Plusz

Hallgasson bele a világűrbe!

2016.07.13. 19:35
Ajánlom
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, az űrben csönd uralkodik. Hisz minek is lenne ott hangaj, ahol nincs gravitáció, nincs ember, nincs semmi? Nos ez alapvető tévedés.

Mármint az, hogy az űr egy nyugis hely: az univerzum folyamatosan változik, csillagok születnek és halnak meg, összeütköznek bolygók, galaxisok, fekete lyukak alakulnak ki és tűnnek el: minden mozgásban van. És ennek bizony hangja is van,

az univerzum tulajdonképp folyamatosan zenél.

A NASA tudósai évek óta foglalkoznak azzal, hogy átalakítsák a kozmikus részecskék által létrehozott nyomokat a meglehetősen szűk tartományban halló emberi fül számára is érzékelhető hangokká, azaz átkonvertálják a kibocsátott elektromágneses rezgéseket hanghullámokká – írja a Mindenamihallas.hu.

Az örökké vibráló Nap esetében például ezt úgy érték el, hogy a Nap rezgéseit 40 ezerszeres sebességre gyorsították fel. Szerencsére ahhoz, hogy belehallgassunk a kozmosz zenéjébe, elég a fenti videóra kattintani. Kísérteties, de megbabonázó hangokra készüljön – a bolygók az emberi fül számára „lefordítva” szinte meditatív zenét játszanak.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Miskolcon találkozott Prometheus és Kékszakállú

Fanfárok, azaz harsonákon játszó zenészek figyelmeztették a közönséget az előadások kezdetére: a Miskolci Nemzeti Színház óratornyából felcsendülő ünnepélyes jeladás két előadásra invitálta meg a Bartók Plusz Operafesztivál hallgatóit, Alekszandr Szkrjabin Prometheus: a tűz költeménye című szimfonikus művére, illetve Bartók Béla A Kékszakállú herceg várára.
Jazz/World

M és Ö és R és K, avagy nem tudom, milyen zene ez, de nagyon jó

Funk, soul, pszichedelikus pop, lo-fi és blues, nem is ez a lényeg, hanem hogy a Mörk nem csak azt tudja, hogyan zenéljen, hanem azt is, hogyan zenéljen Neked.
Jazz/World

David Gilmour 6 milliárd forintért adta el a gitárjait, hogy segítse a klímakatasztrófa elleni harcot

A Pink Floyd gitáros-énekese, a Wish You Were Here szerzője rekordáron adta el a hangszereit, azokat is, amiket az ikonikus lemezein használt. Egy zöld szervezetet támogat a pénzzel.
Vizuál

A pápa szeretőjét, a rettegett feministát ábrázolja Velázquez elveszettnek hitt festménye

Majdnem 300 évig azt hitték, elveszett vagy megsemmisült az a portré, ami a történelem egyik legbefolyásosabb nőjét, Donna Olimpiát ábrázolja a világ egyik legnagyobb hatású festőjének ecsetvonásain keresztül.
Könyv

Hallgass egyperceseket Örkény István előadásában!

Színdarabok és interjúk felvételei mellett felolvasások hanganyaga és fotók is elérhetőek az OSZK honlapján, amelyet a ma negyven éve elhunyt író, dramaturg emlékének szenteltek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz videó

„Többféle szépség létezik” – Varga Erika és Wiedemann Bernadett a Kult50-ben

Varga Erika ötvösművész, tervező a Romani Designért, Wiedemann Bernadett operaénekes Az álarcosbálban és a Candide-ban nyújtott alakításáért került be a Kult50-be. A két alkotó családról, tradícióról, szépségről és a kedves szigorról beszélget videónkban.
Plusz videó

Így készült a Partitúra Zala-megyei adása

Tévétorony, bivalyfarm, Bezeréd - a zalai dombok alatt kalandozik a Partitúra, werkvideó-sorozatunkban bepillantunk a kulisszák mögé. Ezúttal Zala-megyébe kísértük el Miklósa Erika és Batta András kulturális országjáró műsorát. 
Plusz kutatás

A zene, amitől kevésbé csípnek a szúnyogok

A zene hatásáról különféle helyzetekben már számtalan kutatást végeztek, tudjuk, hogy a muzsika a bűnözőktől a kutyákig mindenkire jó hatással van. A szúnyogokról nem is beszélve.
Plusz hír

Kulka János, Péterfy Bori és Reisz Gábor az idei Ördögkatlanon

Félezernél is több színházi, könnyű-, világ- és klasszikus zenei, táncszínházi, filmes, irodalmi és egyéb programmal várja a látogatókat július 30. és augusztus 3. között a 12. Ördögkatlan Fesztivál, ahol idén a Fidelio Színpad is a helyszínek között szerepel.
Plusz Partitúra

Zala-megyében kalandozik a Partitúra

Néprajz, olaj, történelem és zene. A Partitúra kulturális időutazása ezúttal a pannon dombok alatt folytatódik szerdán este a Duna televízióban. A műsor ősi dallamok nyomába ered, méghozzá különleges nők főszereplésével.