Miként mutatkozik meg a reálos tehetség?
Szerintem a reálos tehetségű gyerekek egészen kicsi koruktól fogva jobban érdeklődnek a természeti jelenségek, látványos kísérletek iránt. Már egy óvodás korúnál, ha beszélgetünk vele, kiderülhet ez – másképpen működik az agyuk, azt tapasztalom. Ez persze nem azt jelenti, hogy a későbbi életpálya ilyen fiatal korban eldől, hiszen ezek a készségek nagyon is fejleszthetők.
Ön is másként figyelte a természeti jelenségeket már kisgyerekként?
Igen, pici koromtól fogva vonzottak ezek a dolgok. Elsős koromban, amikor elkezdtünk matematikával foglalkozni az általános iskolában, azonnal megfogott a számok varázsa. Talán itt kezdődött az egész: imádtam a számokkal foglalkozni. Vésztőről származom – ez egy Békés megyei település –, így eleve adott volt, hogy sok időt töltök a természetben, ráadásul a tanító nénim sokszor kint, az iskola füves udvarán tanított minket. Bogarásztunk, nagyítóval vizsgálgattuk a fűszálakat, az apró dolgokat, engem ez teljesen lenyűgözött. Tudom, manapság nem tűnik olyan nagy dolognak, én viszont még a viszonylag progresszív, '78-as tanterv előtti évek iskolarendszerében tanultam, ahol ezek a módszerek, mint például a tanulókísérlet, gyakorlatilag ismeretlenek voltak. A fizika tanárunk azonban fontosnak érezte, hogy kísérletezzünk, és mivel az iskolában nem voltak ehhez eszközök, a háztartási boltban vásároltunk például zsebtelepet, zsebizzót, vezetéket, és elektromos áramköröket raktunk össze – innen visszanézve hihetetlen, milyen kivételes helyzetben voltam.
Horváthné Fazekas Erika tanítás közben a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában (Fotó/Forrás: MOL – Új Európa Alapítvány)
Hogy látja, a konkrét kísérletek nyomán lehet megszeretni a reál tantárgyakat?
A megtapasztalás rendkívül fontos. Ezért például a mi iskolánkban (a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában) erre régóta hatalmas hangsúlyt fektetünk. Iskolánk nyolc évfolyamos: volt két nyelvtagozatunk, egy nagy múltú, gyakorlatilag 100 évre visszamenő ének-zene tagozatunk és egy képzőművészet tagozatunk, merthogy művészeti iskola is vagyunk – de természettudományos tagozattal nem rendelkeztünk, viszont a gyerekeink közel harmada minden évben ebben az irányban tanult tovább. Láttuk az igényeket, és két éve sikerült beindítanunk egy természettudományos orientációjú osztályt, ami voltaképp azt jelenti, hogy a gyerekek elsős koruktól fogva két plusz tantárgyat tanulnak: az egyiket úgy hívjuk, hogy varázsóra, a másik az emelt matematika.
A varázsórán – amelyet varázslóköpenyben is tartunk – kifejezetten fizikai, kémiai, biológiai kísérleteket, megfigyeléseket végzünk.
Fantasztikus látni, hogy mennyire lelkesednek ezekért az alkalmakért.
Van kedvenc kísérlete?
Számtalan kedvencem van, nehéz választani. Imádom a fénytani kísérleteket, viszont összességében a legegyszerűbb, filléres eszközökkel kivitelezhetőeket tartom a legjobbnak. Például van egy szimpla térfogat-kísérlet, amit kedvelek. Ha kétféle folyadékot megfelelő módon egymásra rétegezünk, és utána ezeket összekeverjük, akkor azonnal és látványosan kimutatható, hogy lecsökken a térfogatuk. Tehát az együttes térfogat kevesebb lesz, mint külön-külön a térfogat összege. És ez csak úgy lehetséges, hogyha ezek a folyadékok nem összefüggő dolgot alkotnak, hanem különálló kis részecskékből állnak, de a két folyadék részecskéi különbözőek, ezért a kisebb részecskék befurakodnak a nagyobb részecskék közötti hézagokba. Úgy kell elképzelni – és ez már maga az otthon elvégezhető kísérlet –, mintha összeöntenék egy pohár mákot egy pohár babbal. Hiába ugyanakkora a térfogata mindkettőnek, összeöntve sokkal kevesebb lesz. Ez például egy nagyon egyszerű, de ugyanakkor zseniális metódus.
