Plusz

Hernádi, Nyáry és Szikszai a KULT50 könyvfesztiválos programján

2018.04.12. 14:14
Ajánlom
A Trend és brand a kultúrában címmel meghirdetett beszélgetés a Fidelio gondozásában, idén júniusban második alkalommal megjelenő KULT50 kiadvány felvezető eseménye, amelyre április 20-án 17 órától kerül sor a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.

A Fidelio tavaly óta egy teljesen új, a magyar médiapiacon egyedülálló kiadvánnyal jelentkezik, amelynek címe: KULT50 – A kultúra ötven arca. A Fidelio szerkesztősége, valamint egy héttagú zsűri (Stuber Andrea, Veiszer Alinda, Winkler Nóra, László Ferenc, Fáy Miklós, Réz András, Zipernovszky Kornél) a beérkezett jelölések alapján konszenzussal kiválasztják azt az ötven személyt, akik az előző közel másfél évben jelentőset alkottak. Akikre „itt és most" érdemes figyelni a színház, a zenés színház, a tánc, az irodalom, a klasszikus zene, a képzőművészet, a film, továbbá a jazz- vagy a folkzene területén.

A 2017-es KULT50 Magazin

A 2017-es KULT50 Magazin (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

Az idei magazin 2018. június 6-án jelenik meg, benne mind az ötven alkotóról készített portréval, valamint számos interjúval és magazinos anyaggal, amelyek révén igyekszünk átfogó képet adni a jelen kultúráról, trendekről és brandekről.

Trend és brand a kultúrában

A készülő kiadvány felvezető beszélgetését április 20-án, pénteken 17 és 18 óra között tartják a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál keretében, a Helyszín: Millenárison (1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20 – B épület, földszint, Kner Imre terem).

Nyáry Krisztián, Hernádi Judit, Szikszai Rémusz

Nyáry Krisztián, Hernádi Judit, Szikszai Rémusz

A beszélgetésen részt vesz Hernádi Judit színművész, Molnár Barbara, a Fidelio Magazin és a KULT50 főszerkesztője, Nyáry Krisztián irodalomtörténész, író és Szikszai Rémusz színművész, rendező. Moderál: Rónai Egon.

Várjuk Olvasóinkat! Csatlakozzon eseményhez Facebookon is!

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

„Csak egy közös ügy létezik” – Beszélgetés Dinyés Dániellel

Dinyés Dániel egész életében különösen figyelt arra, hogy művésztársait lehetőségeihez képest segítse. Ennek hitelességét erősíti, hogy ő maga nem is szívesen beszél róla. Nemes gesztusairól kizárólag szűk környezete és az érintettek tudnak. 2022-ben a zeneszerző-karmester veheti át az Art is Business Fidelio-díját, amellyel azokat az alkotókat ismerik el, akik saját erejükből, ellenszolgáltatás nélkül támogatják a művészeti szektort.
Klasszikus

Szerb győzelem, magyar második hely a Bartók Világversenyen

A 24 éves Veljko Nenadić kapta az első díjat a 2022-ben komponistáknak meghirdetett megmérettetés gálaestjén, műve szerepel majd a jövő évi, hegedűsöknek szóló forduló választható darabjai között is. A második díjat Thomas Kornél kapta.
Klasszikus

Andrés Orozco-Estrada lép fel a Budapesti Fesztiválzenekarral

A zeneirodalom egyik legnépszerűbb zongoraversenye és szimfóniája, valamint egy varázslatos nyitány is felcsendül a Budapesti Fesztiválzenekar és a kolumbiai sztárkarmester, Andrés Orozco-Estrada decemberi koncertjein.
Vizuál

„Mindig rólunk van szó” – Hegedűs D. Géza a Néprajzi Múzeum kiállításáról

Európa egyik legkorszerűbb múzeumépülete, az idén felavatott Néprajzi Múzeum első, időszaki kiállítása a Megérkeztünk című tárlat. A legelső, 19. századi gyűjtésektől a legújabb szerzeményekig Hegedűs D. Géza színművész „kalauzolja” a látogatókat audio idegenvezetés formájában.
Plusz

Elhunyt Irene Cara, a Flashdance Oscar-díjas énekes-dalszerzője

63 éves korában elhunyt Irene Cara, a Flashdance című film Oscar-díjas énekes-dalszerzője – számolt be róla a BBC News.Az amerikai színésznő és énekesnő az 1980-ban bemutatott Fame című film főcímdalával is sikert aratott, de sokan ismerték meg a Flashdance című produkció dalszerző-énekeseként is.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

„Mert hát a zenélésnél semmi sem jobb” – Presser Gábor a Sportarénában ad koncertet

Presser Gábor újra a Papp László Budapest Sportarénában lép fel: a dalszerző, billentyűs, énekes 2023. szeptember 30-án Még 1 koncert címmel ad műsort – közölte a szervező Encore Production.
Plusz hír

Elhunyt Irene Cara, a Flashdance Oscar-díjas énekes-dalszerzője

63 éves korában elhunyt Irene Cara, a Flashdance című film Oscar-díjas énekes-dalszerzője – számolt be róla a BBC News.Az amerikai színésznő és énekesnő az 1980-ban bemutatott Fame című film főcímdalával is sikert aratott, de sokan ismerték meg a Flashdance című produkció dalszerző-énekeseként is.
Plusz ajánló

Hangolódjunk közösen! – Adventi programajánló a család minden tagjának

A gazdag kulturális programkínálatának köszönhetően a várakozás örömét, korosztálytól függetlenül, sokféleképpen megélhetjük az adventi időszakban: legyen az bábelőadás, koncert, múzeumpedagógiai foglalkozás vagy gyerektáncház. Mutatunk pár tippet, amely kihagyhatatlannak ígérkezik idén decemberben.
Plusz ajánló

Decemberben két alkalommal is online pályázati tájékoztatókat tart a Kreatív Európa Iroda

December 5-én az Európai irodalmi művek forgalma, december 12-én pedig az Európai együttműködési projektek 2023-as pályázati felhívásairól tart online tájékoztatót a Kreatív Európa Iroda. Az eseményre várnak mindenkit, aki többet szeretne megtudni a pályázás menetéről és azok részleteiről.
Plusz hír

Dinyés Dániel kapja az Art is Business Fidelio-díját

Idén negyedik alkalommal adják át az Art is Business Díjakat azon vállalati és kulturális szereplőknek, akik az elmúlt időszakban jó példával jártak elől. A Fidelio – Kulturális mecénás elismerés idei nyertese: Dinyés Dániel karmester, zeneszerző, a Szegedi Nemzeti Színház zenei vezetője.