A nehézségekkel küszködő független lemezboltok fennmaradása érdekében 2007 óta rendezik meg a Record Store Dayt, mindig április harmadik szombatján. A kezdeményezés az Egyesült Államokból indult, és legfontosabb velejárója, hogy erre a napra számos ismert régi és új előadótól jelenik meg különleges vinyl (bakelit) kis- és nagylemez ritka felvételekkel.
Magyarországról először 2010-ben a Wave és a Musicland lemezbolt csatlakozott a kezdeményezéshez; idén e két boltban nemcsak szombaton, hanem vasárnap is lesznek programok és minikoncertek. A budapesti helyszínek között lesz az elsősorban az elektronikus zenéket árusító Deep hanglemezbolt is. A Révay közben 1989 óta létező Wave lemezboltban a teljes árukészletre vonatkozó árengedmények és csak most elérhető lemezritkaságok mellett szombaton öt ingyenes akusztikus villámkoncertet tartanak 11 órától. Az előadónként három-négyszámos műsorfolyamban a Corrodal, Szabó Benedek és a Galaxisok, Petruska András, a Pluto és a Bermuda játszik. Vasárnap 12 órától a Sad Kolibries, a Pegazusok Nem Léteznek, végül a Poster Boy zenél.
Az 1997 óta működő Musiclandben, az Almássy téren is kétnapos programmal és 10 százalékos akcióval várják az érdeklődőket: szombaton és vasárnap 13 órától egészen estig lesznek koncertek. Az első napon a Péterfy Bori & Love Band kezdi a műsort, őket a Marge, majd Rutkai Bori és a Specko Jedno követi. Vasárnap a Somersault Boy, Egyedi Péter (Óriás) és a Hangmás játszik.
Jack White, a rendezvénysorozat idei nagykövete, a White Stripes egykori frontembere az eseményhez kapcsolódó videüzenetében elmondta, hogy "újra meg kell tanítanunk önmagunknak az emberi kapcsolatok kezelését, illetve a különbséget egy szám letöltése és a megfogható, kitapintható zene között, amit megoszthatunk másokkal. A méret, a forma, a szag, a textúra és egy vinyl lemez hangzása - miként magyarázod meg a tiniknek, akik ezt nem értik, hogy ez egy sokkal gyönyörűségesebb zenei élmény, mint egy klikkelés az egérrel? Kelj fel a fenekedről, ragadd karon és cipeld el őket a boltba. Adj lemezt a kezükbe, tegyék ők a tűt a korongra. Akkor megtudják"