Június 10-12. között Kapolcsra érkezik többek között a Langaléta Garabonciások, valamint a Bab Társulat is – mindkét kompánia a hazai utcásokat képviseli a porondon a Bondoró alatt. A Langaléta Lovagok egy legendás hősökről szóló, hosszúléptű vígeposzt mutat be a közönségnek, míg
az óriásbábokkal operáló Bab Társulat előadásában a XIX. század jellegzetes, romantikus alakjai, a betyárok jelennek meg.
Hozzájuk csatlakozik a Bánfalvy Stúdió és a TeátRum Trapptop, akik egy klasszikust, Lúdas Matyit hozzák el a Bondoróra, de lesz Nyilvános Akasztás is a Kajárpéci Vízirevü jóvoltából. A Tűzmadarak Cirkuszcsoport bázisa is a Bondoró Porond lesz ebben az évben.
Tőlük láthatjuk az Egy utca só című performanszt, amiben a megrettent állatidomár rettenthetetlen oroszlánjaival, a gyengélkedő erőművész, a vak késdobáló, a négyfülű zsonglőr-páros és az együgyű bűvész is feltűnik majd.
Emellett egy laza hangvételű, energikus tűzshow erejéig feltűnik Mr. Proper és Miss Mess is, akik biztonságos keretek közé próbálják szorítani a tüzet. Ami biztosan várható: tüzes légiakrobatika, bravúros emelések, tűz és még egy kis tűz! S ha már tűz show, ez alkalommal a Bondoró főnixmadarát is a Firebirds csapata kíséri – a közönséggel együtt – utolsó útján, a tűzig. Ezen az úton még utoljára elvegyülhetünk a tömegben, elsétálhatunk a vásárosok előtt, átbújhatunk a gólyalábasok lábai alatt és táncolhatunk a masírbanda vidám dallamaira, majd tanúi lehetünk, ahogy a főnix porrá hamvad, hogy később új életre keljen: a következő fesztiválon.
A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat részeként bemutatkozó Bondoró idén minden korábbinál több nemzetközi attrakciót vonultat fel az eseményen.
A Bondoró Porond kínálatában szerepel az olasz Compagnia Lannutti & Corbo jóvoltából például egy kis utazócirkusz. Sátrukban vegyesen megtalálható a vicces, az abszurd, a varázslatos, a bolondos, a költői. A ZIRK Comedy előadása bohócokkal, zenével és bizarr varázslattal teli. Szintén az Olasz Kultúrintézet támogatásában láthatjuk itt a Pyròvaghi lenyűgöző tűz showját.
A Back To Life duepuntozero című előadás érzelmes módon ötvözi a színházat, a Kalaripayattu kűzdősportot, az akrobatikát és a tűztáncot, életre keltve egy mesét az ölelés varázsáról.
Vasárnap, június 12-én egy harmadik olasz műsort is felfedezhetünk a Bondoró Porond programjai között. Andrea Fedi, azaz a Katastrofaclown ugyanis két ízben is bemutatja saját Katastrofa-showját a nagyérdeműnek. A rock’n’roll ritmusára játszódó komédia keretében varázslatos szappanbuborékok és különféle bohóckodások vicces helyzetekbe sodorják a közönséget. S ha mindez még nem lenne elég,
a katasztrofális műsor során egy bokszmérkőzés dönti el, hogy ki hódítja meg a vágyott lány szívét.
A belga Alessandro Carocci júniusban egy utópisztikus világot kelt életre a fesztiválon. A Wallonie-Bruxelles International támogatásában érkező Chantier Domino produkciójában egy különleges Goldberg-gép születik a közönség szeme láttára! S hogy mi az a Goldberg-gép? Arról mindenki meggyőződhet a saját szemével a Bondoró Utcaszínház Fesztiválon!
IV. Bondoró Fesztivál
- 2022. június 10-12., Kapolcs
A részletes programot itt találják.
Jegyek és bérletek még kaphatók elővételben a fesztivál honlapján.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Pyròvaghi (fotó/forrás: Bondoró Fesztivál)