Plusz

Így menekült meg a sinai-félszigeti Szent Katalin kolostor páratlan gyűjteménye

2021.12.24. 09:40
Ajánlom
A Hóreb-hegy lábánál álló kolostorban található a világ legrégebbi, folyamatosan működő könyvtára. A zsidó-keresztény hagyomány szerint ezen a szent helyen vette át Mózes a Tízparancsolatot, és itt őrzik és ápolják a Bibliában szereplő égő csipkebokrot is.

Az Izraeli Nemzeti Könyvtár az interneten hozzáférhetővé tette a sinai-félszigeti Szent Katalin kolostor kéziratait - adta hírül a könyvtár honlapja. A Szent Katalin kolostorban őrzött hatalmas, felbecsülhetetlen értékű kéziratgyűjteményt 1967 után vették mikrofilmre az izraeli könyvtár szakemberei, miután Izrael elfoglalta Egyiptomtól, és az 1982-es teljes visszavonulásig fennhatósága alatt tartotta a Sinai-félszigetet.

Malachi Beit-Arié, a nemzeti könyvtár kéziratosztályának akkori vezetője állapodott meg az 1960-as évek végén III. Porfiriosz érsekkel, a sínai-hegyi templom akkori vallási vezetőjével a felvételek elkészítéséről, cserébe a Talmud teljes, angol nyelvű szövegéért. 

1950-ben a kolostor gyűjteményének mintegy felét már mikrofilmre vették az amerikai Kongresszusi Könyvtár szakemberei, majd 1968-tól, mintegy két évig tartó munkával az izraeliek fényképezték le a többi részt, a 12. századtól keletkezett kéziratokat.

A könyvtár egyik alkalmazottja, Jacques Soussana operatőr és fotós ritka, színes felvételeket forgatott a kolostorban az 1970-es évek elején. Ezeket a 16 milliméteres filmeket a Steven Spielberg Zsidó Filmarchívum és a Jerusalem Cinematheque segítségével digitalizálták, és a kéziratokkal együtt szintén hozzáférhetővé teszik az interneten.

Az elmúlt két évben a könyvtár szakemberei beszkennelték és feltöltötték a mikrofilmeket a könyvtár honlapjára, ahol immár mintegy 1700 kézirat látható. A mikrofilmeket azért is kellett digitalizálni, mert elkezdtek szétesni, tönkremenni.

Közben az amerikai Early Manuscripts Electronic Library (EMEL) (Korai Kéziratok Elektronikus Könyvtára) a Kaliforniai Egyetem (UCLA) könyvtárával együttműködve megkezdte új, kiváló minőségű színes fényképek készítését a kolostor kéziratairól.

GettyImages-1354443896-093850.jpg

Mózes az égő csipkebokorral, bizánci mozaik a Szent Katalin kolostorban (Fotó/Forrás: Getty Images, Hungary)

A Szent Katalin kolostorban található a világ legrégebbi, folyamatosan működő könyvtára, melyet a hatodik században alapított I. Iusztinianosz bizánci császár. A zsidó-keresztény hagyomány szerint a kolostor a Hóreb-hegy lábánál található, ahol Mózes átvette a Tízparancsolatot. Ezen a szent helyen őrzik és ápolják hagyományosan a Bibliában szereplő égő csipkebokrot is.

A kolostor építését 565-ben fejezték be, az azóta eltelt több mint másfél évezredben könyvtára felhalmozta a világ egyik leghíresebb, mintegy 3400 kéziratból álló korai kódex- és kéziratgyűjteményét. A kéziratok között számos korai keresztény vallási szöveg található, bibliák, vallásos költészet és egyházi zene, különböző egyházatyák és a szerzetesek irodalmi művei.

A világi szövegek között görög klasszikusok, korabeli levelezés, nyelvtani írások, számtani gyakorlatok, retorikai művek, történeti szövegek lelhetők fel. A kolostor a bizánci hagyományokat tovább folytató görög ortodox egyházhoz tartozik, a kéziratok túlnyomó többsége görög nyelvű, de vannak arab, szír, grúz és már nem beszélt nyelven íródott, arámi, kaukázusi albán szövegek is. Az elszigetelt, 11 méter magas fallal körülvett építmény legrégebbi kéziratai a 3. századból származnak, és a száraz sivatagi éghajlatnak köszönhető fennmaradásuk.

 

Fejléckép:  a sinai-félszigeti Szent Katalin kolostor / fotó: Getty Images, Hungary

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Reflektorfényben a tehetség mentorai – átadták a Mester-M Díjakat

Tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 17-én, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.
Plusz interjú

Mindenek újulnak – Berecz András a legtökéletesebb hangszerről, természetességről és fényjelekről

Az énekes, mesemondó Berecz András néprajzi, antropológiai természetű fotókat is készít évtizedek óta. Emellett a Mindenek újulnak – Tisztelet Kodály Zoltánnak című előadáson is találkozhat vele a közönség május 10-én este 19 órakor a Pesti Vigadóban.
Plusz hír

Diákok és hobbizenészek is színpadra lépnek a Magyar Zene Háza Fringe-programjában

A tavalyi nagy siker után 2025 elején ismét meghirdette Fringe programját a Magyar Zene Háza. A március végi határidőig közel kétszázan jelentkeztek, közülük huszonhét produkció kap lehetőséget arra, hogy bemutatkozzon a Zene Házában.
Plusz interjú

A legmagasabb szintű érzésátadás – EDDA Művek a Margitszigeti Színházban

Séta a múltban – ez a címe az EDDA Művek június 21-i koncertjének, amellyel az ikonikus rockegyüttes a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lép fel. Exkluzív interjú készült Pataky Attilával az EDDA több mint ötvenéves történetéből.
Plusz ajánló

Tavaszi megújulás Kodály Zoltánnal és Berecz Andrással a Pesti Vigadóban

Berecz András Mindenek újulnak – Tisztelet Kodály Zoltánnak című előadás során Kodály-kórusművek, népdalok és cimbalommuzsika köszönti a tavaszt a Pesti Vigadóban, május 10-én.