Plusz

Feltámad poraiból a Genesis – brit koncertsorozatra indulnak

2020.03.05. 11:55
Ajánlom
A legendás angol progresszív rock/popzenekar tizenhárom év szünet után ősszel ismét turnéra indul.

A csapat az 1977-től 1996-ig aktív triófelállásban, Phil Collins énekes-dobossal, Tony Banks billentyűssel és Mike Rutherford gitáros-basszusgitárossal az Egyesült Királyságban és Írországban ad koncerteket.

Az elmúlt 28 évben csak két fellépésünk volt brit földön, így aztán ideje volt

- fogalmazott Rutherford, amikor a csapat szerdán a nagy bejelentést tette a BBC Radio 2 műsorában.

Phil Collins úgy fogalmazott, hogy vannak dalok, amelyeket muszáj eljátszaniuk, különben a közönség kifütyüli őket. De - tette hozzá - még dolgoznak a műsor, a dalsorrend kialakításán. A Last Domino? című turné első koncertje november 16-án Dublinban lesz, ezt követően koncertet adnak Liverpoolban, Leedsben, Birminghamben, Belfastban, Manchesterben, Newcastle-ban, Glasgow-ban és kétszer lépnek közönség elé a londoni O2 Arenában.

2180_-_Pittsburgh_-_Mellon_Arena_-_Genesis_-_The_Carpet_Crawlers-114942.jpg

A Genesis 2007-es Pittsburgh-i koncertjén (Fotó/Forrás: https://commons.wikimedia.org/)

A csapat legutóbb 2007-ben turnézott trióban (Banks-Collins-Rutherford), Peter Gabrielt és az 1971 és 1977 között a Genesisben gitározó Steve Hackett-et most sem hívták, bár ők mindketten feltűntek a zenekarról készült és öt éve bemutatott dokumentumfilmben. A szólóelőadóként is igen sikeres Collins 2011-ben bejelentette visszavonulását, miután idegsérülése miatt nem tudott dobolni, de öt évre rá, egy sikeres operációt követően visszatért a színpadra.

A kisegítő zenészek közül a koncerteken 1978-tól velük játszó Daryl Stuermer gitáros újra velük lesz, dobolni pedig Collins fia, a 18 éves Nicholas Collins fog.

Az 1967-ben alakult Genesis a rockzene történetének egyik legsikeresebb zenekara, amely tizenöt stúdióalbumot és hat koncertlemezt készített és világszerte mintegy 150 millió korongot adott el. Az együttes 1988-ban Grammy-díjat kapott a legjobb koncertvideó kategóriában a Land of Confusion című dalhoz készült kisfilmért. 2010-ben a Rock and Roll Hírességek Csarnokába is bejegyezték a zenekart.

Az eddigi utolsó Genesis-stúdióalbum, a Calling All Stations 1997-ben jelent meg, akkor éppen Collins nélkül, és Ray Wilson volt az énekes.

A Genesisben alapító tag volt Tony Banks és Mike Rutherford, 1975-ig Peter Gabriel volt énekes, kilépése után a zenekar frontembere az addigi dobos, Phil Collins lett. A Genesishez olyan hatalmas slágerek fűződnek, mint az Invisible Touch, a Turn It On Again, az In Too Deep, a Mama, a Land of Confusion vagy az I Can't Dance.

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Nyílt hétvégével ünnepli százötvenedik születésnapját a Zeneakadémia

November 8–9-én ingyenes programkavalkád várja az érdeklődőket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főépületében rendezett nyílt hétvégén, az intézmény a 150. évfordulóját pedig november 14-én nagyzenekari esttel, másnap Liszt-maratonnal ünnepli.
Színház

Nagy Viktor: „Az ország legjobb vidéki színházát kell újra felépíteni”

Hivatalosan szeptember végén nevezték ki a kaposvári színház vezetőjének Nagy Viktor színművészt. Az igazgató a legendás Babarczy-éra alatt, pályakezdőként került a Csikybe – a teátrumhoz fűződő múltjáról és jövőbeli terveiről kérdeztük. Interjú.
Klasszikus

Sztárénekesek és világhírű kórus csatlakoznak a Fesztiválzenekar karácsonyi koncertjéhez

A következő hónapokra is számos koncertkülönlegességet tartogat az együttes, csúcspontként pedig december 26-án Bach Karácsonyi oratóriumát adják elő, parádés szereposztással.
Könyv

Különleges francia irodalmi díjjal ismerték el Nádas Pétert

A Prix Médicis nevű rangos elismerés hírhedten szigorú zsűrije egy kifejezetten a magyar szerzőt és művét elismerő, ebből az alkalomból létrehozott különdíjjal jutalmazta a Világló részletek francia nyelvű kiadását.
Klasszikus

Alina Ibragimova hegedűművész koncertje szépíti meg az adventi várakozást

A Fesztivál Akadémia Budapest tizedik, jubileumi évében különleges, ünnepi koncerttel örvendezteti meg a közönséget december 13-án a Zeneakadémia Nagytermében. Az est vendége a varázslatos hegedűművész, Alina Ibragimova.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

75 év a mozgás szabadságának szolgálatában – jubileumi gálaest a Pető Intézet javára a Pesti Vigadóban

A Pető Intézet immáron 75 éve bizonyítja, hogy a mozgás nem csupán fizikai képesség, hanem a méltóság és az önállóság része. Ezt ünnepli az intézmény jubileumi jótékonysági gálaestje november 24-én a Pesti Vigadóban, ahol a magyar művészeti élet elismert alkotóinak összefogása által valósul meg az intézmény dolgozóinak és diákjainak támogatása.
Plusz hír

Négyen vehették át a Nemzet Művésze díjat

A Nemzet Művésze díj Bizottság Geiger György trombitaművész, Kiss János balettművész, az MMA alelnöke, Kubik Anna színművész, az MMA rendes tagja és Serfőző Simon író, költő, az MMA rendes tagja részére ítélte oda az elismerést.
Plusz hír

Gerendai Károly stratégiai vezetésével rendezik meg jövőre a Szigetet

Az eddigi menedzsmenttel és szervezői csapattal, az egykori alapító, Gerendai Károly stratégiai vezetésével vág neki a jövő évi rendezvény szervezésének a Sziget, amelyet 2026. augusztus 11-15. között terveznek megrendezni.
Plusz hír

A közösség erejével az iskolai zaklatás ellen – elindult a NEM OKÉ országos kampány

Az egyedülálló kezdeményezés célja, hogy az egyre gyakoribb és sokszor súlyos következményekkel járó bullying jelenséget a közösségi felelősségvállalás erejével szorítsa vissza.
Plusz hír

Légiriadó szakította félbe a Déryné Program gyerekeknek tartott foglalkozását Kárpátalján

A gyerekek szinte már rutinszerűen vonultak le az óvóhelyre, ezt követően folytatódott a Déryné Program keretében rendezett foglalkozás. Az alkotók számoltak be a számukra szokatlan helyzetről.