kínai nyelvet?

Tíz év kintlét alatt elértem egy középszíntű nyelvtudást.

Japánba is eljutottál?

Igen, először 1999-ben, turistaként. Az maga volt a megvalósult álom. De az utam már másfelé vezetett.

Az első benyomásod után hogyan mélyült el a Kína-élményed?

A mai napig, amikor Kínába utazom, mindig elkap egy ismerősség érzése, mert ezek a színek, hangok, zajok, szagok mindig ott vannak. Más volt az a Kína, ahova először betettem a lábam, más volt, amikor visszamentünk dolgozni Pekingbe, és bár csak két év telt el a pekingi és a sanghaji kiküldetés között, de az a Kína is teljesen különböző volt, ahova két év után visszatértünk. És azóta is, ha kiutazom, mindig látom a fejlődést, a változást mindenben.

mert ez elengedhetetlenül hozzátartozik, és máig formálja az országot. De nagyon fontosnak tartom, hogy a mai Kínát is ismerjék meg az emberek. Lássák meg azt az országot, ahogy ma létetzik, mert sok szempontból elképesztő.

Ha most mehetnél Sanghajba, mi lenne az első hely, ahova visszamennél?

Nagyon szeretem a francia koncessziós negyedet. Sanghaj a legeurópaibb kínai város. A két világháború között, illetve a 20. század elején borzasztóan gyorsan fejlődő pontja volt a világnak. New York, Párizs és London mellett Sanghaj volt a negyedik olyan világváros, ahol minden virágzott. Az ópiumháborúk után egyike volt az öt nyitott kikötővárosnak Kínában, ahol szabadon kereskedhettek a külföldi országok. Létre is jött egy nemzetközi koncesszió, mindnek saját közigazgatása és jogrendszere volt, ezért nagyon sokan európai életet éltek ebben a keleti városban. Volt több magyar építész is, akik a város arcát olyan mértékben formálták a 20-as, 30-as években, hogy ez a mai napig meghatározó. Amikor Sanghajban kulturális diplomataként dolgoztam, Hudec László magyar építész öröksége volt az egyik legfontosabb projektünk. Akkor még nem foglalkozott vele senki, így komoly részünk volt benne, hogy itthon is felismerték, országimázs-növelő szerepe van annak az építészeti örökségnek, amit Hudec magyar építészként Sanghajban hátrahagyott. Közel hetven épületet tervezett, mint például a Park Hotel, ami a 80-as évek közepéig Ázsia legmagasabb épülete volt, vagy olyan színházat, filmszínházat, ahol már akkor, az 1930-as években légkondicionálás volt. Kórházakat iskolákat, templomokat, villákat épített. A korát meghaladó szellemiségű, fantasztikusan tehetséges építész volt, aki egészen 1949-ig, a kommunista hatalomátvételig élt Sanghajban, majd Amerikába vándorolt ki. Nagyon sok épülete azóta védett műemlék lett. Ma már a Hudec Kulturális Alapítvány – amit a család hozott létre – gondoskodik róla, hogy a magyar építész híre minél több emberhez eljusson. A kínaiak nagyon kevés dolgot tudnak a magyar kultúráról. Ismerik Petőfit, hiszen a Szabadság, szerelem! című versét tanítják az iskolákban. Ismerik Lisztet, Bartókot, Kodályt és ismerik a magyar építészt. Hudec-évet rendeztünk Sanghajban, onnan indult el mindaz, ami azóta is virágzik. Mindig fantasztikus érzés visszagondolni arra, hogy az ott élő magyarokkal, Balogh Attilával, „Guczóval” közösen kezdeményeztük az egész projektet.

Jobban tudatosulnak a gyökereid, az értékek, a kultúra. Megmutatni ezt a kis tízmilliós országot egy akkora országban, pontosan a tükörképe annak, amit most csinálok. Akkor is imádtam, meg most is. Mindig kommunikációval foglalkoztam, mert azt a munkát is annak hívom, amit Sanghajban végeztem.

