A Fővárosi Nagycirkusz (FNC) több mint tízéves törekvése, hogy a cirkuszművészetet kiemelje a szórakoztató műfajok közül. Innovációik egyik fontos eleme, hogy az előadásaik létrehozása során dramaturgot is alkalmaznak, valamint a cirkuszművészetet megpróbálják összekapcsolni a társművészetekkel.
Művészetek találkozása
Pál Dániel Levente 2016 óta erősíti az FNC csapatát dramaturgként. Mint mondta, előadásaikban mindig is nagy hangsúlyt kaptak a társművészetek. „A zene ugyebár a klasszikus artistaszámoknak is a része, a különbség a választott zene minőségében és az egész előadás zenei szövetének tudatos építésében, harmóniájában van. Ha nem playbacket raksz be, hanem együttes játszik, az egy magasabb szint, ha nem öt muzsikusod van, hanem tíz-tizenkettő, az annál magasabb. Ha nem másolsz, hanem eredeti műveket komponálsz – mint nálunk Szakál László –, az még magasabb, és ha nemcsak egy-egy betétdal a saját, hanem a kétórás előadás teljes zenéje, az a legmagasabb” – szemléltette.
Hozzátette, ugyanez igaz a többi társművészetre is, hiszen ezek számának, valamint
a belefektetett energia, az alkotók, előadók tudásának, tehetségének, végzettségének függvénye a produkció összminősége.
Fekete Péter főigazgató ennek tudatában az elmúlt években lépésről-lépésre építette fel maga köré az alkotói csapatot: Fejes Kitty koreográfiái művészi ihletettségűek és színvonalúak, ahogy ugyanez elmondható például Martonosi Attila kosztümjeiről is, mind anyagválasztásukban, mind tervezésükben.
Részlet a Tündértánc – Nővarázs című előadásból (Fotó/Forrás: Urbán Ádám / Fővárosi Nagycirkusz)
A sort folytathatnánk egészen a dramaturgiáig és az irodalom jelenlétéig, amiért Pál Dániel Levente felel: „Széles eszköztárból dolgozom, háttérkutatásoktól kezdve, asszociációkon át egészen a lehetséges megidézhető irodalmi és popkulturális allúziókig, vagy egy-egy egyszerűnek tűnő szövegrész – mint például egy fel- vagy lekonf – megalkotottságáig, tudatos szövegjátékáig, a verbalitással rendelkező karakterek egységes szövegstílusáig, vagy akár egy-egy világhíres bohócjelenet magyarításáig, mely nem szimplán fordítás, hanem ott lehetnek benne magyar kikacsintások, speciálisan magyar gegek is” – fejtette ki az alkotó.
Női archetípusok a manézsban
Ennek ékes példája volt egyebek között a Tündértánc – Nővarázs (2020) című produkciójuk, amelyben egy tárlatvezetésre fűzték fel az előadás vázát, és arra próbáltak rávilágítani, mi a közös a cirkusz-, illetve képzőművészetben. Az előadás alapja kettős volt: egyrészről a cirkuszhoz köthető műalkotásokat szerették volna megidézni, megmozdítani, életre kelteni, egyfajta élőképtárlatot létrehozni. Arra voltak kíváncsiak, vajon tud-e annyira maradandó lenni egy cirkuszi szám felejthetetlen pillanata, mint egy márványszobor. Képes-e lelépni a festővászonról egy alak, hogy aztán a manézsban életre keljen? Amint a cím második fele mutatja, a darab egyúttal két és fél órás óda volt a nőkhöz és a nőkről, az előadásban a művészettörténet leghíresebb nőábrázolásai elevenedtek meg. Pál Dániel Levente feladata volt megtalálni ehhez a megfelelő kontextust, azt, hogyan is lehetséges összekapcsolni a műalkotásokat a cirkuszi zsánerszámokkal.
De mi is történt pontosan az előadásban?
A Tündértáncban a képek és a szobrok életre keltek, történeteket meséltek el, és így számos női sors vagy a női erő jelent meg általuk. Festményként és a porondon egyaránt jelen volt Pablo Picasso Labdán egyensúlyozó lány című 1905-ben készült festménye, Leonardo da Vinci Mona Lisája, Szinyei Merse Pál Lila ruhás nője, Boticelli Primaverája, Alfons Mucha Négy évszakja és talán váratlan gesztusként Edvard Munch Sikolya is – idézte fel az alkotó.
Részlet a Tündértánc – Nővarázs című előadásból (Fotó/Forrás: Urbán Ádám / Fővárosi Nagycirkusz)
A megelevenedő szobrok pedig különböző kulcsfogalmakhoz kapcsolódtak, méghozzá Szabó Réka Zsófia koreográfus ötlete alapján. Demétre Haralamb Chiparus Le secret című art deco műve például a Titok, dr. Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő szobra pedig az Önfeláldozás szimbólumaként elevenedett meg.
Ennek megfelelően válogatták az artistákat is, számos női stílus, egymástól különböző energiák jelentek meg a sorjázó jelenetekben. A később a Monte-carlói Aranybohócot elnyerő olasz-bolgár Kolev Sisters az erőt és a testvéri szeretetet testesítette meg, a magyar-brit Duo Fosset a féltést, a gyengédséget és a szerelmet, a mongol Odyss Contortion a kecsességet, az orosz Troupe Skokov az összhangzatot és a könnyed légiességet, az ukrán Planshet Theatre a misztikumot és a feminista humort, az olasz Rock Sisters pedig a dögösséget és a vad erotikát.
