Hunter S. Thompson: híresen és hírhedten 1977-ben (Fotó/Forrás: Mouche Gallery)
Véget nem érően sorolhatnánk azokat a művészeket, akik alkohollal, drogokkal és egyéb stimulánsokkal segítették a magukban lakozó múzsát. A legenda szerint Hunter S. Thompson napi fogyasztása legalább egy üveg Chivas Regalból, több doboz Dunhill cigarettából, kokainból, fűből, kávéból és egyéb pszichedelikumokból állt, Jackson Pollock vászna mellett mindig állt egy üveg alkohol, Berlioz pedig ópiumos állapotban komponálta a Fantasztikus-szimfóniát. Beethoven a vörösborra esküdött, Gerard de Nerval és Charles Baudelaire pályájuk egy időszakában hasisbárba jártak Párizsban, és talán nem meglepetés, hogy Lewis Caroll az Alice Csodaországban univerzumát a laudánum nevű ópiumtinktúra hatására alkotta meg. Ady Endrével néha előfordult, hogy ásványvizet is rendelt törzshelyén, a Centrálban, de többnyire alkoholt ivott, borból akár 4-5 litert egy nap. Stephen King 1987-ben jött le az alkoholról, de előtte annyit ivott és annyi kokaint szívott, hogy néhány könyvének megírására nem is emlékszik.
Stephen King aztán lejött a szerekről, de azóta is töretlen népszerűségű író. Példája azt mutatja, hogy nem kell drogfüggőnek lenni ahhoz, hogy valaki nagy műveket írjon. Sőt,
a hedonista művész típusa ma már ódivatúnak tűnik.
Az ókori Hellászban a dráma művészete Dionüszosz, a bor és mámor istenének védnöksége alá tartozott. Az istenség születéstörténete szerint Zeusz elcsábított egy földi asszonyt, Szemelét, aki később meghalt a főisten jelenlététől, villám csapott belé. Zeusznak sikerült megmentenie a méhében hordott magzatot, így lett Dionüszosz a kétszer született istenség, egyszer halandótól, egyszer pedig halhatatlantól.
Dionüszosz és kisérete, szatírok és menádok (bacchánsnők) (Fotó/Forrás: Wikipedia)
Az alkotás folyamatát évszázadok, évezredek hasonlóan képzeljük el, mint Dionüszosz születését: valami, ami egyszerre isteni és emberi, örök és végleges, és mámorban történik. Az alkotáshoz pedig, úgy véljük, szükség van egyfajta kábulatra, még akkor is, ha ez súlyos függőségekhez vezet a művésznél, és esetleg megöli benne azt a képességet is, hogy józanul alkosson. Azonban egyre többen gondolják úgy, hogy az aszkézis és a kreativitás új paradigmát jelenthet.
„A művészek, még a hedonisták is, alapvetően, mondhatjuk szélsőséges aszkéták” – írja a New York Timesban Wyatt Mason, akinek az észrevételeire ez az írás jórészt támaszkodik. Mason úgy véli, hogy az aszkézis esetükben nem divat, hanem életmód, és abból következik, hogy a művésznek állandóan valami észszerűtlen dolgot kell csinálnia, amiről nem lehet lebeszélni. Hogy micsoda? Idézzük fel a szó eredeti jelentését.
A szó töve a görög aszkein, ami annyit jelent: gyakorolni. Ebből keletkezett az aszkéta szó szerzetes vagy remete jelentéssel, és olyan személyt jelöl, aki elvonulva a világtól, egy mesterség, elmeállapot vagy alkotás végtelen gyakorlásának szenteli az idejét. Arthur Rimbaud tizenhét éves volt, amikor híressé vált kijelentésében párhuzamot vont az aszkéta és a művész között. Paul Demenynek írt levelében ezt olvassuk:
„Költő akarok lenni, és azon dolgozom, hogy látnokká tegyem magam; ezt bizonnyal egyáltalán nem érti, és nem is igen tudom jobban megmagyarázni.
