Plusz

Így lesz műalkotás a fényből

2017.04.20. 10:15
Ajánlom
A fény művészi felhasználásának legváltozatosabb módjait képviselik ezek a művészek - van aki a környezetről, más az emberi létezésről elmélkedik neoncsövek és izzók segítségével. Akad olyan is, aki egyszerűen saját életét meséli el ilyen formában.

Dan Flavin, a fényművészet egyik úttörője úgy kezdte, mint a művészek többsége: festészettel. A 60-as években kezdett el mindennapi világítótesteket - égőket, izzókat - falra szerelt műtárgyakká átalakítani, nemsokára pedig már egyedül ebben a különleges művészeti ágban alkotott.

Csillogó, pontos vonalvezetésű szobrai egyre komplexebbé váltak, majd

a világítótestekből lassan teljes, kizárólag fényből álló környezeteket kreált.

 Nemcsak a fény érdekelte, hanem a fényt körbevevő terület is. Elkezdett azon dolgozni, hogy úgy jelenjenek meg alkotásai a belső terekben, hogy a nézők minél inkább megtapasztalhassák a fény hatását, akár át is mozogjanak rajta.

A fényművészet másik emblematikus alakja, Keith Sonnier. Neonból készült művei sokkal lágyabbak és figuratívabbak, a meghajlított és eltekert fénycsöveiből álló kompozíciói a természetes környezetre reflektálnak. James Turrell  viszont a perceptuális pszichológia gondolatait felhasználva különálló objektumként kezeli a fényt, aminek hangereje, térfogata van. Robert Irwin 1984-ben Turrell-el együtt megkapta a McArthur Genius Award-ot a három dimenziós vizuális művészetben alkotott munkáiért, és segített elindítani a Light and Space Movement-et - a nyugati parti vizualista művészek ezen csoportját főleg az érdekelte, hogy a geometriai formák és a fényhasználat hogyan befolyásolja a környezetet és a nézők percepcióját.

Ezen kívül azonban a fény számos művészi felhasználására akad példa. Az Artsy összegyűjtött 7 művészt, akik a fenti örökségre építve megalkották saját, egyéni fényművészetüket.

Yayoi Kusama - tükörborítású falak

A 60-as évek óta készíti magával ragadó, fénnyel festett szobáit - Moszkvától Londonig tömött sorokban állnak az emberek hogy pár percre betekinthessenek ezekbe. A szobákban tükörborítású falakat használ, amivel megsokszorozza a helyiségen belül elhelyezett tárgyakat. Az így keletkezett térrel a mindenség és az ismétlődés élményét kutatja. A téma kicsi kora óta foglalkoztatja a művészt, akit többek között gyerekkori vizuális hallucinációi ihlettek meg. Kusama több alkalommal is a saját testének határtalanságáról beszélt, ahogy az összeolvad a környezetével, őmaga pedig lassan kitörlődik, a természet kiegészítésévé válik. Hasonló hatást kíván elérni különleges szobáival is.

Tükörfalú szoba

Tükörfalú szoba (Fotó/Forrás: Jim Dyson / Getty Images Hungary)

Rafael Lozano-Hemmer - távirányítású reflektorok

A technológia és a részvétel a két legfontosabb összetevő Lozano-Hemmer munkáiban. Egy korábbi műve, az 1999-es Vectorial Elevation lehetővé tette, hogy internetkapcsolattal bárki szabadon kezelhesse a Mexikóváros főterére installált 18 hatalmas reflektort. A projektet később megismételte Spanyolországban, Franciaországban, Írországban és Vancouverben is a 2010-es Olimpiai játékok alatt. Az utóbbi időben az egérkattintást a résztvevő szívdobogásával és hangjával helyettesítette. Az irányítást a közönségnek adva a reflektorlámpákban és a közösségi terekben rejlő kreatív lehetőségeket igyekszik kiaknázni.

