Miért kell folyton harcolni? A háborúnak már vége. A következő meg még nem kezdődött el. Most szünet van, egyél perecet. A problémával meg nem harcolni kell, hanem meg kell oldani"
mondta Hofi Géza, akinek szavai éppen aktuálisak.
Hofi Géza 1936. július 2-án született Budapesten. Az érettségit követően nem vették föl a színművészeti főiskolára, de ez nem szegte kedvét. Porcelángyári munkásként iratkozott be Rózsahegyi Kálmán színiiskolájába.Ötévnyi gyári munka után kapta első szerződését Szendrő Józseftől, a debreceni Csokonai Színház akkori igazgatójától. A színházi szerepek azonban nem elégítették ki, az előadások után parodizálta a színpadon felvonultatott karaktereket. E paródiák sikerén felbuzdulva 1963-ban visszaköltözött a fővárosba, s ekkortól már Hofi Géza néven vállalt fellépéseket, egyre nagyobb sikerrel.
A kiugrást a Magyar Rádió 1968-as szilveszteri műsora hozta meg számára, amelyben a táncdalfesztivált parodizálta. Pályatársai szerint egyetlen szakmai besorolás sem érvényes munkásságára, ahogy mondták,
Egészségi állapota a kilencvenes évek második felétől fokozatosan romlott, átesett egy szívinfarktuson, egy szemműtéten, ám amint egészsége engedte, színpadra lépett. 2002 februárjában még visszatért a világot jelentő deszkákra, és még két hónapot játszott április 10-én bekövetkezett haláláig. Hofi Gézát a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra, azonban p oénjai minden generáció számára szállóigévé váltak.
Fidelio Napi Zene
Rovatunkban minden nap más-más zeneművel várjuk Olvasóinkat a klasszikus zene, a jazz, a világzene és a népzene világából. Kapcsolódjon ki velünk és adja át magát a zene élvezetének!
További zenékért kattintson ide.