Arról van szó, hogy az összes érzékek összezavarásával eljussunk az ismeretlenhez. Irdatlan szenvedés, de erősnek kell lenni, született költőnek, és én magamban felismertem a költőt.
Nem az én hibám. Nem helyes azt mondani: én gondolom. Úgy kellene mondani: engem gondolnak.”
A magyar fordításban szereplő „összezavarni” szó azonban félrevezető – sokkal szerencsésebb az „újrarendezni”-t használni. Rimbaud szerint a művész újraírja a szabályokat, újrarendezi az élményeket, az érzékeket.
Paul Verlaine és Arthur Rimbaud a francia festő, Henri Fantin-Latour Asztalsaro c. alkotásán (Fotó/Forrás: Musée d'Orsay, Wikipédia)
De az aszkéta művészet kapcsán gondolhatunk Rainer Maria Rilkére, aki legjobb verseit, a Duinói elégiákat 1912-ben, egy kolostor sziklaormán kezdte el írni, aztán évekig, majdnem egy évtizedig dolgozott rajuk, éjt nappallá téve, teljes elköteleződéssel, hogy megtalálja azt a nyelvezetet, amit egyelőre el sem tudott képzelni. Glenn Gouldról tudjuk, hogy egyetlen étkezést tartott naponta, hogy igazán fókuszálni tudjon. Georges Simenon bezárta magát egy hotelszobába, és napi 10-12 órát dolgozott a regényein. Salinger, aki 1961 után, életének utolsó negyvenöt évében egy sort sem publikált, a haláláig minden nap írt, volt, hogy tíz-tizennégy órákat, teljes elszigeteltségben egy fabódéban a saját háza mellett.
A rangidős kortárs magyar alkotók közül Tandori Dezső és Kurtág György példáját lehet említeni. Tandori 2018-ban ünnepelte a 80. születésnapját, mégsem jelent meg a nyilvánosság előtt, viszont évek-évtizedek óta hihetetlen feszes munkatempót diktál magának. Ő fordította a világirodalom olyan megkerülhetetlen műveit, mint Salinger könyvei, a Mrs. Dalloway, A tulajdonságok nélküli ember, A kapus félelme a tizenegyesnél vagy a Wilhelm Meister vándorévei. Egyaránt fordított Tarzan-könyveket és C. G. Jungot. Hozzá hasonlóan az aszkéta művész típusát fedezhetjük fel Kurtágban is, aki a BMC-ben él, és a tavaly bemutatott Végjáték c. operáján tíz évet dolgozott.
„Mert éheznem kell, mert nem tehetek másképp,
mert nem találtam ételt, mely ízlene. Ha megtaláltam volna, nem csinálok ekkora feltűnést, és jól teleeszem magam, mint te és mindannyian” – ezek az éhezőművész utolsó szavai Kafka novellájában*, amely egyike annak a négy elbeszélésnek, amelyet az író, közvetlenül a halála előtt, utolsó teljes napján korrektúrázott. Kafka még ekkor is dolgozott, Max Brod szerint, noha általában nem volt megelégedve a munkájával, Az éhezőművészt megkönnyezte.
Az éhezőművész remete, őrült, megszállott, és ennek a megszállottságnak legfeljebb üzemanyaga lehet az alkohol vagy a kábítószerek. Az igazi energia a munkára való akarat és kitartás. Philip Roth mondta, hogy a regényírás, amelyet napi 12 órán át végzett minden nap, az egyetlen dolog, amely után nyugodt szívvel engedi meg magának a pihenést. Szerinte ez az a kimerültség, amelyre a művész vágyik.
* Tandori Dezső fordítása.
Fejléckép: Jelenet a Félelem és reszketés Las Vegasban című filmből (Fotó/Forrás: Port.hu)
hírlevél