GettyImages-101614252

GettyImages-101614252 (Fotó/Forrás: Scott Barbour / Getty Images Hungary)

Iván Navarro - játékos és fenyegető

Habár a chillei származású Navarro a húszas évei óta New Yorkban él, műveiben a mai napig érezhető a Pinochet-diktatúra hatása. Nemcsak alkotásai reflektálnak erre a történelmi korra, de saját bevallása szerint ő maga is így küzd meg a saját pszichológiai feszültségeivel. Fényből és tükrökből készült alkotásai járatok és csatornák illúzióját keltik: az egyén menekülési útjait szimbolizálják saját környezetéből. Más műveiben székeket, ajtókat, létrákat készített fluoreszkáló fénycsövekből, vagy épp szavakat rakott ki neoncsőből készített betűkből. Művészete a játékos és fenyegető között ingázik, kritizálja a társadalmat és az erőszakszervezeteket, reflektál a háborúra, a villamosszékre, a chilei és amerikai bebörtönzésekre is.

Jenny Holzer - LED üzenetek

Holzer művészete elsősorban szövegekben testesül meg: kövekbe vési vagy óriási LED paneleken jeleníti meg mondandóját, ami általában társadalomról, szerelemről, politikáról vallott őszinte meggyőződésének és szlogenszerű közhelyeknek keverékéből áll. Inspirációjául egyaránt szolgálnak novellák és regények és a közel-keleti amerikai harcokról szóló, titkosítás alól feloldott dokumentumok. Holzer támogatja és használja az új médiát, de legszívesebben még mindig LED-del dolgozik, amit annak feltalálása óta használ. Üzeneteit szívesen festi fénnyel hatalmas épületek éjszakai homlokzatára.

D16 25 025

D16 25 025 (Fotó/Forrás: Lili Holzer-Glier)

Glenn Ligon - neon szavak

Retro kifestőkönyvek, Gertrude Stein, és Robert Mapplethorn mind hatással voltak Ligonra, egy rakás egyéb kulturális, művészeti és irodalmi forrás mellett. A New York-i művész a fekete és meleg identitással foglalkozik. Hirdetések és tüntetési feliratok vizuális nyelvezetén keresztül próbálja feltárni a társadalomban fellelhető másságot. Nagy hatással volt rá David Hammon Concerto in Black and Blue (2002) című munkája, ahol a nézőket egy sötét, üres galériába vezették, amiben egyedül kék fények égtek. Ennek hatására Ligon elkezdett neonból készült szótöredékeket készíteni, mint például "Negro Sunshine" - ami Gertrude Stein 1909-es Melanchta című történetéből származik. A feliratokat gyakran részben feketére festi, halo-effektust kreálva a betűk mögött, amelyek így még inkább reflektálnak mondandójára. 

fc898549e7fa1abf66339ea8554fe834

fc898549e7fa1abf66339ea8554fe834 (Fotó/Forrás: Glenn Ligon)

Tatsuo Miyajima - buddhizmus és a LED

Legtöbbeknek a keleti filozófiáról talán nem a LED-fények jutnak eszébe először, Miyajima művészete azonban pont erről szól. Az egészen kis alkotásoktól a falnyi méretűeken át az egész szobát betöltőekig a japán művész arra használja a LED-világítást, hogy állandóan ismétlő körökben mutassa be annak fényeit. Ezek az ismétlések Miyajima szerint az emberi létezést szimbolizálják. A gondolat a buddhista világképből származik, miszerint az emberek az örökös átalakulás véget nem érő körében élnek, születnek, meghalnak, majd újjászületnek.

