Plusz

Fiatalító arcpakolás Hsin-Ni Liu ajánlásával

2012.12.10. 18:00
Ajánlom
A Magyarországon élő, taiwani születésű Hsin-Ni Liu zongoraművésznő esetében egyszerre találkozik a szépség és a tehetség. Játsszon a Fidelióval és legyen Öné a művésznő nevével fémjelzett szövetmaszkcsaládok egyike!

Hsin-Ni Liu 1980-ban született Taipei-ben, Taiwanon. Öt évesen kezdett zongorázni, majd tizenhat évesen az Egyesült Államokba költözött, hogy ott folytassa zenei tanulmányait, az Interlochen Művészeti Akadémián. Első diplomáját a Cleveland Institute of Music-ban, előadóművészi diplomájá  a New York-i Juilliard Egyetemen és Mester-fokozatát a Mannes College of Music-ban szerezte. 2008-ban Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen posztgraduális képzésen vett részt. Hsin-Ni Liu fiatal kora ellenére jelentős nemzetközi szakmai sikereket tudhat magáénak. 2007-ben debütált a Carnegie Hallban, a Naxos Records-nál, az Orosz Filharmonikus Zenekarral készített első lemezét pedig "A hónap legjobb albumának" választották.

Hsin-Ni Liu azonban nem csak varázslatos zenei játékával nyűgözi le az embereket, hanem tökéletes szépségével is. Varázslatos egyéniség, csodálatos művésznő, aki mindamellett, hogy szeretetteljes, családcentrikus, sikeres üzletasszony is, aki hazájából magával hozta és nevét adta a My Hsin-Ni kozmetikai esszenciával átitatott szövetmaszkcsaládnak. Amennyiben december 16-án délig helyesen válaszol az alábbi kérdésre és kisorsoljuk, Öné lehet a művésznő nevével fémjelzett szövetmaszkcsaládok egyike!

Kérdésünk a következő: Melyik évben koncertezett első alkalommal Hsin-Ni Liu a Müpában?

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

„A mi generációnk nem kapható a gyűlölködésre” – A 30 év alatti színművészek levele az Országgyűléshez

A december 9-én a szabad színházakért és a kultúra függetlenségéért meghirdetett tüntetésen Sodró Eliza, a Radnóti Színház művésze olvasta fel 111 harminc év alatti színművész levelét az Országgyűléshez.
Színház

Ezekre az előadásokra küldenék el a politikusokat a színészek

Szégyen, Hamlet, A bajnok, Az ember tragédiája – többek között ezeket a produkciókat ajánlották azok a színházi alkotók, akiket a december 9-i tüntetésen kérdeztünk meg arról, mire hívnák el a politikai döntéshozókat.
Klasszikus

Itt követheti élőben Martha Argerich koncertjét, ha már nem kapott jegyet!

December 12-én este fél 8-kor a Liszt Ferenc Kamarazenekarral lép fel Martha Argerich. A hangverseny teltházas, de a Medici TV közvetíti. Mutatjuk, hol.
Színház

Megszavazta a Parlament az új színháztörvényt

115 igen szavazattal elfogadta az Országgyűlés a kulturális törvénycsomagról szóló törvényjavaslatot, amely miatt hétfőn ezrek tüntettek a Madách téren.
Vizuál

Keleti Éva: Csak én vagyok, meg a fényképezőgépem

Meg több teremnyi legendás magyar művész és egy csokornyi feltörekvő tehetség. És ami összeköti őket: Keleti Éva kamerája. A fotóművész retrospektív kiállításának december 10-i megnyitója előtt exkluzív tárlatvezetést tartott a Fideliónak.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz videó

Így készült a Partitúra szombathelyi adása

Szombathely felfedezésével ért véget a Partitúra legutóbbi évada. Werkvideó-sorozatunk utolsó darabjában Szent Márton szülővárosába kísértük el Miklósa Erika és Batta András országjáró műsorát, hogy megmutassuk a forgatás ellesett pillanatait.
Plusz advent

Javában tart az Advent Óbudán

E heti karácsonyi ajánlónkban december 11-17-i hétre kínálunk programot kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Plusz hír

A Szent István Bazilika előtti vásár lett Európa legszebb karácsonyi vására

Tavaly második helyezést ért el, idén azonban már a legtöbb szavazatot kapta a budapesti vásár, maga mögé utasítva többek között Bécset, Gdanskot és Brüsszelt.
Plusz kult50

Van véleményed a kultúráról?  – Elstartolt a Kult50 jelölőkampánya!

Kik azok a művészek, kulturális szereplők, akik 2019-ben a legnagyobb hatással voltak rád? Jelöld őket a kultúra ötven arca közé!
Plusz hír

Használt a tiltakozás? Végül nem bántaná az NKA-t az új törvényjavaslat

Nem szerepel a Nemzeti Kulturális Alap átalakítása a Nemzeti Kulturális Tanácsról szóló törvényjavaslatban, de a színházaknak közös fenntartási megállapodást kell kötniük a kormánnyal.