A főként magyar iparművészek portékáit felvonultató vásáron látható lesz többek között Makány Márta divattervező legújabb kollekciója is, aki így nyilatkozott munkájáról: "Azt szerettem volna bemutatni, megmutatni, hogy egy nőnek manapság hányféle szerepben kell megfelelni. Egyszerre vagyunk szerelmek és anyák, barátnők és kollégák, főnökök és még a szüleink gyerekei is. A női szerepek sokszínűségét könnyű megragadni, én azonban azt szerettem volna megmutatni, hogy ezeknek is sokfélre értelmezése van, lehet szabadságunk. Hogy olyanok vagyunk, amilyenek.
Megengedhetjük magunknak, hogy olyanok legyünk, amilyenek. Bátrak például. Akik fel merik vállalni azt is, hogy nem felelnek meg 100 százalékosan valamelyik szerepnek. A kollekció szokatlanságával ezt szeretném megjeleníteni. Hogy én is merem szabadon kezelni a hagyományos ruhadarabokat. Fekete térdzokni a menyasszonynak? Miért ne? Az én menyasszonyaim maguknak akarnak megfelelni, elfogadják önmagukat úgy, ahogy vannak, ez teszi lehetővé számukra azt, hogy a környezetüket, férjüket, gyereküket, anyjukat, főnöküket is elfogadják olyannak, amilyenek."
A divatbemutató mellett változatos programokkal, családi nappal várja a látogatókat a Creative Arts Fair.