Plusz

Fábián Juli az Eurovíziós Dalfesztivál magyar döntőjébe jutott

2012.02.05. 11:05
Ajánlom
Kialakult az Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulóját kiválasztó finálé mezőnye, Juliékat a nézők szavazatai juttatták tovább.

Az első helyen a Gyurcsik Tibor által előadott Back In Place című dal (szerzők: Szabó Zé és Johnny K. Palmer) végzett, mögötte a Veres Mónikától hallott This Love (Molnár Imre, Chris Landon, Taryn Murphy), valamint a Király testvérek, Linda, Ben és Viktor által énekelt Untried című szám (Pras Michael, Roy Hamilton és Király Linda szerzeménye) lett döntős. A zsűriben Wolf Kati, az Eurovíziós Dalfesztivál tavalyi magyar indulója, Csiszár Jenő rádiós műsorvezető, Rakonczai Viktor zeneszerző és Rákay Philip, az m1/m2 intendánsa kapott helyet. Az m1 és a Duna World csatornán az A Dal című műsor keretében élőben közvetített második elődöntőben a tíz dal elhangzása után a nézők sms-ben szavazhattak a negyedik továbbjutóra, aki Fábián Juli és Zoohacker lett a Like A Child című dallal (szerző: Palásti Kovács Zoltán és Fábián Juli).

Fábián Juli zenei pályafutása a hazai jazz életben nem is lehetett volna gyorsabb és gördülékenyebb. 2007-ben és 2008- ban is a legnevesebb európai énekverseny, a Shure Montreux Voice Competition döntőjébe jutott. Az énekesnő 2007 nyarán alakult zenekarával, a Fábián Juli Jazz Riff-fel készített lemezét 2011-ben Fonogram-díjra jelölték. Ugyanebben az évben elnyerte a kiemelkedően tehetséges fiatal jazz zenészeknek odaítélt Lakatos-Ablakos Dezső ösztöndíjat. A jazz mellett elismert alakja a hazai elektronikus zenei életnek (Soft Jazz Band, Erik Sumo Band, Jazzjet, Barabás Lőrinc Eklektric, Just In Time, illetve legújabban a Fábián Juli & Zoohacker) is. Vendégként is számos hazai együttessel dolgozik rendszeresen. Olyan élvonalbeli zenészekkel játszott együtt, mint Gyárfás István, Tommy Vig, Berkes Balázs, Nagy János, Regős István, Fekete-Kovács Kornél, Oláh Szabolcs, Kollmann Gábor, valamint Sárik Péter, akivel 2011 végén jelent meg duólemezük.

A dalfesztiválon indított Like a Child c. dal

Az Eurovíziós Dalfesztivált először 1956-ban rendezték meg, a legjobb magyar helyezést Bayer Friderika érte el, aki Jeney Szilveszter szerzeményével, a Kinek mondjam el vétkeimet? című dallal 1994-ben negyedik lett Dublinban. A korábbi győztesek közül sokan világsztárokká váltak, köztük a svéd sikercsapat, az ABBA, a brit Cliff Richard, Olivia Newton-John vagy a Shadows együttes, az izraeli Ofra Haza és az egykor svájci színekben induló, kanadai Céline Dion. Idén 43 ország vesz részt az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett versenyen. A dalfesztivált ezúttal azért rendezik Bakuban, mert tavaly Düsseldorfban egy azeri duó, Ell és Niki nyert Running Scared című dalával. Az már eldőlt, hogy a Magyarországot képviselő dal a május 22-i első elődöntőben fog elhangzani. Az idei versenyen olyan dalok indulhatnak, amelyeket 2011. szeptember 1. előtt nem publikáltak, és koncerten sem hangzottak el. Nem szerepelhet a versenyben feldolgozás, és a dalok legfeljebb három perc hosszúak lehetnek.

