Plusz

Fáy Miklós: Mi múlott von Karajan hiúságán?

Menjél már!
2020.03.17. 11:10
Megosztom
Fáy Miklós kritikus ezúttal többek között Beethoven Holdfény szonátájának szitárátiratával és Hármasversenyével, valamint Csabai László és Kovács András Ferenc könyveivel foglalkozik.

Kovács András Ferenc: Requiem tzimbalomra

A cimbalom, mint tudjuk, nemcsak népi hangszer (amely egyébként szépen másodvirágzott a 20. században), de egyben Csokonai bece- vagy gúnyneve is volt diáksága alatt. Nyilván azért, mert elég volt megpöccinteni, és máris szálltak belőle a csodás hangok, hangzatok. Kovács András Ferenc csokonaizik, örömzenél, mert hát Csokonai, az nálunk egyben Mozart is, a hasonló kor, hasonló szellem és egy (bár kétséges) Varázsfuvola-fordítás miatt. Csodás semmiségek, csodás mélységek. Játékok. Mondok két sort: „Emlőcske kigyla berzle / Bükös bölök borágkő.” Ki boldogabb Vitéznél?

Magvető Kiadó, 2019

Kovács András Ferenc az Artisjus Irodalmi Nagydíj kitüntetettje

Kapcsolódó

Kovács András Ferenc az Artisjus Irodalmi Nagydíj kitüntetettje

Requiem Tzimbalomra című verskötetéért Kovács András Ferenc nyerte el nagydíjat, mellette Cselényi Béla, Kováts Judit, Szajbély Mihály és Mártonffy Marcell vehet át elismerést a március 2-i díjátadó ünnepségen.

0190295318833-112610.jpg

Cosmos – Shani Diluka (Fotó/Forrás: Warner)

Cosmos – Shani Diluka

A borító azt írja, hogy Beethoven Holdfény-szonátája van a lemezen, ehhez képest az egész úgy kezdődik, hogy peng-peng-peng. Indiai szitárzene. Aztán a vad szitározás után jönnek a szelíd hangzatok, ez már tényleg a Holdfény, hagyományos zongorán játssza egy hagyományos zongorista, az indiai Shani Diluka. A tétel végén (vagy a következő elején) újra peng-peng-peng, és az ember nem is tudja, mit csináljon. Ontsa a krokodilkönnyeket, hogy ma már zongorázni nem elég, ha valaki föl akarja hívni magára a figyelmet, akkor teleszitároztatja Beethovent, vagy szökelljen az égig: Beethoven Indiában is Beethoven. Vagy legalább valami hasonló.

Warner, 2020

A lemez a Spotify-on.

 

Csabai László: A vidék lelke

Szeretünk úgy gondolni a keleti országszélekre, mint valami irodalomtól elhagyott vidékre, de csak butaságból. Nyíregyházán született Krúdy Gyula, és odavalósi Csabai László, aki most hármasával összefüggő novellákban mutatja meg, hogy még mindig van anyag olyan, régen feldolgozottnak hitt történetekben is, amelyekben téeszesítenek meg oroszok viszik az embereket málenkij robotra. Hogy hol élünk, az leginkább attól függ, hogy hol éltünk, hogy visszük mindazt magunkkal, amit átéltek az előttünk élő boldogtalanok. Hogy mindez mikor fog egyszer megtörni, mikor halványodik a bánat emléke, mikor kell már csak az örömöt cipelnie egy generációnak, az egyelőre nem látható. De lehet, hogy az már nem is irodalom lesz, csak élet.

Magvető Kiadó 2019

A szerző az idei Mészöly-díj nyertese.

Csabai László kapta az idei Mészöly Miklós-díjat

Kapcsolódó

Csabai László kapta az idei Mészöly Miklós-díjat

Csabai László író kapta az idei Mészöly Miklós-díjat, amelyet pénteken adtak át a névadó szülővárosában, Szekszárdon.

Beethoven: Hármasverseny

Többnyire meg vagyunk nyugodva abban a tévhitben, hogy az előadó tudja legjobban, mit is csinált, mennyit sikerült megvalósítania abból, amire készült. De itt van ez a klasszikusnak számító lemez, Berlinben vették föl 1969-ben. Richter – Ojsztrah – Rosztropovics. A zongorista Szvjatoszlav Richter el volt keseredve miatta: béna felvétel lett, pedig nem voltak messze a céltól, de ahelyett, hogy még egyszer fölvették volna, mentek fotózkodni a hiú karmester, Herbert von Karajan miatt. Igaz, ami igaz, a három orosz szólista tényleg elég bávatagon vigyorog a képen, míg Karajan drámai szomorúsággal mered maga elé. Lehet, hogy Richter tudja jobban, bennük volt egy még szenzációsabb előadás, de azért nincs mit szégyellni rajta ma sem.

Warner Classics

Richter, Ojsztrah és Rosztropovics közös Beethoven-felvétele, ami borzalmasan sikerült

Kapcsolódó

Richter, Ojsztrah és Rosztropovics közös Beethoven-felvétele, ami borzalmasan sikerült

Maga Richter is azt mondta rá, nem hajlandó vállalni, de nem volt mit tenni, az EMI klasszikus zenei supergroup-ot álmodott magának.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Klasszikus

Schiff András a Zeneakadémia díszdoktora lett

A világhírű zongoraművész Dr. Farkas Gábor rektortól és Dr. Kutnyánszky Csaba rektorhelyettestől, az Egyetemi Doktori Tanács elnökétől vette át az oklevelet.
Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója
Vizuál

Karácsonyra megjövök: megérkezett az előzetes Herendi Gábor új filmjéhez

December 3-ától látható a mozikban Herendi Gábor új vígjátéka, amelynek főszerepében Csányi Sándor és Lovas Rozi látható, de a történetben felbukkan a hazai színjátszás számos kiválósága. Előzetes a cikkben!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Megszakította az együttműködést a Déryné Programmal az Oktatási Hivatal

Felbontotta a szerződést a Déryné Közhasznú Nonprofit Kft.-vel az Oktatási Hivatal – jelentette be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. A Déryné szakmai tartalmai a Nemzeti Köznevelési Portálról lekerülnek.
Plusz hír

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Plusz hír

Ukrán állami kitüntetést kapott dr. Both Miklós a Polyphony Project kutatómunkájáért

Borostyánszív-elismerésben részesült dr. Both Miklós zeneszerző, néprajzkutató, a Hagyományok Háza főigazgatója — az ukrán népzenei örökség dokumentálásáért és nemzetközi megismertetéséért.
Plusz ajánló

10. alkalommal Nagy Hangszerválasztó – jubileumi zenei élmények várnak szeptemberben Budapesten

Kipróbálnád, milyen érzés egy cselló, dob vagy trombita mögé ülni? A szeptember 18–19. között 10. alkalommal meghirdetett Nagy Hangszerválasztó a Nagy Sportágválasztóval közösen várja a családokat a Merkapt Sportközpontban.
Plusz hír

A függetlenek is javaslatot tettek a közmédia átalakítására

Több mint százhúsz beadvány érkezett a kulturális tárca felhívására, mások mellett a Független Előadó-művészeti Szövetség, a Magyar Producerek Szövetsége és Történelemtanárok Egylete is megosztotta javaslatait.