Plusz

Idén is ingyenes programok tucatjaival hívogat a Református Zenei Fesztivál

2024.05.10. 13:40
Ajánlom
Három nap alatt hat helyszínen, negyven ingyenes programmal érkezik pünkösd hétvégéjén Budapest egyik legnagyobb zenei eseménye. Ezúttal is több ezer résztvevőre számítanak a szervezők, akik nemcsak szórakoztatni szeretnének, hanem azt is, hogy minél többen megismerjék a páratlanul gazdag református zenei hagyományokat.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

Fiatalok és idősebbek, a klasszikus- és a könnyűzene rajongói, reformátusok és nem reformátusok egyaránt megtalálják a számításaikat az idei Református Zenei Fesztivál programjai között. „A rendezvényen kiválóan megférnek egymás mellett az eltérő zenei műfajok, az elmélyülést segítő előadások, beszélgetések és az önfeledt táncházi mulatság is” – szemléltette az esemény sokszínűségét Szávay László főszervező.

Csak néhány név a fellépők közül: a Bakáts téren a nagyszínpadra áll többek között a Platon Karataev Duo, a Talamba Ütőegyüttes, az Ötödik évszak, a Fugato Orchestra és a Lóci játszik. A Kálvin Kamara Kertben a Jazzation, a Neumann Balázs Trio és a Gáspár Károly Trio, a Ráday Házban pedig a Makám, a Sebő-együttes és a friss Kossuth-díjas Misztrál koncertezik majd.

Idén is lesz orgonamaraton, amely csatlakozik a Filharmónia Magyarország világméretű Orgonák éjszakája kezdeményezéséhez.

A klasszikus zene szerelmesei találkozhatnak Karasszon Eszterrel és a kiváló zongorista művészházaspárral, Simon Izabellával és Várjon Dénessel, Szalai Éva zongoraművésszel és a Somogyi Vonósnégyessel, valamint az In Medias Brass rézfúvós kvintettel. „Nehéz lenne ebből az igazán színes merítésből bármelyik fellépőt is kiemelni, hiszen idén is műfajaik legjobbjait hívtuk meg“ – fogalmazott a fesztivál művészeti vezetője, Tóth Endre.

kép

A Ráday Házban izgalmas előadások várják a közönséget a vallás és mesterséges intelligencia kapcsolatáról, művészeti provokációról vagy épp az „örökölt sorsokról” – utóbbi kapcsán Gundel Takács Gábor vendége többek között Visky András Kossuth-díjas író lesz.

Az idén már tizenkilencedik alkalommal jelentkező Református Zenei Fesztivált Böszörményi Gergely zenei szakember indította útjára. Most, csaknem húsz esztendő után adja át a szervezéssel járó feladatokat a reformátusság következő generációjának. „Az elmúlt évek alatt a Református Zenei Fesztiválon nemcsak közönség, hanem egy közösség is kialakult,

akikkel együtt jó újra megmutatni azt, hogy egy Istentől megáldott élet részesei vagyunk már itt, a Földön is

– mondta Zila Gábor, a fesztivált szervező Református Közéleti és Kulturális Alapítvány ügyvezetője.

A Református Zenei Fesztivált 2024. május 17. és 19. között tartják összesen hat fővárosi helyszínen: a Bakáts téren, a Ráday Házban, a Kálvin Kamara Kertben, a Bibiliamúzeumban, valamint a Kálvin téri és a Nagyvárad téri református templomokban.    

További részletek a fesztivál programfüzetében.

Támogatott tartalom

Fejléckép: Fáklyás és énekes vonulás a Református Zenei Fesztiválon (Fotó/Forrás: Református Zenei Fesztivál)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Klasszikus

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Színház

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Vizuál

Negyvenéves a Goya-díj – visszatérnek a legnagyobb nyertes filmek az Urániába

A spanyol film legrangosabb elismerése, a Goya-díj 40. születésnapja alkalmából vetítéssorozat indul az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Goya 40 – Spanyol filmek a díj tükrében című sorozatban tíz alkotást láthat április 15. és június 24. között a közönség eredeti nyelven.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Mesterek öröksége, tanítványok hangja – áprilisi koncertek a Hagyományok Házában

A Mesterek és tanítványok előadásainak középpontjában kiváló előadók, igazi mesterek állnak, míg a Tematikus népzenei koncertek című sorozat a tanítványoknak kínál fellépési lehetőséget Áprilisban Kerényi Róbert és Biró Zsófia Sára műsora várja az érdeklődőket.
Plusz ajánló

Kiállításokkal és színházzal ünneplik Janikovszky Évát Erzsébetvárosban

A VII. kerületben megannyi program fonódik a Janikovszky100 Emlékév Erzsébetvárosban köré a KULT7 szervezésében. A nagyszabású eseménysorozat egy Janikovszky-nappal veszi kezdetét, ezzel tiszteleg a kerület a gyermekirodalom meghatározó, évszázados értéket teremtő írója előtt 100. születésnapján.
Plusz ajánló

Életre kelnek a hagyományok a XV. kerületben

A magyar népviselet napját különleges programsorozattal ünnepli a XV. kerület. Április 25-én személyes történeteken át előadásokkal, tánccal, kézműves foglalkozással mutatják be Rákospalota és más tájegységek gazdag hagyományait.
Plusz ajánló

Varázsvárossá változik a XV. kerület a költészet napján

Április 11-én ünneplőbe öltözik a XV. kerületi Palota Park. A magyar költészet napján igazi „varázsváros” nyílik a téren – a Verspikniken délután egy és hat óra között verses kalandok várják az érdeklődőket.
Plusz ajánló

Táncba kezd a tavasz az áprilisi Fidelióban

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2026. áprilisi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!