Plusz

Gondolatok az előadói szabadságról

2011.07.16. 00:19
Ajánlom
A kurzusok mellett csütörtökön Somfai László zenetörténész előadása volt terítéken Szombathelyen.

Először a karmester kurzus résztvevőinek próbáiba tekintettem be, ahol idén Debussy Tengere és Bartók Hegedűversenye van terítéken Peskó Zoltán kurzusvezető karmesternél, Tihanyi László pedig elsősorban Schönberg Pierrot lunaire-jével foglalkozik. Egy-egy karmester-növendékre nagyjából huszonöt perc-fél óra jut, ezalatt az idő alatt pedig Peskó Zoltán csak néha-néha ad egy-két instrukciót.

Peskó Zoltán munkamódszeréről a mesterkurzus egyik magyar résztvevőjét, Cser Ádámot kérdeztem, aki már harmadik alkalommal látogatott el a szombathelyi szemináriumra. Ádám beszámolt arról, hogy a professzor elsősorban az önállóságra nevel, szabad teret ad a növendéknek, s inkább az aznapi próbák videofelvételeit elemző esti vetítések során szól hozzá egy-egy delikvens munkájához. Itt mondja el Peskó tanár úr, hogy mit kell másképp csinálni egy zenekar előtt, mi az a mondat vagy mozdulat, ami nem hatékony vagy éppenséggel felesleges. Elsősorban ezeken a videózásokon beszélgetnek el a technikáról, a neves karmester egyik legfontosabb instrukciója pedig az, hogy hallgatni kell a zenekart, figyelni arra, hogy mi az, amit visszakap az ember. Cser Ádám azt tapasztalta, hogy nagyon sok ifjú karmester jár manapság kurzusokra szerencsét próbálni, mert abban látják a jövőjüket, ha ajánlásokat szereznek a kurzusvezetőktől. Ádám számára a repertoárbővítésen kívül a szombathelyi kurzusokon igen fontos a zenekarral kialakuló jó kapcsolat. Az együttesnek nagyon erős véleménye van, még akkor is, ha megteszik, amit a karmester kér: lehet rajtuk látni, hogy ki az, akit elfogadnak. Ez az egyik legfontosabb visszajelzés. A kurzus jellemző sajátossága még, hogy olyan stresszhelyzetet teremt, ami egy egyszerű próbán nem fordul elő, mivel itt a növendék azt sem tudja előre, hogy mikor, melyik résznél fog sor kerülni rá.

Bartók Hegedűversenye kapcsán délután az egyetemen Somfai László zenetörténész angol nyelvű előadását hallgathattuk meg, amelyen az érdekes történeti áttekintés mellett számos információt kaptunk Bartók improvizálásokon alapuló kompozíciós módszeréről, a darab struktúrájáról, valamint a kotta olyan titkairól, amiket nem biztos, hogy mindenki elsőre észrevesz. A mű tanulmányozásához Somfai kifejezetten hangsúlyozta a Székely Zoltán-féle ősbemutató felvételének fontosságát, valamint a különböző artikulációs jelek és tempókérdések tisztázása után felhívta a figyelmünket a zongorakivonat egy bartóki gondolatára, amelyben a komponista leírta, hogy az összes tempóval kapcsolatos utasítás mindössze javaslat, amivel az előadói szabadság fontosságát hangsúlyozta.

A Hegedűverseny apropóján Pauk György hegedűkurzuásba is belehallgattam kicsit. Nagy élmény volt látni, hogy a szólistapályától már visszavonult professzor milyen hatalmas intenzitással, már-már szenvedélyesen tanít. A növendék minden hangját ő maga is végigköveti gesztusaival, s ahol valami javítanivalót talál, ott hegedűvel a kezében azonnal megmutatja, hogy hogyan még jobb az előadás. A tehetséges növendékeknek pedig hamar sikerül megfelelniük a frissen tanult, új instrukcióknak. Pauk György korábban adott interjújában beszámolt arról, hogy először minden növendéket meghallgat, kötelező játszani valamit Bartóktól és Bachtól. Az idei kurzuson pedig Bartók mellett a romantikus repertoár nagy szonátáit választotta ki Pauk tanár úr: Schumann és Brahms szonátáit, valamint Richard Strauss fiatalkori Esz-dúr szonátáját. Néhányan Bartók Hegedűversenyét is hozták, mivel a zárókoncerten a hegedűkurzus három növendéke fogja megszólaltatni Bartók művét.

