Plusz

Hiába van rendezvénytilalom, az előadóművészeknek most is fizetniük kell a KATA-t

2020.11.24. 09:55
Ajánlom
A Music Hungary Szövetség a pénzügyminiszterhez fordult, kérve, hogy a rendezvénytilalom idején a KATA-s előadóművészek is mentesüljenek a tételes adófizetési kötelezettség alól.

A november 11-én megjelent Magyar Közlönyben kihirdetett gazdaságvédelmi intézkedésekkel kapcsolatban levélben fordult Varga Mihály pénzügyminiszterhez a magyar zeneipar szereplőit tömörítő Music Hungary Szövetség.

A szövetség nem tartja jónak, hogy a Közlönyben felsorolt, mentesített tevékenységek között szerepelt ugyan az előadó-művészet, illetve az előadó-művészetet kiegészítő tevékenység, ám a jelenlegi enyhítés, ellentétben a tavaszi intézkedésekkel szemben,

ezúttal csak a KIVA adózási formára vonatkozik, a KATA-sokra nem, pedig a zenei szektorban ez utóbbi a legjellemzőbb adózási forma.

A szövetség továbbá kéri Varga Mihály pénzügyminisztertől, hogy ha lehet, a KATA-s adóalanyok is mentesülhessenek a tételes adó megfizetése alól, nem csak a novemberi hónapra, hanem addig, míg az élőzenei rendezvényekre vonatkozó tilalom él. (Levelük teljes terjedelmében itt érhető el.)

_D2I7333-095611.jpg

Weyer Balázs, a Music Hungary Szövetség elnöke (Fotó/Forrás: fotó: Nemes Róbert)

A Weyer Balázs elnöklésével működő szövetség számára kiemelten fontos, hogy a legkisebb zeneipari szereplők érdekeit is a lehető legnagyobb mértékben képviselje, főleg egy olyan évben, mint az idei – írják közleményükben. A március eleje óta tartó világjárvány különösen erősen sújtja a kreatívipari szektort, a vállalkozások életben maradásához pedig elengedhetetlen az állami segítség. A Music Hungary Szövetség ezért még a tavasszal felkérte a PwC-t, hogy készítsenek el egy hatástanulmányt a koncert- és fesztiváljegyek áfakulcsának egységesen 5%-ra történő csökkentéséről, melyet a november 9-10-én tartott éves Konferencián hoztak nyilvánosságra. Ennek eredményéről később ígérnek tájékoztatást.

A zeneipar helyzete volt a téma a Music Hungary Konferencián

Kapcsolódó

A zeneipar helyzete volt a téma a Music Hungary Konferencián

November 9-10-én tartották a VIII. Music Hungary Konferenciát, ami idén új helyszínen, a veszprémi Hangvillában került megrendezésre. A rendezvény a járványhelyzet ellenére is sok érdeklődőt vonzott, kiemelt téma volt a koronavírus okozta válságkezelés és a zeneipar jövőbeni alakulása.

Orbán Viktor november 9-én jelentett be eddig nem látott szigorításokat, amelyek november 11-én 0 órától érvénybe is léptek.

Kemény szigorításokat jelentett be Orbán Viktor, minden rendezvényt betiltanak

Kapcsolódó

Kemény szigorításokat jelentett be Orbán Viktor, minden rendezvényt betiltanak

Kijárási tilalom lesz este 8 és reggel 5 között. Bezárnak az éttermek, általános rendezvénytilalom lép életbe. Orbán Viktor bejelentette az újabb járványügyi intézkedéseket.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Leszámolás a paraszti kultúrával – megnéztük az év egyik legszebb filmjét

A Parasztok című filmet látni olyan, mintha végigjárnánk egy hatalmas múzeumot, és hosszasan elidőznénk valamennyi műalkotás előtt – szellemileg megterhelő, mégis eksztatikus művészi élményt jelent.
Klasszikus

Elhunyt Rolla János

A Kossuth-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója és korábbi tanszékvezetője hetvenkilenc éves volt – tudatta a szomorú hírt a Zeneakadémia.
Vizuál

Elhunyt Andresz Kati

A színházi munkái mellett szinkronszerepeiről is híres színésznőt, akinek különleges hangja számos filmet tett emlékezetessé, hatvannyolc éves korában érte a halál.
Klasszikus

Ragyogó sötétségem – beszélgetés Érdi Tamással

Érdi Tamás zongoraművész december 17-én a Benczúr Házban ad ünnepre hangoló koncertet, az Egész nap karácsony rendezvény záróakkordjaként.
Könyv

Vámos Miklós: Remek megragadása annak, mi is a szépirodalom

Vámos Miklós ebben a hónapban is megmondja, mit érdemes elolvasni. Állandó rovatában ezúttal Sasha Marianna Salzmann Az emberben legyen szép minden című kötetével foglalkozik.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Visszakerült a kereszt a Notre-Dame csúcsára

A 2019-es tűzben súlyosan megrongálódott párizsi Notre-Dame székesegyház újjáépített huszártornyára december 6-án került vissza a kereszt.
Plusz hír

Prima Primissima Díjat kapott Tarr Béla, Gőz László és Sapszon Ferenc

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten. 
Plusz magazin

Mit keresett James Bond zsebében a Müpa egykori igazgatója?

A legnagyobb szakmai elismerésnél is többet érnek azok a történetek, amelyek túlélnek minket, és amelyek olykor-olykor akár több száz kilométert is beutaznak. A Müpa egykori igazgatójára, a november 25-én tizenegy éve elhunyt Kiss Imrére emlékezünk. 
Plusz ajánló

Összművészeti divatbemutatót tart a XV. kerületben a Romani Design

A világ első roma divatstúdiója a 27. Anno Művészeti Hónap keretei közt mutatja be egyedi tervezésű ruháit, ékszereit és kiegészítőit. A programot a Varga Helena Band élőzenével kíséri. 
Plusz ajánló

Adventi feltöltődés a Várkert Bazárban

Érdemes végig böngészni a Várkert Bazár decemberi programkínálatát: számos neves zenekar ad karácsonyi koncertet, ingyenes családi programok lesznek, de reflektorfénybe kerül az irodalom is, az iparművészeti vásáron pedig gyönyörű ajándékokra lelhetünk.