A február 11-i magyarországi nyolcas döntőbe már korábban bejutott a Compact Disco a Sound of Our Heart című dallal, Heincz Gábor "Biga" a Learning To Let Góval, Molnár Ferenc Caramel a Visionnel, illetve a tévénézők voksaival Tóth Gabi a Nem kell végszó című számmal. A február 11-i fináléban fog eldőlni, melyik szám képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon Bakuban május 22. és 26. között.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Szüts Aport is díjazták a Cziffra Fesztivál nyitókoncertjén

Február 11-én, kezdetét vette a Cziffra Fesztivál, amelynek első eseményén három kategóriában adták át a Fesztivál rangos díjait, a Kreatív Művész díjakat, az Ifjú Tehetség díjat és a Kvintesszencia Talentum különdíjat.
Vizuál

A Filmrendezők klubja következő eseményén kiderül, miért nem könnyű gyereknek lenni

Február 16-án 19 órától a Művész Mozi Bunuel termében láthatja a közönség Kardos Ferenc és Rózsa János Gyerekbetegségek című rendezését a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete sorozatában. A vetítést követően mesterkurzus várja a résztvevőket.  
Klasszikus

Elhunyt Helmuth Rilling karmester

Az elsősorban Bach-specialistaként ismert német karmestert, akit a magyar közönség is jól ismert, február 11-én, kilencvenkét éves korában érte a halál.
Színház

„Nem felújítás, hanem újrakezdés” – Bartha Bendegúz a Semmi 2.0-ról

Öt évvel azután, hogy az állandó telt ház miatt a nézőtér mögött állva nézte végig a Semmit, Bartha Bendegúz színpadra áll ugyanabban a történetben. A fiatal bábszínészt az öröklött és újrateremtett hagyományról kérdeztük. Interjú.
Könyv

Sátántangó, krimi és Margó-díjasok – közeleg az 5. Holtszezon Kortárs Irodalmi Fesztivál

Az irodalmi programok mellett kiállítások és zenei események is szerepelnek az ötödik Holtszezon Kortárs Irodalmi Fesztivál kínálatában, amit február 20. és 22. között rendeznek meg Veszprémben, a belváros több pontján.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Közösségi napot és találkozót szerveznek Kálloy Molnár Péter emlékére

Az eseményen fellép többek között Rudolf Péter, Pokorny Lia, Szabó Győző, Kálid Artúr, Jávori Ferenc Fegya, Janza Kata, Földes László Hobo, Palya Bea és Hrutka Róbert is.
Plusz ajánló

Kincsvadászat a határon túl – jön a Partitúra új évada!

Online tér vissza a kulturális ismeretterjesztő műsor: Pozsony, Kassa, Szabadka, Eszék, számos erdélyi város és egy speciális, a geopolitikai helyzet okán Magyarországon rögzített kárpátaljai adás szerepelnek a Partitúra hatodik évadában. A forgatásához Marosvásárhelyen csatlakoztunk.
Plusz hír

Hangoskönyvet és társasjátékfejlesztést is támogat a Pro Cultura Urbis Közalapítvány

A Kuratórium döntése nyomán új kiállítások, városi fesztiválok, multimédiás alkotások és kortárs művészeti programok indulhatnak el, tovább gazdagítva Budapest kulturális kínálatát és építve a város kreatív közösségét.
Plusz ajánló

Hangok a nyílt tengerről – Budapesten is bemutatja új albumát Yann Tiersen

Az Amélie csodálatos élete és a Good bye, Lenin! zeneszerzője legújabb,  Rathlin from a Distance | The Liquid Hour  című lemezének dalait hozza el a Barba Negra színpadára február végén. 
Plusz hír

Az Essentia Artis negyedszerre hozza el a kortárs művészet esszenciáját a Pesti Vigadóba

Február végén nyílik az MMA művészeti ösztöndíjasainak programsorozattal kísért kiállítása. A művészeti esemény negyven eseménnyel és minden eddiginél több, öt tematikus nappal, finisszázzsal várja az érdeklődőket a Pesti Vigadóban, az MMA székházában.