Az új Gödör Underground klub a legendás ex-Sirály felújított épületében, a Király u. 50. szám alatt nyitja meg kapuit szeptember közepén. A klubot Filep Ákos a Gödör alapítója, vezetője, építész és Maróti Dániel zenei programvezető mutatta be a sajtó munkatársainak, Váradi Júlia moderálásával. Az eseményen jelen volt a Gödör köréhez tartozó művészek közül Jordán Tamás, Bárdos Deák Ágnes, Bródy János, ef Zámbó István, Jordán Tamás, Kovács Antal, Müller Péter Sziámi és Víg Mihály, akik közül többen színpadra is léptek.
A sajtóbeszélgetésen múltról, jelenről és a jövőről is szó esett. Az épületbejárás során a teljeskörű felújítás és korszerűsítés során megújult háromszintes klub minden helyiségét bemutatták. Az emeleti előadó- és kiállítótermet, a földszinti kávézót és az alagsorban helyet kapó megújult koncerttermet.
A Gödör kulturális köréhez tartozó művészek meglepetés performansszal avatták fel a színpadot.
Az épület bérleti jogát nyílt pályázaton nyerték el 2019 közepén, hosszas előkészületek után tavaly nyarán kezdődtek a munkálatok, melynek során az épület mindhárom szintje teljesen megújult. Már csak kisebb munkák és a belső dizájnelemek kialakítása van hátra, kis teraszt is nyitnak. A tervezések során mindvégig különös tekintettel kellett lenni az épület műemlék jellegére. Mindeközben zajlik a dokumentáció, archiválás, készülődés – jövőre 20 éves a Gödör.
A Gödör sztori
- 2002. október — 2012. január ERZSÉBET TÉR
2012. augusztus GÖDÖR KEMPING (Agárd)
2012. szeptember — 2018. április CENTRAL PASSAGE
2018. május — 2019 június NYOLCTÍZ KLUB
2021. augusztus GÖDÖR CAMP (Diszel)
2021. szeptember — KIRÁLY UTCA 50
Régi, új célok
Az új Gödör Underground klub - a Gödör-kör hagyományaihoz hűen - továbbra is toleranciára épülő, sokszínű közösségi térként és minden generációt megszólító új kulturális találkozóhelyként kíván működni, ezúttal is a belváros szívében. Három fő törekvésük a koncertek középpontba helyezése, az alternatív művészetek bemutatása, és a civil kezdeményezések jelenlétének erősítése.
Rendszeresen jelentkező klubfoglalkozásai:
- Kortárs Gödör (színház, tánc, civil beszélgetések, kiállítások – Máté Péter, Filep Ákos, Provaznik Ariel)
- NyolcTíz (koncertek – Maróti Dániel)
- Klíma Klub (zöld programok, jóga Rieger Johannával – Terézváros Önkormányzattal közös projekt)
- Irodalmi Sáv (hagyományőrző kortárs irodalom – Bárdos Deák Ágnes)
- Gödör Filmklub (beszélgetős mozi – Baróti Éva)
- Athe Sam (cigány/roma kulturális kirándulás – Kovács Antal, Maróti Dániel)
Gödör Camp
Gödör Camp néven természetközeli összművészeti fesztivált rendez a Gödör klub 2021. augusztus 14–19. között a Káli-medence és Tapolca szomszédságában található Diszeli Kúriában.
A szabadtéri, család- gyerek- és kutyabarát, nyári összművészeti fesztivál programjai a találkozásról szólnak.
A fesztivál helyszínéül választott Diszeli Kúria kivételes adottságokkal rendelkező 18. századi műemlékegyüttes, háromépületből és a hozzá tartozó birtokból áll. Mintha Provence-ban járnánk, hat napra eklektikus művészteleppé változik a kúria, megtöltve pódiumbeszélgetésekkel, kiállításokkal, közösségi programokkal, kortárs tánccal, akciófestéssel, zöld gondolatokkal, gyerekprogramokkal és esti koncertekkel. A fesztivál műsorában a Gödör klasszikussá érett hagyományai ötvöződnek a kistérség helyi értékeivel, igazi klubhangulatot ígérve a szabad ég alatt, a Balaton-felvidéken.
Koncertek
08.14. Bródy János Ráadás koncert
08.15. Rutkai Bori Banda gyerekkoncert
08.15. ColorStar 25 éves jubileumi koncert
08.15. Anima Sound System live act
08.16. Gryllus Vilmos gyerekkoncert
08.16. ef Zámbó Happy Dead Band
08.16. Európa Kiadó
08.17. Tarajos Hullámok
08.17. Pál Utcai Fiúk
08.18. Farkasházi Réka és a Tintanyúl trió gyerekkoncert
08.18. Balaton
08.18. Kontroll Csoport 40 éves jubileumi koncert
08.19. Kiss Llászló +4 lemezbemutató
08.19. Müller Péter Sziámi AndFriends & Romano Drom közös koncertje
Váradi Júlia pódiumbeszélgetései
Liliomkert Piac, Első Magyar Látványtár, 10 millió fa, Szent György-hegy, helytörténet
Kiállítások és közösségi programok
Babos Zsili Bertalan, ef Zámbó István, Horváth Éva Mónika, Rutkai Bori, Vetlényi Zsolt
Green Guide Budapest, Grecsó Zoltán kortárs tánc
A kertben: kulturális imaszalag ― kívánságfa ― akciófestés ― tábortűz ― csocsó ― pingpong ― örömzene
GÖDÖR CAMP fesztivál
2021 augusztus 14–19.
Tapolc-Díszel, Diszeli Kúria
Fejléckép: Filep Ákos a Gödör Underground sajtóbejárásán / Fotó: Gödör klub