Novembertől a Radnóti Színházban látható az egyik legizgalmasabb erdélyi színházi csapat, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió Lázadni veletek akartam című előadása. Sebestyén Aba rendezése a Ceaușescu-diktatúra utolsó heteibe kalauzolja a nézőket.
Három érettségi előtt álló fiú az élet szűkössége ellen lázadva rendszerellenes akciókba kezd.
Noha indítékaik egészen eltérőek, a kezdeti sikerek mámorítóan hatnak mindannyiukra. Harminc évvel később egy osztálytalálkozó alkalmával kell szembenézniük tetteik valódi következményeivel. Közreműködik Komesz Szilvia, László Csaba, Sebestyén Aba és Szász Csaba. A Bódi Attila regényéből született darabot év elején Kortárs Magyar Dráma-díjjal jutalmazták, nyár végén pedig elhozta a közönségdíjat, valamint a Fidelio különdíját a Városmajori Színházi Szemlén. Az előadás november 27-én a Radnóti Színházban várja a közönséget. (További információ itt.)
A novemberi szám is tartalmazza a fővárosi és számos vidéki játszóhely műsorát, továbbá koncerteket, kiállításokat, filmeket és könyveket is ajánlunk olvasóink figyelmébe.
Foglalkozunk többek között a Magyar Nemzeti Galéria idei Textúra-előadásával, a Malomvölgy Jazz Fesztivállal, amelyet első ízben rendeznek meg november 4-én és 5-én, a gitárzene nagyjait felvonultató, november 4–6. között zajló Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivállal, a Zeneakadémia népszerű kamarazenei fesztiváljával, a november 17. és 20. között meghirdetett kamara.hu-val, valamint az Országos Rajzfilmünneppel, amely november 18. és 20. között várja az érdeklődőket számos helyszínen.
Az alábbi alkotókkal olvashat interjút a kiadványban:
- Pass Andrea drámaíró, rendező, színháztörténész – már online is olvasható
- Sodró Eliza színművész és Kiss-Végh Emőke színművész, író, dramaturg – már online is olvasható
- Madaras Gergely fuvolaművész, karmester
- Fábián Évi fotográfus – már online is olvasható
- Grosan Cristina filmrendező, grafikus
Fáy Miklós kritikus a Budapesti Fesztiválzenekar és a Liszt Ferenc Kamarazenekar egy-egy koncertjét, Werner Herzog Dereng a világ című kötetét (21. Század Kiadó) és Jevgenyij Kiszin The Salzburg Recital című új albumát (Deutsche Grammophon) ajánlja olvasóink figyelmébe.
Vámos Miklós ebben a hónapban is megmondja, mit érdemes olvasni.
Ezúttal Szakonyi Károly A csend napjai című kötetét ajánlja (Magyar Napló Kiadó), amelyet a szerző így kommentál: „Vámos azt írja, nehéz lehetett megírni. Igen. Nem könnyű az élet vége felé számba venni viselt dolgainkat.”
A Líra Könyv Beleolvasójában Csáki Judit Imi, ne csináld! – Egy nyár Csuja Imrével című könyvéből olvasható részlet (Corvina Kiadó, várható megjelenés: 2022. november).
Az aktuális szám ide kattintva tölthető le!
A 2022. novemberi szám megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, valamint a Líra Könyv bolthálózatában.
A magazin borítóján a Radnóti Színház plakátja, a hátsó borítón pedig a Kreatív Európa hirdetése.