Archív, Sanghaj, Grand Theatre és Park Hotel (1934 körül) (Fotó/Forrás: Hudec Kulturális Alapítvány / Magyar–Kínai Baráti Társaság)

Minden, ami emberek közötti kapcsolódás, a kommunikáció útján zajlik.

Akkor tudsz valami mást megmutatni, ha ismered a másik ország kultúráját, gondolkodását.

Érteni kell azt is, ők hogyan gondolkodnak.

Igen. Ebben vagyok a jó, az újrakezdésben, újjáépítésben, valami maradandó létrehozásában, aminek ott marad a nyoma, és utána továbblépek. Kínában nemzetközi környezetben éltünk. Megtanultam a nyitottságot, az elfogadást, azt, hogy a kulturális különbségek színesebbé és érdekesebbé teszik az életet. Brit-új-zélandi második férjemmel Szentendrén, gyerekeink pedig a világ négy pontján élnek. Idehaza az utóbbi években egy kommunikációs ügynökség és médiacsoport tulajdonosa, ügyvezetője vagyok, és az itthoni megbízások mellett nemzetközi projekteken is dolgozunk.

Hány tagot számlál a Magyar–Kínai Baráti Társaság (MKTB), aminek az elnöki tisztségét tavaly december óta töltöd be?

Párszáz aktív tagunk van, és szeretnénk sokkal láthatóbbak lenni, mint eddig. Mert bár eddig is elismert tevékenységet folytatottunk, szélesebb körben nem voltunk annyira ismertek. Az lenne a cél, hogy minél többen csatlakozzanak hozzánk.

Ki tud csatlakozni?

Bárki, akit érdekel Kína, egy minimális tagdíj ellenében csatlakozhat, része lehet egy közösségnek, információt kap arról, milyen Kínával kapcsolatos kulturális programok vannak az országban.

Így erősödhetnek az emberek és intézmények közötti kapcsolatok, amik valós hátteret tudnak adni minden másnak, legyen az diplomáciai, gazdasági vagy kereskedelmi kapcsolat.

Milyen fontosabb kulturális projektjeitek voltak az elmúlt években?

Kiadványokat publikáltunk, könyvet adtunk ki, kiállítást szerveztünk, de a Covid alatt fogalmazódott meg, hogy a korábbi összejöveteleink helyett inkább évente két-három nagyobb, értékőrző és értékteremtő rendezvényt csináljunk, ami nyitott a nagyközönség felé, és ezzel próbáljunk meg nagyobb érdeklődést kiváltani. A „Kína – Most is közel” elnevezésű fotópályázatunkra több száz pályázati anyagból kellett egy szakmai zsűrinek kiválasztania azt a pár alkotót, akiknek a munkáiból 2022 végén végül csináltunk egy nagyobb kiállítást. Itt a felhívás arról szólt, hogy a fotókat személyes történetekkel párosítsák össze, ami olyan népszerű lett, hogy úgy érezzük, van létjogosultsága annak, hogy tovább folytassuk. Az idei év céljai között szerepel, hogy egy újabb fotópályázatot írunk ki, ami arról fog szólni, hogy a hetvenötödik évfordulóhoz kapcsolódóan mutassuk meg, milyen volt régen, és milyen ma Kína és Magyarország, illetve mi történt a kétoldalú kulturális kapcsolatokban.

Éjszakai villámlás, Kanton („Kína – Most is közel” fotókiállítás) (Fotó/Forrás: Káplár Balázs / Magyar–Kínai Baráti Társaság)

A kínai irodalmi művek magyar fordításában mennyire tudtok aktívan részt venni?

