Plusz

„Így ezt nem akarom folytatni” – távozik Balog Zoltán

2018.04.23. 19:41
Ajánlom
Az emberi erőforrások minisztere az Origónak adott interjúban jelentette be, hogy távozik az Emmi éléről.

Balog Zoltán elmondta, több alkalommal is beszélt Orbán Viktorral a választásokat követően, ahol felvázolta, milyen változtatási javaslatai lennének az Emberi Erőforrások Minisztériumát illetően, amiket a miniszterelnök nem fogadott el. „Felajánlotta, hogy válasszak. Vagy ebben a formában folytathatom a munkát, vagy van számomra más ajánlata is.

Én az elmúlt hat évben beletettem a minisztériumi munkába, amit tudok, így ezt nem akarom folytatni.”

Balog Zoltán

Balog Zoltán (Fotó/Forrás: Sóki Tamás / MTI)

A leköszönő miniszter kitért arra is, hogy a jövőben annál a Polgári Magyarországért Alapítványnál fog tevékenykedni, amelynek élén formálisan jelenleg is ő áll, és amely a kormányzat „szellemi, jogi hátterét alapozza meg abban a küzdelemben, melyet Európában folytatunk.”

Megjegyezte, a tárca a jelenlegi struktúrában és összeállításban működhet tovább. Az utódlás kapcsán elmondta, három nevet kért tőle a miniszterelnök, ezek közül fog választani.

(via Origo, Index)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Alföldi Róbert: „Ezt ma Magyarországon eléggé pontosan lehet érteni”

Az idei évadban a negyedik előadását rendezi: Varsányi Anna A szent című darabját állítja színpadra a Szegedi Nemzeti Színházban. Az ősbemutatót május 2-án tartják. Alföldi Róberttel az abszurd helyzetekről, az inspiráló műhelymunkáról és a jó szerepekről is beszélgettünk.
Klasszikus

Kiemelkedő versenyeredményeket értek el a Zeneakadémia hallgatói

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos hallgatói számos díjat nyertek a csehországi Ostravában megrendezett 14. GENERACE Zeneszerzőversenyen.
Jazz/World

Esztergályos Máté: „Megmutattuk, hogy lehet békésen működni egymás mellett a jazz-zenei térben”

Április 30-án a Dohnányi Ernő Zenei Központban ünnepli egyéves születésnapját a Szakcsi Rádió. Az évforduló alkalmából Esztergályos Mátéval, a csatorna főszerkesztőjével beszélgettünk az eddig elért eredményekről, visszajelzésekről és arról, hogyan fogadta őket a szakma.
Színház

15 sor színház: Hegedűs a háztetőn

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a székesfehérvári Vörösmarty Színház nagyszínpadi előadásáról, a Hegedűs a háztetőnről szól. 15 sor színház.
Színház

Nagy Viktor: „Nem érdemes mindig a fősodorral menni”

Nagyszínpadi Sherlock Holmes-előadással, Molnár Ferenc-darabbal, ír feketekomédiával érkezik a Rejtélyek évada a Thália Színházba. Nagy Viktor művészeti vezető a változó nézői igényekről, médiazajról és a nagy teherbírású társulatról is beszélt a Fideliónak. Interjú.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Indul a szabadtéri szezon a Magyar Zene Házában

Májustól szeptemberig újra a szabadtéri programoké a főszerep a Zene Házában: változatos műfajokban érkeznek feltörekvő tehetségek és elismert zenekarok.
Plusz magazin

„Mintha a saját gyerekeim lennének” – Borbásné Garzó Erika, a Mester-M díjazottja

Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Borbásné Garzó Erikát, a szegedi Tornádó Team Korcsolyázó Sportegyesület gyorsasági görkorcsolya edzőjét ismerhetik meg
Plusz magazin

„Nemcsak szívügyemmé, hanem küldetésemmé vált mindenféle művészeti oktatás” – Herpainé Velkey Klára, a Mester-M díjazottja

Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Herpainé Velkey Klára magyar és ének-zene szakos tanárt ismerhetik meg.
Plusz magazin

„A vállam elég nagy, ezen ki lehet sírni magatokat” – Pantelics Péter, a Mester-M díjazottja

Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Pantelics Pétert, a kapuvári Castrum Sport Club karateedzőjét ismerhetik meg.
Plusz magazin

„Egy tanár személyiségében a komplexitása a legfontosabb” – Szeidemann Ákos, a Mester-M díjazottja

Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Szeidemann Ákost, a tatai Eötvös József Gimnázium kémia-fizika szakos tanárát ismerhetik meg.