Tracey Emin - szex és a neon

A YBAS (Young British Artists - Fiatal Brit Művészek) királynőjeként is emlegetett Emin feminista-érzelmű munkáit a legkülönbözőbb formákban készíti. A lényeg úgyis azok témája, ami nem más mint ő maga, a saját személyes élete. Installációiban megmutatta már a közönségnek saját bevetetlen ágyát és volt, hogy kihirdette addigi szexuális partnerei nevét is. Neon-munkáit a 90-es évek óta készíti, és ezek talán a legismertebb művei. Dőlt betűs feliratai mintha kézzel írt sorok lennének, épp ezért különösen személyesnek érződnek - mindemellett előfordul, hogy erotikusak (“Is Legal Sex Anal?” - "A legális szex anális?"), van hogy gyengédek (“Keep Me Safe” - "Tarts biztonságban"; “I Loved You More Than I Can Love” - "Jobban szerettelek mint amennyire szerethetek")

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

A füttyművészet Paganinije: Hacki Tamás 75 éves 

Hacki Tamás füttyművész, a fütyülés Paganinijének is nevezett orvosprofesszor február 18-án lesz hetvenöt éves. 
Könyv

Könyvek selejtezése miatt támadják a rendrakási szakértőt

Marie Kondo itthon is ismert módszere „forradalmasította a rendrakást”, a könyvekkel kapcsolatos tanácsai miatt azonban világszerte felháborodtak a könyvmolyok. Valóban csak azok a könyvek kellenek, amelyek örömöt hoznak az életünkbe? Vagy az irodalom ennél összetettebben működik? Tekinthető a könyv pusztán tárgynak? Kell-e selejtezni a könyveket?
Zenés színház

Kurtág és a történelem angyala

Zenetörténeti jelentőségű eseménynek számított Kurtág György első operájának premierje 2018. november 15-én. A Samuel Beckett Fin de partie (Végjáték) című drámájából komponált operát a milánói Scalában mutatták be. Fazekas Gergely zenetörténész, a Zeneakadémia tanára a műről készülő dokumentumfilm forgatócsoportjának tagjaként jelen volt. Kifaggattuk.
Színház

Mennyiért szülnél, anyuci? – új bemutató a FÉMben

Miklós Zsófiával és Kolnai Kovács Gergellyel a főszerepben mutatta be a FÉM Cziczó Attila Fém című abszurd drámáját: Miről álmodik a fiatal? Hírnévről, vagy családról?
Zenés színház

Trianonról szóló zenés művet keres az Operettszínház

A trianoni békeszerződés aláírásának körülményeit és az ebből származó veszteségek megismertetését és feldolgozását szolgáló zenés színpadi mű megírására hirdet alkotói pályázatot a Budapesti Operettszínház.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz felhívás

Új remény – Művészek a rákkal küzdő magyar kajakosért

A Fidelio kezdeményezésére művészek is segítik Tóth Róbert ifjúsági Európa- és többszörös magyar bajnok kajakos gyógykezelését. Már felajánlotta segítségét Miklósa Erika, Polyák Lilla, Náray Erika és Józan László. A Fidelio örömmel fogadja a további művész támogatókat!
Plusz ajánló

Megjelent az „UJJ” Fidelio

Az ingyenes programmagazin márciusi számában az aktuális eseménynaptár mellett megtalálja Fáy Miklós és Vámos Miklós rovatát, valamint számos interjút, többek között Stohl Andrással, Szabó Rékával és Bősze Ádámmal. Lapozzon bele online!
Plusz ajánló

David Bowie-koncert lesz az A38 hajón

Negyedszer rendeznek magyar zenészek estet David Bowie emlékére. A három éve elhunyt legendás brit zenész dalai február 20-án szerdán hangzanak el az újbudai A38 hajón.
Plusz évforduló

A füttyművészet Paganinije: Hacki Tamás 75 éves 

Hacki Tamás füttyművész, a fütyülés Paganinijének is nevezett orvosprofesszor február 18-án lesz hetvenöt éves. 
Plusz interjú

Belekóstolnánk egymás emlékeibe?

Van-e ízük az emlékeknek? Vagy fordítva, milyen emlékek kapcsolódnak egy „egyszerű” vasárnapi ebédhez? Hívhat-e időutazásra egy desszert, egy süti? Góg Angéla food designer nem egyszerűen ételeket tervez, hanem a hozzájuk kapcsolható/kapcsolódó szociális attitűdöket is vizsgálja projektjeiben. Most éppen a jövő ételeit kutatja.