Bomsori Kim és Rafal Blechacz lemeze
Deutsche Gramophone, 2019
Néha nem árt tévét nézni. Mert például a tényleg-igazán-valóban jó lengyel zongorista, Rafał Blechacz is tévét nézett, amikor meglátta egy zenei versenyen Bomsori Kimet, ahogy hegedül. Ez kell neki. Ez a hang, ez a líra, ez a zenélés. Írt egy e-mailt tehát, hogy kedves Bomsori, zenéljünk együtt. A koreai hegedűs pedig hiába várta, hogy mindjárt jön egy másik mail, hogy haha, beugrottál, mert nem jött. Komoly a dolog. Együtt játszanak, de játszanak külön is, mert elég jók önmagukban is. Most jelent meg első közös lemezük, francia és lengyel zene, még Chopin is van rajta, aki egyszerre francia és lengyel, csak épp hegedűművet nem írt, de Nathan Milstein átírta az egyik noktürnjét hegedűre és zongorára, Fauré és Szymanowski mellett ő lett a kapocs, oázis, enyhület.
Walter Isaacson: Leonardo da Vinci
Helikon Kiadó, 2018
Maradj fölöslegesnek, a titkokat ne lesd meg – mi ezt tanultuk József Attilától, de hát nem biztos, hogy egy költőnek mindig igaza van. Mert itt van például Leonardo, aki mást sem csinált, csak titkokat lesett meg. Felírta magának, mit kell aznap meglesnie. Embereket a fürdőben. Az ajkat mozgató izmokat az arcon. Vagy egy harkály nyelvét. Az egyik megfigyelésből lett a Mona Lisa mosolya, a másikból valószínűleg nem lett semmi, nem is tudja az ember, miért fontos a harkály nyelve. Nekünk talán nem fontos, csak ez: kérdezz. Nem tudjuk, miért hűt a frizsider, és miért tudja a számítógép, mit akarunk tőle. Nem baj, ha nem értjük. De azért időnként kérdezzünk rá.
Prokofjev: 2. zongoraverseny
március 3. 19:30 Müpa, Gyenyisz Macujev és a Nemzeti Filharmonikusok
Azt tanultuk A Mester és Margaritából, hogy a kéziratok nem égnek el. És azt gondoltuk, hogy ha valaki, akkor Bulgakov ezt igazán tudja, ott élt egy felfordult világban, és írta, amit írt. De van azért ellenpélda is: Prokofjev 2. zongoraversenye elégett az orosz forradalom során egy tűzvészben. Mondhatni, hogy de szellemét a tűz nem égeté meg, de lehet, hogy megégeté. Prokofjev újraírta a művet, de csak 1923-ban. És ez a változat már egyáltalán nem úgy hangzik, mintha valami boldog békeidőben keletkezett volna. Már ha egyáltalán voltak valaha is Oroszországban boldog idők. Mert a művet Prokofjev egy öngyilkos barátja emlékére írta.
Rozsdatemető 2.0
március 9. 19:00 Katona József Színház
Én is unom az 1.0 meg 2.0 végű darabcímeket, pont annyi értelme van, mint minden műszaki cikk elé odabiggyeszteni az i betűt. Másfelől viszont tényleg felnőtt egy generáció, amelynek semmit nem jelent Fejes Endre neve. Nem olvasták a Rozsdatemetőt, nem szipogtak A hazudós fölött. Hátha a színházban azért megnézik, és talán azért nézik meg, mert 2.0, mert tovább pörög a darab, eljut majdnem a tegnapig, és végre rólunk szól, nem közvetve, nem oroszról magyarra fordítva, hanem ismerős neveket viselő ismerős fazonokkal. Nincs olyan sok jó magyar író a 20. század második feléből, hogy csak legyintsünk, és elengedjünk egyet is közülük.