Plusz

Fegyverekből készített hangszereken játszik egy brit zenekar

2013.04.05. 11:00
Ajánlom
Kisfuvolát csinálni pisztolyból olyasfajta hippiálomnak tűnik, amely a trapéznadrággal együtt merült a feledés homályába: brit zenészek egy csoportja azonban most valóra váltja az ábrándot és hangszereket készít egykori háborús fegyverekből.

A Post War Orchestra (PWO) a közelmúltban indította útjára pénzgyűjtő kampányát, hogy minél több fegyvert tudjon hangszerré alakítani. A zenekar már hat fuvolát készített öreg Lee Enfield-puskákból, egy második világháborús sisak pedig lanttá változott a zenészek kezében. Az együttes most 27 ezer fontot szeretne összegyűjteni, hogy hangszerek egész garmadáját létrehozva mindenfajta zenei stílusban tudjon játszani. A zenekart a művész Hilary Champion alapította, akiben azután fogant meg a fegyverek és a zene ötvözésének gondolata, hogy a Katrina hurrikánról látott felvételeket a televízióban.

A zenekar hangszerei között sorakozik egy puskagránátvetőből készített fúvós hangszer és egy rakétavetőből átalakított teremin (az egyik legelső elektronikus hangszer). A legkisebb kihívást az ütőhangszerek jelentették, amelyek között üres lőszeresládák és bedöglött gránátok tartói sorakoznak.

"Nagyjából 2005 tájékán azt vettem észre, hogy az újságok és a televízió is tele van háborúról szóló nyomasztó tudósításokkal, aztán megláttam egy férfit, aki a házának a darabjait gyűjtötte össze a Katrina hurrikán pusztítása után. A kezébe akadt egy seprű, amelyet megfordított, és gitárként kezdett játszani rajta. Egyszer csak elkezdett nevetni és akkor a háborús beszámolókra gondoltam és arra, hogy a zene miként képes összehozni az embereket"- emlékezett vissza Champion.

A zenekar csillaga szinte töretlenül ível felfele 2009-es megalapítása óta és ma már olyan prominens zenészek támogatását élvezi, mint Bruce Woolley, a Video Killed the Radio Star című sláger társszerzője. A tizenkétfős Post War Orchestra reményei szerint idővel más hírességek, köztük a zenekaréhoz hasonló eszméket valló Yoko Ono támogatását is sikerül megnyernie. Amennyiben az együttesnek április 20-ig sikerül összegyűjtenie a kitűzött összeget a közösségi finanszírozásra épülő kampányával, akkor a közönség valószínűleg az angliai Glastonbury Apátsághoz meghirdetett Orchestra in the Field elnevezésű júliusi eseményen hallhatja először az új hangszereket - adta hírül a The Independent című brit lap internetes oldala.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Átadták a 44. Magyar Filmszemle díjait – Tarr Béla életműdíjat kapott

Tizenhárom év szünet után visszatért a magyar mozgóképkultúra egyik legfontosabb eseménye, a Magyar Filmszemle. A rendezvény hagyományosan filmes verseny is volt, az ünnepélyes díjátadót február 9-én tartották meg a Corvin mozi Korda termében. A díjakat a versenykategóriák zsűrijei ítélték oda, és adták át.
Színház

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Színház

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.
Színház

Haumann Máté: „Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.
Tánc

Tánc Valentin-napra: jövő héten látható a Liliom

Magyarországon egyedülálló táncszínházi előadás a Liliom, a szerelem, a szenvedély és a sorsfordító döntések története. A Feledi Project előadása modern mozgásvilággal és érzelmekkel teli koreográfiával kelti életre Molnár Ferenc világhírű darabját. A Liliom február 19-én látható a Nemzeti Táncszínházban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Zenei utazás, szerelmes írók és gyerekmusical várja a közönséget tavasszal a Várkert Bazárban

Szuper koncertekkel űzik el a hideg melankóliát, aztán pörgős ritmusokkal és vidám dallamokkal köszöntik a tavaszt a Várkert Bazárban – ígérik a szervezők. Ismert művészek mesélnek majd irodalomról, szerelemről, forradalomról.
Plusz ajánló

Tompos Kátyára emlékeznek a Müpában

A március 1-jén tartott emlékesten a színházi és zenei élet számos jeles képviselője vesz részt. A koncert bevételét a Tompos Kátya Alapítvány fordítja jótékony célra.
Plusz hír

Élettörténet-pályázatot hirdettek fiataloknak

A Népszava és az Esterházy Magyarország Alapítvány élet.történet. pályázatot hirdetett 16–22 éves fiatalok számára a következő kérdések mentén: Ki vagy te? Hogyan élsz? Milyennek látod a világot? Milyen jövőt képzelsz el magadnak 10 év múlva?
Plusz ajánló

Zubreczki Dávid: „Budapest tele van különleges templomokkal”

Ismét kiadták a Templomséták Budapesten című könyvet. Zubreczki Dávid építészeti mesemondó nagysikerű kötetében 250 templom, zsinagóga, imaház, kápolna és szentély szerepel különleges városi sétajavaslatokkal. A mű megjelenéséhez kapcsolódóan február 13-tól május 21-ig nyolc budapesti templomban tart vetített előadást a szerző.
Plusz ajánló

10 kiváló programot ajánlunk a magyar kultúra napjára

Ingyenes múzeumlátogatás, koncert, néptánc, felolvasás, cirkusz és cimbalomest is lesz a magyar kultúra napján. Tíz eseményt választottunk ki, amire érdemes odafigyelni január 22-én.