Részlet a Tündértánc – Nővarázs című előadásból (Fotó/Forrás: Urbán Ádám / Fővárosi Nagycirkusz)
„A jelenetek, akár képzőművészeti alkotás, akár artistaprodukció volt a kiindulási pont – mind szimbólummá, jelképpé, könnyen érthető és univerzális jelentésű archetípussá váltak,
így alakult ki egyfajta női és vizuális és cirkuszi pantheon egyszerre
– fogalmazott Pál Dániel Levente.
Az innovatív megközelítés pedig meg is hozta az eredményét: a dramaturg elmondása szerint a társművészetek váratlan összehangolása meglepte ugyan a közönséget, ugyanakkor a műsor kidolgozottsága, esztétikai és intellektuális sokrétűsége, energikussága és lendületessége miatt mégis működött. A produkciót szinte végig telt házzal játszották, az utolsó hónapban már jegyet sem lehetett venni.
Kortárs reflexiók
Az FNC 2021-ben arra volt kíváncsi, a kortárs képzőművészetnek vajon milyen kérdésfeltevései, gondolatai, reflexiói vannak a cirkusz kapcsán, így Cirkusz/Művészet/Alkotás címmel pályázatot hirdetett. Arra azonban maguk sem készültek, hogy a téma milyen mértékben ihleti meg az alkotókat: „Ha jól emlékszem, pár tucat alkotásra számítottunk, ehelyett szinte a teljes magyar képzőművészeti élet megszólítva érezte magát, hihetetlen mennyiségű anyag érkezett a pályázatra: 289 alkotó összesen 478 cirkuszi témájú alkotása” – idézte fel Pál Dániel Levente.
A legjobb pályaműveket Circus Flow címmel kiállításon mutatták be Visegrádon, egy a kikötőben ringó hajó fedélzetén. „A tárlaton végül 114 kortárs magyar képzőművész 250 cirkuszi tematikájú, friss művét – festmények, grafikák, szobrok, kisplasztikák, fotográfiák, videók, installációk és iparművészeti alkotások – állítottuk ki. Egészen hihetetlen szellemi és inspirációs találkozások történtek meg:
a két művészeti világ összeért, és megmerítkezett egymásban, rengeteg váratlan új kapcsolódási pont született
– mesélte, hozzátéve, hogy az anyag jelentős részét megvásárolta a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ, amelynek munkájáról korábbi riportunkban írtunk. A tárlat továbbá egy katalógusban – Joó Emese és Szlávik Ágnes munkája – maradt meg az örökkévalóságnak.
Petr Hajdyla festőművész (Csehország) Oda és vissza című festménye a Circus Flow kortárs művészeti kiállításon (Fotó/Forrás: Urbán Ádám / Fővárosi Nagycirkusz)
Új generációk, új inspirációk
Az intézmény 2022 őszén még szorosabbra fűzte a viszonyát a kortárs képzőművészettel, ekkor indították el ugyanis a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel (MOME) való együttműködésük részeként a Cirkusz–Design–Művészet című kurzusukat, amellyel az egyetem sokoldalú, de még témát és érdeklődési köröket kereső, tehetséges hallgatóit szeretnék meginvitálni a cirkusz lehetőségekkel teli, varázslatos és romantikus világába.
„Azt kell mondjam, hogy a MOME oktatói és hallgatói komoly, tehetséges és elhivatott emberek. Nagyon is elmélyültek a cirkuszban, mindenki a maga módján és területén. Részt vettek már a kurzuson designelmélet szakos hallgatóktól kezdve animációs filmesek, ékszertervezők, tárgytervezők, az egyetem szinte valamennyi szakjáról jöttek, és hozták a meglátásaikat, terveiket, akár már egy-egy kidolgozottabb, kiérleltebb alkotást is” – mondta Pál Dániel Levente.
Arra a kérdésre, a hallgatók részéről találkoztak-e olyan ötletekkel, munkákkal, amelyek kifejezetten meglepték őket, esetleg inspirációt jelentettek a későbbiekben, úgy felelt, a cirkuszban kizárólag olyan emberek dolgoznak, akik nyitottak minden impulzusra. „Ahogy az ide belépő közönség nagyon hamar újra gyermekké változik, hogy aztán rácsodálkozzon és átélje a manézsban feltűnő csodát, úgy az előadásokon dolgozó művészek is ilyenek:
gyermekként figyelünk mindenkire, aki valamit mutat nekünk, főleg, ha érdekesen, lelkesen, szenvedéllyel, gondosan, figyelemmel mutatja
– tette hozzá.
Sarfenstein Ditta szobrászművész MIND – Néha rendet teszek a fejemben című animációja és interaktív mágnestáblája (Fotó/Forrás: Urbán Ádám / Fővárosi Nagycirkusz)
Örök gyerekek
Az FNC alkotócsapata jelenleg újabb előadáson dolgozik, méghozzá egy jól ismert történetet szeretnének elmesélni sajátos módon. „Most a Holle anyó-mesében vagyunk benne nyakig, nemsokára itt a premier. Ha nem gyermekként építjük fel egy mese világát, játékosságait, a benne megjelenő túlvilágiságot – ami az eredeti, Grimm testvérek által lejegyzett Holle anyó világa –, akkor nem mesét fogunk mutatni a cirkuszi porondon, hanem valami mást. Mi pedig minden kis elemében és részletében mesélni és elvarázsolni szeretnénk” – fejtette ki Pál Dániel Levente, aki szerint
a darabjaik mágiája, hogy az alkotói csapat lelkének lenyomatát őrzik.
„És mi, Fekete Péter főigazgatóval, az előadás rendezőjével az élen, ilyen nagyra nőtt, soha meg nem komolyodó gyerekek vagyunk – amikor egy cirkuszi előadást varázsolunk a végtelen lehetőséget felkínáló, még üres porondra.”
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Részlet a Tündértánc – Nővarázs című előadásból (Forrás: Urbán Ádám / Fővárosi Nagycirkusz)
hírlevél
