Plusz

Free Zenei Fesztivál a Gyulai Várszínházban

2023.07.03. 15:40
Ajánlom
Háromnapos Free Zenei Fesztivált hoztak létre Gyulán: a nagy hagyományokkal rendelkező Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivált és a Vár Jazz, illetve Blues Fesztivált klasszikus zenével kiegészítve alkották meg az új programsorozatot.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

A szervezők célja az, hogy Erkel Ferenc és Halmos Béla városában a zenét kivigyék a vár falai közül a város frekventált utcáira, tereire, és mindenki által hozzáférhetővé tegyék, azaz a város polgárai és üdülővendégei szabad tereken, szabadon élvezhessék.

Mindhárom nap egy-egy népszerű, a szélesebb közönségrétegek körében ismert és kedvelt zenekar tószínpadi fellépésével zárul majd,

és az összes programot bárki szabadon, ingyenesen megtekintheti.

ParnoGraszt-153635.jpg

Parno Graszt (Fotó/Forrás: Gyulai Várszínház)

Az első nap a népzenéé és a világzenéé lesz az Élővíz zenekar, az Anima Sound System, a Pénzügyőr Zenekar népzenei együttese és a Parno Graszt fellépésével. A második nap a jazz és blues zenéé, a JazzElek, a Mr. Moodburn, a Simple Blues Band, a Pénzügyőr Zenekar Big Bandje és a godfater. szereplésével. A harmadik nap a klasszikus zenéé, a Pro Musica Fúvósötös Péter és a farkas előadásával, az Alföld Quartet, a Pénzügyőr Zenekar koncertjével és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara operagálájával. Vezényel Dénes István, szólót énekel: Rálik Szilvia, Tokai Ágnes és Fokanov Anatolij.

A Gyulai Várszínház programjairól további információ itt érhető el. >>>

Támogatott tartalom.

Fejléckép: A godfater. zenekar (forrás: Gyulai Várszínház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Kulka János, Falusi Mariann, Szinetár Dóra és Járai Máté is azt üzeni: Jobbulást!

Sztárok összefogásával született meg a PIROS ORR bohócdoktorok JOBBULÁST! című dala, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy nézzünk másképp a betegségre. Kulka János, Falusi Mariann, Szinetár Dóra és Járai Máté is feltűnik a dal videoklipjében.
Zenés színház

Mozart, Beethoven és Wagner áll a Magyar Állami Operaház következő évadának fókuszában

A Magyar Állami Operaház 2025/26-os évada 385 előadással várja a közönséget, köztük hét új bemutató, harminchatféle repertoár-előadás, tizennégyféle gyermek- és ifjúsági produkció, valamint több mint két tucat koncert és dalest szerepel.
Színház

Elhunyt Galkó Balázs

75 éves korában elhunyt Galkó Balázs színművész, rendező – adta hírül családja. Egész életét végigkísérték a versek, fia is egy költeménnyel búcsúzott tőle.
Vizuál

Magyar film napja: ingyenesen nézhetjük újra Makk Károly és Darvas Iván emlékezetes alkotásait

Április 25. és május 4. között tíz klasszikust nézhetünk újra ingyenesen a FILMIO-n, a Nemzeti Filmintézet egyúttal a száz éve született Makk Károlyra és Darvas Ivánra is emlékezik.
Színház

9 kihagyhatatlan előadás az idei MITEM kínálatából

20 ország 27 társulatának 30 előadása látható a 12. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozón, azaz a MITEM-en. A nemzetközi fesztivál, amelynek helyszíne a Nemzeti Színház, április 25-én kezdődik, és egy hónapon át tart.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Kulka János, Falusi Mariann, Szinetár Dóra és Járai Máté is azt üzeni: Jobbulást!

Sztárok összefogásával született meg a PIROS ORR bohócdoktorok JOBBULÁST! című dala, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy nézzünk másképp a betegségre. Kulka János, Falusi Mariann, Szinetár Dóra és Járai Máté is feltűnik a dal videoklipjében.
Plusz interjú

Legendás öltözékek, öltözékek legendái – a világhírű Romani Design munkái a Folk Fashion kiállításon

A Hagyományok Háza – Magyar Népi Iparművészeti Múzeum legújabb tárlata, a Folk Fashion – Divat a folklór, a népművészet és a divat összefüggéseit boncolgatja. A kiállítás kapcsán Varga Erikával, a Romani Design alapítójával, művészeti vezetőjével beszélgettünk divatról, hitről, identitástudatról.
Plusz ajánló

Fidi ül a fűben

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2025. májusi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!
Plusz gyász

Elhunyt Ferenc pápa

A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetőjét 88 éves korában, húsvéthétfőn, április 21-én reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Plusz hír

Reflektorfényben a tehetség mentorai – átadták a Mester-M Díjakat

Tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 17-én, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.