Bizonyára sokan hallottak már a Veleméri templom különleges fényfestéséről, ahol az év bizonyos napjain a felkelő nap fényei misztikus pontossággal világítanak meg egyes freskórészleteket, szimbólumokat. E különleges napjáték nem csupán esztétikai élmény, hanem különleges spirituális tapasztalás is. Amit azonban kevesen tudnak, hogy nem Velemér az egyetlen hely Magyarországon, ahol hasonló fényjelenség figyelhető meg: Budajenő Árpád-kori temploma is évente két időpontban különleges módon válik a fény szakrális médiumává.
Budajenő, a mai Pest vármegye egyik legbékésebb, festői fekvésű települése a Zsámbéki-medence keleti peremén fekszik. A község középkori elődje, Jenő falu, már az Árpád-korban jelentős település volt. A Jenő név feltehetően a honfoglalás kori Jenő törzs nevéből ered, és egy Árpád-kori birtokközpontként funkcionáló falut jelölhetett. Bár a törzs szállásterülete délebbre lehetett, a Zsámbéki-medencébe kisebb csoportok érkezhettek akkor, amikor Árpád fejedelem idején a magyarok megszerezték Kurszán nemzetségének birtokait.
A település központi szerepét megerősíti, hogy már a 12–13. század fordulóján kőtemplom állt a faluban, amely igen jelentős presztízst jelentett ebben a korban.
A budajenői Szent Mihály-templom (Fotó/Forrás: Kiss Dániel Áron)
Első írásos említése 1225-re datálható, amikor II. András király egy birtokügyi rendelkezés kapcsán említi a falut „villa Jeneu” néven, ezzel a mai Budajenő történelmének legkorábbi ismert dokumentumát szolgáltatva. Valószínűsíthető, hogy a király látogatást is tett a településen, amely alapvetően nem számított rendhagyó uralkodói cselekedetnek, ugyanis II. András uralkodása alatt is az ország számos részén került sor birtokpolitikai intézkedésekre, különösen királyi udvarházak és kisebb birtokközpontok megerősítésére.
A település Kálvária-dombján, varázslatos környezetben áll fehérre meszelt falaival a Budajenői Szent Mihály-templom,
amely manapság már Öregtemplomként vagy temetőkápolnaként ismert, de eredetileg a középkori Jenő falu plébániatemploma volt – oklevelekben 1378-ban tűnik fel először, Szent Mihály-templom elnevezéssel.
A templom története régészeti és építészeti adatok alapján két fő építési periódusra tagolható. A legkorábbi építési rétegek szerint az első templom román stílusban, félköríves szentéllyel épült a 12. század végén–13. század elején. Ezt követően a 14. század elején gótikus stílusban átépítették, feltehetően a tatárjárást követő időkben. Ekkor épült hozzá a sokszögzáródású szentély, és a templom ekkor nyerte el ma is látható alakját. A belső tér a korra jellemző egyszerű, de arányos szerkezettel bír: rövid templomhajó, csúcsíves ablakok és támpillérek jellemzik.
A budajenői Szent Mihály-templom belső tere (Fotó/Forrás: Kiss Dániel Áron)
A templom a török hódoltság alatt elpusztult, majd a 18. század elején barokk stílusban részben újjáépítették. Ekkortól kezdve kálvária- és temetőkápolnaként működött, hiszen a falu új, nagyobb templomot kapott a település központjában. A kápolna falában azóta is számos középkori kőfaragvány fedezhető fel újrahasznosított építőelemként. A mai formáját hosszú kutatások, restaurálások után nyerte el. Keleti homlokzata egyszerű: középen íves szemöldökű fakeretes kapu nyílik, fölötte kis ovális ablak, a csúcson kereszt. Oldalait támpillérek tagolják, a sekrestye dongaboltozatos tere a szentélyhez simul. A rézsűs ablakok, a nyeregtető, a cserépfedés mind a középkori templomépítés egyszerű, arányos szépségét őrzik.
A templomon belül, a sekrestyeajtó felett egy meglehetősen kopott, az első építési periódusból származó – román kori – homokkőből faragott plasztika található.
A durván mintázott, de mély jelentést hordozó középkori alkotás két trónoló alakot ábrázol, akik egy templomot jelképező építményt tartanak a kezükben. A 13. századi királyi látogatással összefüggésben a középkori dombormű egyik alakját II. Andráshoz, másikat lányához, Szent Erzsébethez kötik. Erre utal a két alak öltözéke, továbbá a nem mindennapi fényfestés novemberi időzítése is. A feltételezések szerint a király és leánya közösen tartja a templom kicsinyített ábrázolását, a kompozíció egyszerre sugároz naiv bájt és szimbolikus erőt: a templomhoz kapcsolódó jogokat és az építtetők emlékét örökíti meg.
A budajenői Szent Mihály-templom (Fotó/Forrás: Kiss Dániel Áron)
A templom délkeleti tájolású ablakai az év túlnyomó részében csak egyszerű fényforrásként működnek, azt azonban már kevesen tudják, hogy az év két meghatározó napján különleges fényjelenséget figyelhetnek meg, az ide látogatók. Novemberben, ha az időjárás engedi, a Budajenő határában álló Szent Mihály-templom falai közé egészen rövid időre éles fénysáv szűrődik be – de nem akárhogyan.
A téli fagyos reggelen a templom ablakára nőtt „dér-rózsák” szirmai közt bújik be a hajnali hideg elől a felkelő nap első sugara, amely november 17-én, Árpád-házi Szent Erzsébet halálának hajnalán pontosan az őt ábrázoló domborművet világítja meg, ahogy az az alábbi videón látható:
November 30-án, András napján ugyanez a különleges fényfestés figyelhető meg a király faragott alakján. A fény előszőr Szent Erzsébetet, majd a két alak közötti templomot fényesíti, majd átkúszik és kiteljesedik II. András faragott képmásán:
A templomban ezeket az időszakokat „fényírásnak” is nevezik. E napokon, reggel fél 8 körül, ha derült az ég, a felkelő nap sugara körülbelül fél órán keresztül világítja meg a dombormű egyes alakjait.
Ez az apró, időhöz kötött fényjelenség rendkívül ritka, precíziós templomépítészeti tudásról tanúskodik
– különösen figyelemreméltó, hogy ez egy 12–14. században emelt épületben történik.
Ha valaki a közelben jár, vagy szívesen indul el egy csendes őszi zarándoklatra, nem kell Velemérig mennie, hogy a spirituális-fény és történelem párbeszédét átélhesse. Budajenő temetőkápolnája csendesebben ugyan, de nem kevésbé csodálatos módon ad lehetőséget arra, hogy a nap sugarai által láthatóvá váljon a történelem. Ez a kis Pest vármegyei falu méltó helye lehet egy különleges novemberi reggelnek, ahol a történelem, a tér és a fény egy kis időre találkozik – és emlékeztet minket arra, hogy a múlt nemcsak olvasva, hanem valóban átélve is megtapasztalható – feltéve, ha tudjuk, mikor és hol kell keressük.
Fejléckép: A budajenői Szent Mihály-templom (fotó/forrás: Budajenő Plébánia)
hírlevél
