Plusz

Hangjátékot írtunk a Kékszakállú alapján

2019.12.17. 18:45
Ajánlom
Csakhogy a miénk egy vonaton játszódik, nem várban. Viszont inspirált Balázs Béla, Bartók, de az eredeti Kékszakállú-legenda is. December 18-án és 19-én sugározzák a Civil Rádióban.

Amikor Hézer Luca barátom megkeresett azzal, hogy csináljunk egy hangjátékot, eszembe jutott Schwajda György meg Pogány Judit meg Csákányi László, és megnéztem, hogy vajon ma is csinálnak-e még (mármint az emberek általában) hangjátékokat. Úgy tűnt, hogy igen, de ez mindegy is volt, mert akkor mi már elhatároztuk, hogy írunk egyet.

A Kékszakállú-történetet szemléltük ki, és írtunk belőle egy sajátos feldolgozást,

amelyben a hét ajtó hét vonatfülke, a vonat pedig nászútra visz egy fiatal párt. Az újdonsült szerelmesek beszélgetéséből egyre több derül ki a körülményekről, amikor pedig a nő elalszik, furcsa álmai támadnak, és végigjár hét fülkét a vonatkocsiban.

macsk-185007.jpg

A Kékszakállú (Fotó/Forrás: Csabai Máté borítója)

A hangjáték tervével neveztünk a Cserés Miklós Hangjátékpályázaton, és hamarosan el is dőlt: valóra válthatjuk az ötletet. Hangmérnöknek egy olyan embert igazoltunk, akiről úgy hírlett, nagyon érdekes effekteket tud keverni: ő Varga Kata, és nem is csalódtunk. A hangjátéknak valóban izgalmas atmoszférája lett, érdemes teljes odafigyeléssel hallgatni. A rendezőasszisztens Jamriskó Tamás volt.

Kékszakáll legendája mindig is vonzott engem, érdekesnek találtam a gonosz, kegyetlen nemest, akiről az a szóbeszéd járta, hogy megöli a feleségeit. Nagyon szerettem volna ezt a történetet valahogy újszerűen feldolgozni, a mai fiatalok számára is érdekes formában

- mondta Hézer Luca, aki rendezőként és mindenesként (is) dolgozott a projektben, rengeteg fáradozását ezúton is köszönöm neki. Például engem is kihúzott a pácból, amikor megakadtam a forgatókönyvvel, merthogy azt meg én írtam.

Így jött létre a kétszer 25 perces alkotás, amelyhez ragyogó amatőr színészeket találtunk. A főszerepekben Csókás Nándor, Hegedűs Martin, Csabai Pál, Mató János és Szabó Regina. Eredeti zene is készült hozzá, ezt a Beethoven Budán zeneszerzőversenyének tavalyi győztese, Oláh Patrik Gergő írta, ő és Friderikusz Péter csodálatosan izgalmas soundtracket készítettek hegedűn és csellón.

A felvételek nyár végén szinte euforikus hangulatban zajlottak Budán,

a munkálatok fénypontja az volt, amikor valakinek sikerült a "Kékszakállú" szót "kékszagálló"-nak mondani.

A hangjáték első részét december 18-án 18 órakor közvetíti a Civil Rádió. A második részt pedig másnap, december 19-én, ugyanebben az időben sugározzák. (Aki nem budapesti vagy nincs rádiója, neten itt követheti az adást.)

A projekt a Médiatanács támogatásával, a Magyar Média Mecenatúra Program keretében készült.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Az első önarckép, amely tükrözte Van Gogh elmeállapotát

Vincent Van Gogh munkásságának vezető szakértői igazolták, hogy az oslói Nemzeti Múzeum gyűjteményében található önarcképet valóban a holland mester festette. A különleges alkotás 1889-ben készült, mikor a művész pszichózisa miatt többször is kezelésre szorult.
Klasszikus

Generációk csellista példaképe: 75 éves lenne Jacqueline du Pré

Tragikusan fiatalon hunyt el, de egyetlen évtized alatt beírta nevét a legfontosabb modern előadóművészek közé. Jacqueline du Pré inspiráció sokak számára ma is, egykori hangszerén pedig magyar művész játszik.
Klasszikus

Egy nő nem csupán a gitárját tudja behangolni, hanem akár zenét is írhat

Egyre nyilvánvalóbb, hogy a nők legalább annyira értenek a zenéhez, mint a férfiak. De milyenek a lehetőségeik, és mennyi terük van alkotni? Erről kérdeztük Barna Emília szociológust.
Könyv

A Tüskevár írója volt gazdatiszt, de uszálykísérő, patkányirtó és napszámos is

Bár elsősorban ifjúsági és "állatregényíróként" emlegetik, még utóbbi köteteiben is - csak úgy mellékes könnyedséggel - zseniális emberábrázoló. 1900. január 25-én született Fekete István író.
Jazz/World

Visszakapta az ellopott hegedűjét Lajkó Félix

Sajtónyilvánosság előtt kapta vissza ellopott hegedűjét Lajkó Félix január 23-án, csütörtökön, Újvidéken.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz karc

Újra fiatal kritikusokat keres a Müpa

Az évad második felében is folytatódik a Müpa Karc elnevezésű kritikaíró pályázata, amelyre olyan egyedi hangvételű, olvasmányos és közérthető írásokat várnak, amelyek ráirányítják a figyelmet a Müpa tízféle művészeti ágat képviselő előadásaira.
Plusz ornitológia

A madarak énekeit is lekottázzák 

A madarak képesek új dallamok megtanulására, és énekük divatszerűen változhat - mondta Garamszegi László Zsolt, az MTA, Ökológiai és Botanikai Kutató Intézet igazgatója az M1 vasárnapi műsorában.
Plusz megemlékezés

75 éve szabadult fel a pesti gettó 

A pesti gettó felszabadításának 75. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést vasárnap Budapesten, a Dohány utcai zsinagógában, majd koszorút helyeztek el a zsinagóga falánál állított emléktáblánál.
Plusz ajánló

Családi délelőtt - Táncrendkészítő workshop

Nagyon régre nyúlik vissza a Pesti Vigadó bál-története, lassan 190 éve zajlanak ilyen díszes események a házban. Ebben az évben a gyerekeket sem hagyjuk ki belőle, sőt alkotni és felfedezni hívunk minden kis érdeklődőt!
Plusz hír

Kutyáknak, macskáknak, de még a hörcsögöknek is készített lejátszási listákat a Spotify

A svéd vállalat szerint a podcastok egyebek között megnyugtató zenét, "dicsérő szavakat" és színészek által felmondott történeteket kínálnak az otthon hagyott kedvenceknek, hogy enyhítse a gazdáik távollétében esetlegesen érzett stresszt.