Plusz

Fesztiválhangulatban a Falk Miksa utca

Májusban újra Falk Art Fórum
2019.05.16. 14:40
Ajánlom
Május 18-án, szombaton újra sétálóutcává alakul a lipótvárosi Falk Miksa utca, a Falk Art Fórum Antik és Modern Művészeti Fesztivál idejére. Nyitott galériák, tárlatvezetések, tematikus séták, japán teaszertartás, koncertek, pódiumbeszélgetések színesítik a programot.

Közel 20 galéria vesz részt a lipótvárosi művészeti negyed egyik legizgalmasabb rendezvényén a Falk Miksa utcában, amely mára a főváros egyik emblematikus jelképévé vált. A Falk Art Fórumon több kerekasztal-beszélgetéssel is várják az érdeklődőket. Varga Judit kétszeres Emmy-díjra jelölt díszlettervezővel és Kajdi Csabával, a Visage Model vezetőjével Szegal Hanna Lea művészeti menedzser beszélget az egyedi és tucattermékekről, a Pintér Galériában látható kiállítás, a Ziggy Art Fair, Fiatalok a kortárs piacon – A gyűjtők, a művészek és a szakértők szempontjai kapcsán a kortárs műgyűjtés lehetőségeit járják körül, míg a Nagyházi Galériában a legendás gyűjtőre és műkereskedőre, Nagyházi Csabára emlékeznek Bánó András vezetésével. Somlai Tibor designer az 1900-as évek nagypolgári és arisztokrata enteriőrjeiről tart érdekes és élvezetes előadást.

A kültéri programokra délután fél 3-tól várják az érdeklődőket

amikor is a Falk Miksa utca történetébe nyerhetnek bepillantást Balázs Kata idegenvezető, újságíró segítségével, fél 5-kor kezdődik a galériák közötti séta, ahol a galériák tulajdonosai mesélnek különböző érdekességekről a hallgatóságnak. A legkisebbeket is várják, a kincskereső játékon különböző ajándékokat nyerhetnek.

Természetesen a zene sem maradhat ki a programból.

Az Odett által útjára indított, #zenélazutca névre hallgató kezdeményezés szereplőinek a Falk Art Fesztivál ad utcaszínpadot, melynek keretein belül a vlog több tehetséges utcazenészét is meghallgathatja majd a közönség. A hamarosan megjelenő harmadik Fortepan-album, a Kérek egy feketét a kávéházi kultúrát mutatja be a Fortepan fotó archívum képein keresztül. Ezek a fotók és a névadó Forte gyár termékei adták az ötletet egy rendhagyó és izgalmas design táska kollekcióhoz, mely a Falk Art Fórumon mutatkozik be, tervezője a kortárs divattervező, 'KOBY'.

FalkArtForum_foto_Schumy_Csaba-143223.jpg

Falk Art Forum (Fotó/Forrás: Schumy Csaba)

A japán-magyar diplomáciai kapcsolatok fennállásának 150. évfordulója alkalmából a Falk Art Fórumon számos japán tematikájú program közül választhatnak a látogatók: teaszertartáson vehetnek részt, kimono bemutatót láthatnak, origamit hajtogathatnak, valamint haiku írásra és versmondásra is lesz lehetőségük, de akár a kalligráfia művészetével is megismerkedhetnek. Természetesen nem maradhat el a szusi és szaké kóstolás sem.

A Falk Art Fórum 19. Antik és Modern Művészeti Fesztivál résztvevői:  az Artcore Antik&Design, a Bardoni Interieur, a Bodó Galéria, a Citygraph Galéria, a Darius Galéria, a DrBruckner Galéria, a Gallery A., a Haas Galéria, a HáriAnikó Ékszer, a Magyar Kerámia Galéria, a Missionart, a Moró Antik Galéria, a Nagyházi Galéria, a Neodeco, a Pintér Galéria, a Sil Design, a Wladis Galéria, a Titok Bisztro és Spráneats Bisztro.

19. Antik és Modern Művészeti Fesztivál

V. ker, Falk Miksa utca, május 18. 14 órától este 21.00 óráig

 

Fejléckép: Falk Art Forum (Fotó: Schumy Csaba)

 

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

A 94 éves Kurtág György Mozartot játszik – VIDEÓ

Feleségének, Mártának tett ígéretét teljesíti be azzal, hogy február 19-én előadja Mozart F-dúr szonátáját a BMC-ben.
Zenés színház

Apukák, korhelyek, Alberich, gonosz vagy borvirágos pasik

Nem is igazi basszus, inkább bariton, mondja magáról. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a legjelentősebb operajátszó helyekre hívják. Pünkösdkor például Salzburgba, de az alábbi beszélgetéshez is Párizsba telefonáltunk. Márciusban A Mester és Margarita premierjén láthatjuk színpadon.
Zenés színház

Vitray Tamás Händel-operában lép színpadra

Nem mindennapi operabemutatóval készül idei évadára a Szegedi Szabadtéri. Händel vígoperai jellegű művében, az Agrippinában Mester Viktória és Ludovik Kendi mellett Vitray Tamás is színpadra lép.
Klasszikus

Richter, Ojsztrah és Rosztropovics közös Beethoven-felvétele, ami borzalmasan sikerült

Maga Richter is azt mondta rá, nem hajlandó vállalni, de nem volt mit tenni, az EMI klasszikus zenei supergroup-ot álmodott magának.
Zenés színház

Az operavilág Angelina Jolie-ja az Erkel Színház színpadán

Először lép fel Magyarországon a világhírű grúz szoprán 2020. február 22-én, az Opera ünnepi műsorának sztárvendégeként. Az est programjában, amely több műrészlettel is utal az intézmény aktuális Keresztény Évadának tematikájára, az Opera együttesei és szólistái is közreműködnek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Magyar performanszművész a tranzitzónából

London feltörekvő kreatív művésznegyedében adott teltházas költői estet Ladik Katalin avantgárd performanszművész.
Plusz ajánló

Ottlik sem hiába szerette – bridzs a Szalonban

Péntek délutánonként jó hangulatú haladó bridzspartinak ad helyet a Rózsavölgyi Szalon, ahová most lelkes csatlakozók jelentkezését várják.
Plusz hír

Először találtak virágporral együtt borostyánkőbe ragadt primitív méhet

A kutatók egy 100 millió éves mianmari borostyánkőben bukkantak a leletre, amely segíthet kideríteni, mikor tértek át a rovarok a húsevésről a pollenfogyasztásra.
Plusz magazin

A dicsérettől jobban tanulnak a gyerekek, mint a büntetéstől

Az Educational Psychology folyóiratban publikált tanulmány szerint a gyerekek 20-30 százalékkal jobban figyeltek az órán, ha a tanárok többször dicsérték, mint szidták őket.
Plusz artisjus

9,3 milliárd forintot kaptak tavaly a zeneszerzők

2019-ben több mint 17 ezer új dal született és közel 14 ezer magyar szerző részesült jogdíjból. Minden korábbinál több jutott a hazai alkotóknak, mint a külföldieknek: közel 5 milliárd Ft jogdíjat kaptak egy év alatt. Az Artisjus szerzői egyesület közzétette 2019-es zenepiaci statisztikáit.