Plusz

In medias res

2011.08.17. 14:49
Ajánlom
Sok jót hallottam a már javában tartó Kaposvári Kamarazene Fesztiválról, így nagy elvárásokkal ültem be meghallgatni az első koncertet. Ráhangolódni a fesztiválra nem volt időm, a fellépők rögtön a dolgok közepébe vágtak.

Nyitányaként Mendelssohn c-moll triója hangzott el Frankl Péter, Alina Pogostkina és Jonathan Cohen előadásában.  A három muzsikus nagyszerűen tolmácsolta a zeneszerző ízig-vérig romantikus zenéjét, kiválóan működtek együtt. Pogostkina temperamentumos játéka magával ragadó volt, Frankl Péter a szólisztikusabb részek heves előadása után nagyon jó érzékkel vonult vissza a kísérő szerepébe. Egyedül Cohen volt kevésbé energikus, bár meg kell hagyni, Mendelssohn valamivel kevesebb lehetőséget is adott a csellistának.

Érdekes színfolt volt Fekete László, a Dohányi utcai zsinagóga főkántorának Eiskovits Miksa Hét hassid dalának előadása. Nem kifejezetten klasszikus énektechnikával énekelt, de ez nem volt zavaró, mert nála hitelesebb előadóját e daloknak keresve se lehetett volna találni.

A főkántort két Perényi követte, Perényi Miklós és Perényi Benjámin ismét egy Mendelssohn-darabbal, mégpedig a Dal szöveg nélkül című művel. Ez a kis szösszenet most amolyan szünet előtti feloldásnak hatott, de a színvonalra most sem lehetett panasz.

A szünet után fokozódott a hangulat, Nagy Péter ült a zongorához, mellette pedig két másik hangszeres váltotta egymást. Először Alexei Orgintchouk oboistával Jan Kaliwoda Morceau de Salonját játszotta. Ez a játékos, mégis érzelmes darab nagyon is megfelelt a két zenész virtuozitásának fitogtatására és nem mellesleg tökéletesen előkészítette az est utolsó darabját, Enescu zongorára és hegedűre írt a-moll szonátáját. A zenemű hatalmas technikai bravúrt kíván meg az előadóktól, Latica Honda-Rosenberg könnyedén játszotta az amúgy román népzenéből táplálkozó, sokszor sötét hangulatú darab kettős fogásait, az üveghangok sokaságát, vagy éppen a balkezes pizzicatót. Virtuóz és szenvedélyes játéka kissé háttérbe is szorította Nagy Pétert, aki szerényen bár, de hasonlóan bravúrosan játszott, s helyenként egészen szokatlan hangszíneket csalt elő a hangszerből.

Az utolsó darab után letaglózva siettem vissza szállásra, nehogy egy kósza hangot is halljak a főtéren lassan elkezdődő popkoncertből, s még sokáig élvezhessem a koncert újra és újra a fülemben felcsendülő hangjait.

2011. augusztus 16. 19:00

Szivárvány Kultúrpalota

Km.: Alina Pogostkina (hegedű), Frankl Péter, Perényi Benjámin (zongora), Jonathan Cohen (cselló), Fekete László (ének), Nagy Péter (zongora), Perényi Miklós (cselló), Alexei Ogrintchouk (oboa)

Mendelssohn: 2., c-moll trió, op. 66; Dal szöveg nélkül, op. 109
Hassid-dalok
Jan Kalliwoda: Morceau de Salon oboára és zongorára, op. 228
Enescu: 3., a-moll szonáta, op. 25

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

A kulturális rendszer egészének újragondolását sürgeti a Magyar Színházi Társaság

Több mint száz pontból álló kulturális javaslatcsomagot állított össze a Magyar Színházi Társaság, amely új alapokra helyezné a kulturális működést.
Plusz

A kultúra összetartja a közösségeket – jön a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Közel 70 budapesti intézmény és alkotó közösség összefogásával mintegy 150 programot kínál május 2. és 17. között a főváros újjászervezett kulturális rendezvénysorozata, a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Színház

Új évad a Tháliában: Brasch Bence kvízdrámát rendez, Fekete Patricia társulati tag lett

Kilenc premierrel, benne hat ősbemutatóval készül a Thália Színház a 2026/2027-es évadra. Fiatal alkotók érkeznek a Nagymező utcába, lesz horrorvígjáték, Casanova-átdolgozás, valamint ifjúsági előadás a mesterséges intelligencia témájában.
Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Színház

Ritkán játszott előadással készül az évad végére a Pintér Béla és Társulata

Végéhez közeledik a 2025/2026-os színházi évad a Pintér Béla és Társulatánál. A májusi műsor mellett csütörtöktől már a júniusi előadásokra is elérhetővé válnak a jegyek, így a nézők előre tervezhetnek az évad utolsó hónapjaira.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Programok, amelyekért megéri kimozdulni – megjelent a májusi Fidelio

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2026. májusi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!
Plusz hír

Szakmai egyeztetést kezdeményeznek a hazai fesztiválok

A Magyar Fesztivál Szövetség arra kéri az eddigi és az újonnan felálló politikai döntéshozókat, hogy segítsék az ágazat működését a mostani, „átmeneti” időszakban is.
Plusz ajánló

A kultúra összetartja a közösségeket – jön a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Közel 70 budapesti intézmény és alkotó közösség összefogásával mintegy 150 programot kínál május 2. és 17. között a főváros újjászervezett kulturális rendezvénysorozata, a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Plusz ajánló

Székelyföld a Kiskunságban – jön a Gyergyó-Hétvége

Május 7-étől 9-ig tart majd a VIII. Gyergyó-Hétvége, a Kecskeméti Katona József Múzeum Népi Iparművészeti Gyűjteményében, a Lakiteleki Közösségi Térben és Kecskemét Főterén.
Plusz ajánló

Családi majális a Tizenötödikben – közös élmények Rákospalotán!

Május elsején újra benépesül a Bányász park és a Budai II. László Stadion környéke: a kerület idén is hatalmas majálissal ünnepli a munka napját.