Az MKBT elnöke az elmúlt tíz évben a kortárs kínai irodalom egyik legismertebb műfordítója, Zombory Klára volt. Aki azon túl, hogy a kínai kortárs irodalom nagy szeletét ültette át magyar nyelvre, tavaly egy olyan kezdeményezést is elindított, ami már önálló branddé nőtte ki magát. Ez a Kortárs Kínai Könyvklub, ami a Kínai Írószövetség és a Budapesti Kínai Kulturális Központ támogatásával működik. Nincs sok kínai kulturális intézet Európában, óriási dolog, hogy itt van a pár éve alakult Budapesti Kínai Kulturális Központ, egy gyönyörű műemlék épületben a Stefánia úton, amit ebben a naptári évben fognak átadni a nagyközönségnek.

A Magyar–Kínai Baráti Társaság tagjai között a magyarok mellett kínaiakat is találunk?

Igen, vannak kínaiak is, akik csatlakoztak hozzánk, de nyitottak vagyunk mindenki számára, mert szeretnénk, ha minél több emberhez eljutna a kínai kultúra. Mindannyian önkéntes feladatvállalásként végezzük ezt a munkát. Az MKBT tagjai között vannak sinológusok, volt diplomaták és nagykövetek is. Az elnökségben hatan vagyunk, de minden segítségnek és támogatásnak örülünk. Egy nagyon gazdag tudás van ebben a tagságban.

Szeretnénk hátteret adni civil és kulturális együttműködéseknek is. Ennek az úgynevezett civil diplomáciai tevékenységnek ma nagy létjogosultsága van. Függetlenek vagyunk a politikától és más szervezetektől, ugyanakkor jól beágyazottak mindkét ország kétoldalú relációjában. Lehetőségünk van arra, hogy „soft diplomacy” módszerekkel tudjuk támogatni a kétoldalú kapcsolatokat. Nem létezhetnek jó diplomáciai, kereskedelmi vagy más kapcsolatok anélkül, hogy emberek az emberekkel ne tudnának közvetlenül találkozni, ne ismernék meg egymás kultúráját, mert

Nagy Judit (Fotó/Forrás: Pethő Melánia / Magyar–Kínai Baráti Társaság)

És a kultúra közösséget teremt.

Pontosan. Mindig arról beszéltünk, hogy a kétoldalú kulturális kapcsolatok előmozdításán dolgozunk. Ennek fontos katalizátora lehet, hogy nyitunk az üzleti élet szereplői felé is. Szeretnénk mecénásokat találni a kulturális tevékenység támogatásához a gazdasági szereplők között, mert sokkal nagyobb dolgokat tudunk megvalósítani, ha van rá forrás. A kulturális tevékenységekkel pedig támogatni tudjuk a gazdasági és üzleti partnerek imidzsépítését és társadalmi szerepvállalását. Mi értjük mindkét oldalt, és szívesen betöltjük ezt az edukációs szerepet is, hogy bemutassuk a kínai kultúra sokszínűségét és mélységét, ugyanakkor egy modern Kína-képet próbálunk meg közvetíteni.

Nagyon jó alapokra építünk, mert az MKBT egy rangos, elismert szervezet. Az érdeklődés Kína felé pedig ma sokkal nagyobb, mint korábban, ami abból is adódik, hogy a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok is olyan szintre léptek, hogy most már az emberek mindennapjaiban is érzékelhetően ott van, hogy Kína Magyarország egyik legnagyobb külföldi befektetője. Egyre nagyobb a gazdasági jelenlét, ami már önmagában indokolja, hogy érzékenyíteni kell a társadalmat arra, hogy elfogadóbbak és befogadóbbak legyünk.

Milyen Kína-kép él ma nálunk a fejekben?

