Plusz

Három nap után ledöntötték a ferencvárosi Turul-G szobrot

2024.04.29. 11:10
Ajánlom
A Public Art pályázat győztes alkotását egy hatfős társaság döntötte le, a rendőrség lefoglalta az esetről készült felvételeket. Nem ez az első alkalom, hogy megrongáltak egy a kerület vezetése által kihelyezett szobrot.

Mindössze három napja került ki a IX. kerületi Ferenc térre az önkormányzat által meghirdetett Public Art pályázat győztes alkotása, a Turul-G szobor, április 29-re virradóra egy hatfős társaság megrongálta azt – erről Baranyi Krisztina, a kerület polgármestere számolt be Facebook-oldalán.

A pályázat kiírói olyan kötetlen műfajú, az adott közösséget vagy a társadalom egészét érintő kérdésekkel foglalkozó műveket vártak, amelyek a társadalmi nyilvánosság tereihez és azok problémáihoz kötődnek. A pályázóktól azt kérték, hogy alkotásaikkal a párbeszéd ösztönzésére törekedjenek.

A győztes alkotáson egy turul madár látható, amely elragad egy G-osztályú Mercedes terepjárót. Baranyi Krisztina a szobor elhelyezésekor azt írta:

A Mercedes G-osztály manapság az orosz maffiához és a világ gazdagjaihoz, oligarcháihoz kötődik.

Az alkotás a tervek szerint két hétig lett volna látható.

438922667_985086772985688_5047370183459339828_n-105725.jpg

A Turul-G szobor a IX. kerületben (Fotó/Forrás: Baranyi Krisztina Facebook-oldala)

„Őszintén bíztam abban, hogy most nem azoknak lesz igazuk, akik azt mondták, úgyis jönnek a nácik és tönkreteszik egy művész munkáját” – írta a polgármester a rongálásról szóló bejegyzésében, hozzátéve: az esetet rögzítette egy térfigyelő kamera, amely használható képeket készített, a rendőrség már lefoglalta a felvételeket a nyomozáshoz.

Emlékezetes, 2021-ben Szalay Péter az amerikai Szabadság-szobrot szivárványos színben ábrázoló alkotását rongáltak meg, amely ugyancsak a pályázat eredményeként került ki a kerület közterére. Az alkotóval akkor lapunk interjút is készített, amelyben egyebek közt úgy fogalmazott, a szobor relevanciájának ékes bizonyítéka, hogy ledöntötték.

Fejléckép: A megrongált Turul-G szobor a IX. kerületben (Fotó/Forrás: Baranyi Krisztina Facebook-oldala)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Alföldi Róbert: „Ezt ma Magyarországon eléggé pontosan lehet érteni”

Az idei évadban a negyedik előadását rendezi: Varsányi Anna A szent című darabját állítja színpadra a Szegedi Nemzeti Színházban. Az ősbemutatót május 2-án tartják. Alföldi Róberttel az abszurd helyzetekről, az inspiráló műhelymunkáról és a jó szerepekről is beszélgettünk.
Klasszikus

Kiemelkedő versenyeredményeket értek el a Zeneakadémia hallgatói

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos hallgatói számos díjat nyertek a csehországi Ostravában megrendezett 14. GENERACE Zeneszerzőversenyen.
Jazz/World

Esztergályos Máté: „Megmutattuk, hogy lehet békésen működni egymás mellett a jazz-zenei térben”

Április 30-án a Dohnányi Ernő Zenei Központban ünnepli egyéves születésnapját a Szakcsi Rádió. Az évforduló alkalmából Esztergályos Mátéval, a csatorna főszerkesztőjével beszélgettünk az eddig elért eredményekről, visszajelzésekről és arról, hogyan fogadta őket a szakma.
Színház

15 sor színház: Hegedűs a háztetőn

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a székesfehérvári Vörösmarty Színház nagyszínpadi előadásáról, a Hegedűs a háztetőnről szól. 15 sor színház.
Színház

Nagy Viktor: „Nem érdemes mindig a fősodorral menni”

Nagyszínpadi Sherlock Holmes-előadással, Molnár Ferenc-darabbal, ír feketekomédiával érkezik a Rejtélyek évada a Thália Színházba. Nagy Viktor művészeti vezető a változó nézői igényekről, médiazajról és a nagy teherbírású társulatról is beszélt a Fideliónak. Interjú.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Indul a szabadtéri szezon a Magyar Zene Házában

Májustól szeptemberig újra a szabadtéri programoké a főszerep a Zene Házában: változatos műfajokban érkeznek feltörekvő tehetségek és elismert zenekarok.
Plusz magazin

„Mintha a saját gyerekeim lennének” – Borbásné Garzó Erika, a Mester-M díjazottja

Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Borbásné Garzó Erikát, a szegedi Tornádó Team Korcsolyázó Sportegyesület gyorsasági görkorcsolya edzőjét ismerhetik meg
Plusz magazin

„Nemcsak szívügyemmé, hanem küldetésemmé vált mindenféle művészeti oktatás” – Herpainé Velkey Klára, a Mester-M díjazottja

Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Herpainé Velkey Klára magyar és ének-zene szakos tanárt ismerhetik meg.
Plusz magazin

„A vállam elég nagy, ezen ki lehet sírni magatokat” – Pantelics Péter, a Mester-M díjazottja

Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Pantelics Pétert, a kapuvári Castrum Sport Club karateedzőjét ismerhetik meg.
Plusz magazin

„Egy tanár személyiségében a komplexitása a legfontosabb” – Szeidemann Ákos, a Mester-M díjazottja

Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Szeidemann Ákost, a tatai Eötvös József Gimnázium kémia-fizika szakos tanárát ismerhetik meg.