Múzeumi Negyed
Büszkén jelentjük, hogy idén a Fidelio szerepel a Múzeumi Negyed neve mellett. Az Aquincumi Múzeum sátrában nem csak az ókori római kultúrában merülhetünk el, de minden nap más-más kézműves foglalkozáson vehetünk részt. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum kihelyezett kiállításán akár fel is csaphatunk kurucnak Rákóczi seregébe, hiszen idén a Rákóczi szabadságharc lesz a központi téma. Az Iparművészeti Múzeum sátrában a magyar szecesszióval ismerkedhetünk, míg a Mai Manó Ház a kortárs fotográfia világába vezet el és lehetőség lesz vizuális storytellingre is. A Közlekedési Múzeum standjánál a magyar ipari formatervezés egyik remekművére is fölpattanhatunk, ahol izgalmas workshopokon eleveníthetjük fel az úti emlékeinket.
Kvízezz, és legyél ’89 arca, öltözz és sminkelj te is úgy, mint a forradalmi generáció a Nemzeti Múzeum sátrában!
Készíts álomfogót, ékszert vagy táskát kortárs magyar designerek közreműködésével a Természettudományi Múzeum standjánál vagy pedig keresd fel a Capa Központ különleges konténer-installációját és ismerd meg a magyar születésű világhírű fotóriporter életét és munkásságát!
Klasszikus, Opera és Jazz Színpad
A helyszín már önmagában is klasszikus a Szigeten, hiszen több ezer fiatalnak adta meg a lehetőséget, hogy megismerje az elmúlt fél évezred zenéjének színe-javát. Az előítéleteket félretéve itt mindenki rájön arra, hogy Mozart ugyanúgy cool, mint Sting, Beethoven keményebb bármelyik rockbandánál, és Puccini akár Freddy Mercurynek is írhatott volna számokat. Az interaktív koncertek során közeli és távoli népek dallamait és ritmusvilágát ismerhetjük meg.
Vezényelhetünk szimfonikus zenekart, részt vehetünk élménydobolásban, új oldaláról mutatkozik be az opera, az éjszakai sávban pedig a jazz varázsolja el a hallgatóságot.
Színház- és Táncsátor
Az idei Színház- és Táncsátor a korábbi évekhez hasonlóan több színpadon, egész napos programmal, a Love Revolution gondolatának jegyében várja az idei szigetlakókat. A reggeleket közös, frissítő és pezsdítő tánccal kezdik, ahol mindenki vérmérsékletének megfelelően mozgathatja meg előző éjjel megfáradt tagjait, ezt követően pedig a fedett sátor és a szabadtéri színpad
a hazai és nemzetközi kortárstánc-szcéna legjavát vonultatja fel, miközben bemutatkozási lehetőséget kínál feltörekvő társulatok számára is.
Cirque du Sziget
A Cirque du Sziget évek óta töretlen népszerűsége bizonyítja, hogy a fesztivál sokak számára elképzelhetetlen az újcirkuszi előadások nélkül. Idén ismét a különlegességek rajongóinak kedvez a Sziget, hiszen a hazai művészek mellett Kanadából, Etiópiából, Franciaországból, Indiából, Finnországból, Dél-Koreából, Németországból és Argentínából is hívtak fellépőket. Mint minden évben,
a szabadtéri színpad programját ezúttal is tűzzsonglőr show, majd interaktív újcirkusz előadás zárja minden nap.
Nagy Utcaszínház
A Nagy Utcaszínház idei fellépői a Les Commandos Percu ütősökkel operáló csapata, akik formabontó Silence, vagyis Csend című előadásukat mutatják be minden este az utolsó nagyszínpados fellépő után. Előadásuk nyers, testközeli, ősi érzékeinkre és félelmeinkre kiélezett hatásokat ígér, dobokkal és tűzzel – mind a színpadon, mind a közönség soraiban. 360 fokos élmény, rendezett zűrzavar, zene és fény játéka a darab, amit mindenkinek látnia kell!
Vándor Vurstli
A Karzat Színház múltidéző házi vidámparkja a Vándor Vurstli, a magyar vásári szórakoztatás városligeti hagyományainak őrzője változatlan jókedvvel és varázslatos játékokkal várja a játékos lelkű Szigetelőket a fesztivál mind a hét napján. Felsorakozik számos bűvész, bábszínház, jósok és jövendőmondók, zsonglőrök, artisták és mindezek megkoronázásaképp Németország legkisebb óriáskereke várja már megszokott helyén a lelkes törzsvendégeket és a csodálkozó újoncokat.
Hungarikum falu
A szentendrei Skanzen kiállítási sátrát hozza a Szigetre, ahol a Szigetlakók a magyar hagyományokból, kézműves mesterségekből kaphatnak ízelítőt, kipróbálhatják a Skanzen népi játékparkjának különleges játékait, és magyar táncokkal ismerkedhetnek a délutáni tánctanításokon. Esténként aztán a táncházban ki-ki úgy járhatja, ahogy délután tanulta. A talpalávalót a magyar népzenét játszó zenekarok legjava húzza majd, a Hungarikum falunak helyet adó különleges, fából ácsolt sokszögletű csűrben, ahol a mulatság hevében ki tudja, hány életre szóló szerelem szövődik majd idén is.
(Címlapkép: Kaszás Tamás)