A magyarok alapvetően pozitívan állnak a kínaiakhoz, hiszen nálunk él a legnagyobb lélekszámú kínai közösség, közel húszezren. Főként Budapesten és azon belül Kőbányán. A kínai közösség asszimilációja már érezhető. A második generáció, aki már itt született, ugyanúgy magyarul beszél, mint te meg én, ugyanúgy magyarok, mint mi, csak van egy második hazájuk, Kína. Az is jellemző a kínai közösségre, hogy aktívan és szorgalmasan dolgoznak. Rengeteg kínai bolt, étterem vagy kínai büfé van. Ez utóbbiaknak nem sok közük van Kínához, de mégis mutatnak egy jelenlétet. Idén lesznek hetvenöt évesek a diplomáciai kapcsolatok, és gazdasági, kereskedelmi, tudományos, kulturális téren is nagyon szoros az együttműködés a két ország között, és mindkét fél részéről megvan a nyitottság arra, hogy még ennél is jobb legyen. Már több kínai bank is rendelkezik képviselettel Budapesten, regionális központ lett a magyar főváros. Öt közvetlen légijárat jár hetente Budapest és Kína között. Ez nagyon sok ahhoz képest, hogy mi egy kis tízmilliós ország vagyunk.

Holdújévi fesztivál Budapest, 2024 (Fotó/Forrás: Xindaobao / Magyar–Kínai Baráti Társaság)

Februárban a fa sárkány évébe lépünk. Mit kell erről tudni?

A sárkány szimbóluma a keleti kultúrákban a jóságot, bátorságot, következetességet, kitartást és a jó szerencsét testesíti meg. Energiái pozitív változásokat hoznak. A fa pedig a növekedést és az előrehaladást jelképezi.

Olvastam róla, hogy több gyerek születik a sárkány évében, mint máskor.

Azért, mert annyira szerencsésnek tartják, annyira jók az energiák. A sárkányt a nyugati hiedelemvilágban le kell győzni, tehát az ott egy rossz dolog.

Felébred, ahogy jön a tavasz, és jönnek vele együtt a jó energiák is, a frissesség, a pozitívum és a sok szerencse, amit magával hoz. Ugyanakkor a sárkánynál a szenvedély is ott van, tehát nem minden olyan sima és kiszámítható ebben az évben, mert a szenvedélyt a megfelelő módon kell kezelni, amikor fellángol. De ez a legszerencsésebb a tizenkét állatövi jegy közül, ezért is születik annyi gyerek ilyenkor Kínában.

Holdújévi fesztivál Budapest, 2024 (Fotó/Forrás: Xindaobao / Magyar–Kínai Baráti Társaság)

Mi volt az az utolsó olyan, a szervezet munkájával kapcsolatos élmény, ami sokat adott neked?

Számos holdújévhez kapcsolódó rendezvény van Budapesten is, és az MKBT elnökeként meghívást kaptam a kínai újévi fesztiválra, ahol együtt álltam a színpadon a budapesti kínai nagykövettel és a kőbányai polgármesterrel. Óriási tömeg volt – a rossz idő ellenére is. Ez is azt mutatja, hogy érdemes csinálni, mert van miért. Itt van ez a rengeteg ember, és mindig van mit mutatni, mert mindig felnő egy újabb generáció, akiknek ez új, de ők közben már másképp gondolkodnak a kultúráról meg arról, mit szeretnének látni. Számukra már nem feltétlenül a kung-fu vagy a papírkivágás művészete lesz a legvonzóbb. Lehet, hogy ők a fantasyban, az animében, a modern kínai filmekben vagy akár TikTok-videók gyártásában találják meg önmagukat. Minden nyitottabb, globálisabb lett, az információk gyorsan és könnyen hozzáférhetők, a közösségi média is rányomja a bélyegét mindenre, és ez bennünket arra késztet, hogy kövessük ezeket a trendeket, mutassuk meg magunkat ezeken a felületeken is.

Szóval állandó kihívásban vagy.

Pontosan, ilyen vagyok, ezt szeretem. De hiába vagyok az MKBT elnöke, ez nem egy egyszemélyes történet. Ez az egész nem rólam, hanem a szervezetről szól. Azok az emberek, akikkel együtt dolgozom, tapasztalt és jó szakemberek.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Nagy Judit Éva (fotó/forrás: Pethő Melánia / Magyar–Kínai Baráti Társaság)