Kész szerencse, hogy a mozikban futó Bohém rapszódia című film elkészült: ahogy azt mi, és számos más médium megírta, korábban a Boratként ismert Sacha Baron Cohennel tervezték elkészíteni Freddie Mercury életrajzi filmjét. A brit színész-komikus viszont, ahogy azt egy tévéinterjúban elmondta, nem szerette volna, ha a Queen-frontember alakja kozmetikázva jelenik meg a vásznon. A banda két élő tagja, Brian May és Roger Taylor azonban ezt nem bánták, még akkor sem, ha annak idején ők is örömmel voltak részei Freddie vad és kivételes történetének, amelyet az énekes sohasem szégyellt – sőt, büszke volt rá.
Freddie Mercury élete kétségkívül az a kategória, amit el kell mesélni. Perzsa szülők gyermekeként első rockbandáját Mumbaiban alapította. Mondani sem kell, vesztes pozíció: a britek számára az indiai származás ebben az időben az idegenséget jelentette, és nem is volt rocker, aki indiaiként nagy ismertségre tett volna szert. Freddie szerencséje, hogy fehér bőre, sötétbarna haja folytán nem lehetett megkülönböztetni egy európaitól.
Nézd meg a galériánkat!
A Bohém rapszódia című film többé-kevésbé foglalkozik is főhősének ázsiai származásával, de családbaráttá alakítja az életrajz számos elemét. Freddie Mercury ugyanis – és ez senki számára nem titok, aki közelebbről ismeri az életművét – rendszeresen és következetesen előadásainak és dalainak középpontjába helyezte szexualitását, gyakran – úgy tűnik – anélkül, hogy a közönségnek leesett volna, mit csinál. A film viszont mintha azt sugallná: a hedonizmus a rossz út, és a helyes életmódot a családos bandatagok képviselik.
Pedig az énekes büszkén volt „vad”:
volt, hogy egy partiján meztelen felszolgálók dolgoztak, törpék hordták körbe tálcán a kokaint,
volt, hogy a banda Diana hercegnőt álruhában csempészte be egy hírhedt melegbárba. Szívesen énekelt Darth Vadernek vagy Supermannek öltözött emberek vállán ülve, és azért veszett össze Michael Jacksonnal, mert ragaszkodott ahhoz, hogy százdolláros bankjeggyel szívja a kokót a nappaliban. (A sztorihoz hozzátartozik, hogy Mercury meg azt nem bírta, hogy egy légtérben kell lennie Jacko házikedvencként tartott lámájával.) Nem véletlenül mondta Elton John utólag: „Freddie még rajtam is túltett partizásban, és ez már valami.”
Mintha Freddie mássága kisebb tragédiaként jelenne meg az életrajzi filmben: az énekes magányos, nem tud osztozni a megállapodó, családot alapító bandatagok örömeiben, és egyedül marad művészi ambícióival is, stílusa és dalai, amelyek alapélményét melegbárokban szerezte, nem jönnek be zenésztársainak. Úgy tűnik, Freddie hajlama a hedonizmusra megbízhatatlanná, amatőrré teszi. A film szerint a Queen tagjai azzal töltötték a '70-80-as éveket, hogy a szemüket forgatták Mercury viselkedését látva. Pedig ez korántsem volt így: az amerikai Circus magazin riportere, aki részt vett az 1978-as Jazz című album kiadását ünneplő partin, megjegyezte: „Úgy tűnik, Brian May az esti karnevál főszervezője.” Lehet, hogy a csapat katalizátora az énekes volt, de a többiek sem voltak restek, ha bulizásról volt szó.
A Live Aid koncert a 2018-as Bohém rapszódia című filmben
Ha a Queen karrierjét két órába akarjuk belesűríteni, szükségképpen variálni kell a kronológiával, de akkor azért leesik az állunk, amikor a film zárószakaszában Mercury megtalálja az igaz szerelmet, coming-outol a szülei előtt és fellép a Live Aid-koncerten – mindezt egyetlen napba sűrítve. Nem mintha szükség lett volna coming-outra.
A film egy szót sem ejt arról, hogy a Queen minden stílusbeli sajátosságát, egész imidzsét és hírnevét a queer-kultúrának köszönheti.
Ha a Queenre gondolunk, Freddie Mercury jut eszünkbe, aki bőrszerelésben, balettjelmezben vagy épp félmeztelenül, kisgatyában áll a színpadon. Vagy szőrmebundában, mint a Top of the Pops műsorban, 1974-ben. Nem kell rocktörténésznek lenni, hogy a queer-motívumot felfedezzük olyan dalokban, mint a Bohemian Rhapsody és a Love of My Life. A The Fairy Feller’s Master Stroke is inkább szól a rejtegetett szexuális identitásról, mint az azonos című Richard Dadd-festményről.
Mercury nem is mindig rejtette költői képek mögé az üzenetét: gondoljunk csak a Get Down Make Love vagy a Good Old Fashioned Lover Boy című dalokra, illetve a Queen egyik legnépszerűbb számára, a hedonizmust és a szexuális szabadságot nyíltan hirdető Don’t Stop Me Now című slágerre, amely egy bűnbánat nélküli, nyílt, örömteli himnusz a testi élvezetekhez.
I wanna make a supersonic man out of you
Arról sem esik szó a filmben, hogy Freddie mennyire nyíltan játszott a közönségével. Életének és karrierjének ellentmondásos mozzanatait a nyílt színen rejtette el. Nem volt még egy rocksztár, aki ennyire élvezte volna, hogy a közönsége gyakran nem tudja, mi is zajlik a szeme előtt – írja Alexis Petridis a Guardian hasábjain. Ha megnézzük a banda legendás karácsony esti televíziós koncertjét 1975-ből, a közönség a klasszikus rockrajongók tábora, akiket inkább el tudunk képzelni a Deep Purple fellépésein. A ráadásnál Mercury kimonóban jelent meg, de a szemöldökét sem emelte meg senki.
A nyolcvanas években az énekes tovább ment: ma is ismert megjelenését egy olyan férfiról mintázta, akivel leginkább egy melegbárban találkozhatunk. Bajuszos, izmos, szűk farmert és pólót vagy trikót viselt. Ez már néhány rajongónál kiverte a biztosítékot, a The Game című albumot követő turnén néhányan borotvákat hajítottak a színpadra. John Deacon, a Queen basszusgitárosa a Rolling Stone hasábjain be is vallotta, hogy Mercury megjelenítése elidegeníti a közönségük egy részét. „Vannak, akik utálják a dolgot. De ő [Mercury] ilyen, és nem lehet megállítani.”
A Queen életrajzi filmje gyakran figyelmen kívül hagyja alanyát. De lehet, hogy ez Mercuryt sem érdekelte volna: „Nem leszek olyan, mint Eva Perón” – mondta egyszer. –
„Nem akarok aggódni azon, hogy »istenem, ha meghalok, remélem, felismerik, mit alkottam«. Az a lényeg, hogy jól éreztem magam.”
A cikk a Guardian Guaranteed to blow your mind: the real Freddie Mercury című írása alapján készült. Fejléckép: Tom Hill / WireImage / Getty Images Hungary
hírlevél
