Plusz

Indul a Vírus TV – a TRIP WebSzínháza a járványról beszél

2020.11.18. 11:30
Ajánlom
November 18-án tartja első beszélgetését a TRIP, aminek középpontjában az életünket alapjaiban felforgató vírushelyzet áll. A rendszeresen jelentkező rövid epizódokban a magyar közélet meghatározó alakjai mesélnek a körülöttünk zajló eseményekről, és szóba kerülnek olyan témák is, mint a megváltozó ismerkedési-, hobbi-, párkapcsolati- és kulináris szokások.

Mi lesz velünk? Hogyan tervezhetünk? Hogyan ismerkedjünk? Hogyan kapcsolódjunk ki egy ilyen lelkileg is megterhelő időszakban? Ilyen, és ehhez hasonló kérdéseket jár körbe a Vírus TV, ezúttal a fiatalabb korosztályt célozva meg.

„Félünk, kapkodunk, bezárkózunk, kínlódunk és várjuk a végét. Még sokáig nem lesz vége, és ha vége lesz, akkor sem teljesen, hiszen beláthatatlan nyomokat hagy az emberiségben. Nem a vírus, a következményei... Megpróbálunk felkészülni rá;

a Vírus TV egy olyan aspektusból vizsgálja a jelenlegi helyzetet, amelyben megpróbál a primer hírek mögé látni, megérteni, milyen sebeket üt rajtunk a túlélésért folytatott küzdelem.”

– mondta el Magács László, a TRIP WebSzínházának alapítója.

Az első online adás, ami a WebSzínház oldalán mindenki számára ingyenesen elérhető lesz, a társkeresést állítja fókuszba. Katz Dávid újságíró Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológussal és Weiler Péter író–képzőművésszel, a Habostorta, valamint a Randivonal és a Puncs társkeresők alapítójával beszélget. Nemcsak a szakemberek, az utca embere is megszólalhat, tapasztalataikat videó bejátszások formájában osztják meg az érdeklődőkkel, de az élő közvetítés alatt is lesz lehetőség bekapcsolódni a beszélgetésekbe.

A későbbi adások tárgyalják majd a kulturális élet helyzetét, a kollégiumokból, albérletekből hazaköltözni kényszerülő fiatalok lehetőségeit, de a családon belüli erőszak, az utazási szokások változása és a reintegráció témája is külön epizódot kap majd.

Fejléckép: online előadás a TRIP Hajón (fotó: Balogh Zoltán / MTI)

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Alkotás vagy az élet hívása? – Lukács György megemészthetetlen öröksége

Lukács Györgyre emlékezünk az alábbi, korábban sehol nem publikált interjúval, amely 1984-ben készült, és első közlése a szerző engedélyével a Fidelio oldalán történik, közel négy évtized elmúltával.
Színház

A valóság mindig sokkal keményebb – beszélgetés Gianina Cărbunariuval

Gianina Cărbunariu román drámaíró, rendező és színházvezető, aki munkáiban érzékeny és fontos témákat dolgoz fel. De vajon képes-e a színház változtatni a világon? Ezt is megkérdeztük tőle, ahogy az is kiderült, mit mondana fiatalkori énjének, ha találkozna vele, amivel annak idején már Karinthynak is meggyűlt a baja.
Klasszikus

Vajda Gergely zeneszerzőként és karmesterként is bemutatkozik Párizsban

A nemzetközileg keresett karmester-zeneszerző ismét együtt dolgozik a francia Ars Novával, illetve egy hárfafesztivál műsorán is szerepel egy alkotása.
Klasszikus

Elhunyt Kaija Saariaho

A világhírű finn zeneszerzőt, akinek a Metropolitan Opera is játszotta darabját, hetvenéves korában érte a halál – tette közzé családja a közösségi médiában.
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Jubileumi évadot hirdetett a 60 éves Gyulai Várszínház

A hatvanéves Gyulai Várszínház által kínált összművészeti programsorozat kiemelkedő eseményei a X. Színházi Olimpia nemzetközi előadásai, saját szervezésű színházi fesztiválok, saját színházi bemutatók, a Free Zenei Fesztivál és az Irodalmi Humorfesztivál.
Plusz ajánló

Világsztár hegedűs, Petőfi táncban és egy kiállítás Budapestről – Sokszínű hétvégét ígér a Margitszigeti Színház

Pénteken a közönség részt vehet egy varázslatos nyitókoncerten Daniel Lozakovich világsztár hegedűművész vendégszereplésével a Nemzeti Filharmonikusok koncertjén, vasárnap pedig egy fergeteges táncjátékkal várnak mindenkit Petőfi életének legszebb pillanatairól.
Plusz hír

Megválasztották a Halhatatlanok Társulatának új Örökös Tagjait

Idén is a szakmai kuratórium által kijelölt előadóművészek közül a közönség döntötte el, kik legyenek a Halhatatlanok Társulatának új tagjai. Az új Örökös Tagok lábnyomát elhelyezik a Halhatatlanok sétányán is.
Plusz hír

Kováts Adél színművész és Sumonyi Papp Zoltán költő, író is a XIII. kerület díszpolgára lett

85 éves a XIII. kerület. Ebből az alkalomból Dr. Tóth József polgármester díszpolgári címet adományozott Kováts Adél Kossuth-díjas színművésznek, Dr. Simonyi András diplomatának és Sumonyi Papp Zoltán József Attila-díjas költőnek, írónak.
Plusz ajánló

Antal-napi vigasság a Gödöllői Királyi Kastélyban

Idén különleges családi nappal várja látogatóit a Gödöllői Királyi Kastély június 18-án, amely az építtetőnek Grassalkovich I. Antalnak állít emléket. Az egésznapos programban többek között meseelőadás, koncertek, épülettörténeti séta és múzeumpedagógiai foglalkozások is szerepelnek.