Pusker Júlia, aki idén volt elsős a Zeneakadémián, második alkalommal jött el a szemináriumra, amelyet tavaly tanára, Kertész István ajánlott neki. Ő Brahms A-dúr szonátáját és Bartók 2. szonátáját hozta Pauk Györgyhöz, s már két hatvan perces órát kapott a tanár úrtól. Juli elmondta, hogy rengeteg új dolgot lehet tőle tanulni ezalatt a pár nap alatt is, és amikor csak teheti, már csak az ujjrenddel és vonással kapcsolatos tanácsai miatt is beül mások óráira. Amellett, hogy zeneileg és technikailag is fontos, hasznos információkkal látja el a professzor a növendéket, hamar személyes kapcsolatot is kialakít velük. Az ifjú hegedűs hölgy külön kiemelte az órákat családias légkörét - ami, tesszem hozzá már én - jellemző az egész fesztiválra.

  

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Az egyetlen Bach-darab, amit Glenn Gould utált

Mindig kerülte, hogy játszania kelljen ezt a darabot, egyszer, egy tévéműsorban meggyőzték, hogy tegye meg mégis. Nem volt benne öröme.
Vizuál

Elhunyt a művész, aki épületeket csomagolt be és emberek ezreinek segített vízen járni

84 évesen, május 31-én New York-i otthonában elhunyt Christo. A tájépítész és térművész, valamint felesége és alkotótársa, Jeanne-Claude nevéhez olyan műalkotások fűződtek, mint 1985-ben a párizsi Pont Neuf és 1995-ben a berlini Reichtstag becsomagolása vagy egy olasz tavon úszósétány építése.
Klasszikus

Igor Levit 16 óra után befejezte 20 órásra tervezett zongoramaratonját

A művész Erik Satie francia zeneszerző Vexations című művét tervezte előadni, a legendás zongoradarab teljes verziója 20 órás.
Plusz

Komolyan kellett volna venni, amiről a Joker szólt

Thomas Wayne-nek nem kell félnie, hogy orrba vágja Arthur Flecket, hiszen pénze van. A Joker kivételes, egymilliárd dolláros közönségsikere és a jelenlegi amerikai zavargások egy narratívában illeszthetők. Vélemény.
Könyv

Istencsapás, embercsapás

Vámos e hónapban is megmondja, mit érdemes elolvasni. Most értelemszerűen a karanténból, online.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz vélemény

Komolyan kellett volna venni, amiről a Joker szólt

Thomas Wayne-nek nem kell félnie, hogy orrba vágja Arthur Flecket, hiszen pénze van. A Joker kivételes, egymilliárd dolláros közönségsikere és a jelenlegi amerikai zavargások egy narratívában illeszthetők. Vélemény.
Plusz gyerek

Fidelio Matiné: Interaktív gyermeknap a Müpával

Vidám zenei válogatással, kreatív ötletekkel, gyermekeknek (is) ajánlott online tartalmakkal és egy izgalmas, letölthető foglalkoztatófüzettel teszi emlékezetessé ezt a hétvégét a Müpa.
Plusz magazin

„Legyetek jók, ha egyáltalán tudtok” – Néri Fülöp, a humoros szent

Alakját itthon szobor őrzi, életéből népszerű olasz film készült. A 425 éve elhunyt Néri Szent Fülöp azt vallotta, hogy könnyebb a vidám embert Isten útjára téríteni, mint a szomorút.
Plusz hír

Szívrohamot kapott Brian May, a Queen gitárosa

A legendás rocker életveszélyes állapotban volt. Mint mondja, most már ő is csatlakozott „a klubhoz”. Szerencsére jobban van.
Plusz aukció

Kulka János, Bereményi Géza és Alföldi Róbert aukcióra bocsátják értékes tárgyaikat

A Könyvhajlék elnevezésű árverésen neves művészek, alkotók ajánlják fel a számukra értékes tárgyaikat, a bevételekből hajléktalan embereken segítenek.