Horváthné Fazekas Erika, a Mester-M díjazottja (Fotó/Forrás: MOL – Új Európa Alapítvány)
A Mester-M Díj kapcsán készült videóban hangsúlyozza, hogy kiemelten fontos önnek a környezetvédelem.
Igen, így van, és azt gondolom, hogy nekünk, reálos tantárgyakat oktatóknak hatalmas felelősségünk van abban, hogy megértessük: az e területen felmerülő problémákat csakis a természettudományos gondolkodás segítségével van esélyünk megoldani. Emiatt is elengedhetetlen átadnunk a tudást.
Muszáj, hogy a gyerekeink úgy nőjenek föl, hogy természetes és ne megtanult feladat legyen számukra a környezettudatosság.
Ne szemeteljen, ne vásároljon fölösleges termékeket, hogy tudja: a dolgokat meg lehet javítani, vigyázzon a körülötte lévő élővilágra. Erre nem lehet elég korán elkezdeni nevelni őket. Ha megnézzük például azt, hogy az elektromos energiafelhasználásunk 30 százalékát a háztartások viszik el, akkor az egyáltalán nem egy picike hányad, amennyit mi hozzátehetünk a környezetvédelemhez mindennapi tudatossággal, odafigyeléssel.
Az utóbbi évtizedekben már több családban vált alapvetővé a környezettudatos szemlélet. Én például csak akkor tudtam kapcsolódni a természettudományos tanmenethez, ha az kötődött a környezetvédelemhez. Magyarán: az egyetlen ötösömet ökológiából szedtem össze.
Persze, ez oda-vissza működik, és pont így van jól, hiszen nem az a lényeg, hogy mindenki professzor legyen, hanem hogy a hétköznapokban alkalmazza a tudását. Hiszen arra figyelünk oda, amit vagy akit szeretünk. Ezért fontos, hogy jó kapcsolat alakuljon ki a tanítvány és a tanár között.
Gondolom, önnek is meghatározó mestere volt az a tantónő, aki az iskolaudvaron tartott órát.
Azt kell, hogy mondjam, nagyon szerencsés voltam és vagyok, mert mindig olyan oktatókat kaptam az élettől, akikre felnézhettem, akikre számíthattam. Hiszen amikor én diák voltam, akkor még az elsődleges információforrás az iskola volt. Az iskola meg a könyvek. Tulajdonképpen azért kerültem a tanári pályára, mert olyan sokat kaptam, hogy azt muszáj átadnom – viszonoznom kell, amit értem tettek. Az a tanítónőm hál' Istennek még él, és a mai napig tartom vele a kapcsolatot. Persze, teljesen más egy mai tanár szerepe, mint annak idején, hiszen pont az említett információforrás kiszélesedett.
Most az a feladatunk, hogy kritikus gondolkodásra neveljük a fiatalokat,
hogy megkérdőjelezzenek, kérdezzenek, nézzenek utána egyes dolgoknak, amit akár az interneten olvasnak, hallanak.
És ön mit tanul a gyerekektől?
Rengeteg informatikát például. (nevet) Ami nekik kisujjból jön, az nekem nem. De öröm, hogy tudom kérni a segítségüket, mert azt gondolom: nem kell a tanárnak mindent tudnia, mindenhez értenie. Egy csomó dologban ők sokkal tájékozottabbak és rugalmasabbak – így kölcsönösen tanulhatunk egymástól. Különösen igaz ez a tehetséggondozásra. Ez a folyamat nyilván kisebb csoportokban zajlik, emiatt egészen más. Egy közösen elvégzett mérőkísérlet, aminek izgatottan várjuk az eredményét, tehát a sok-sok közös élmény egy egészen másfajta, személyes kapcsolatot szül, ami mondjuk egy harmincfős osztályban nem tudna kialakulni.
Támogatott tartalom.
A cikk létrejöttéhez az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) programját használtuk.
Fejléckép: Horváthné Fazekas Erika (forrás: MOL – Új Európa Alapítvány)
hírlevél
