Júliusban három előadást néztem meg a Veronai Arénában. A sevillai borbélyt Hugo De Ana vitte színre, mint díszlet-, jelmeztervező és rendező. Kellemes előadást kaptunk annak ellenére, hogy ez a darab nem pont egy nyitott arénába való - a jó színpadi megoldásokkal azonban sikerült feledtetni a helyszín hátrányait. Figaro szerepében Dalibor Jenist hallhattuk, aki fantasztikus gitárjátékával ott nem ajándékozhatta meg a közönséget, ahogy nem olyan rég a Magyar Állami Operaházban.
Az Aidát és a Nabuccót Gianfranco de Bosio rendezésében láttam - különösen érdekeltek a munkái most, hogy a budapesti Operában készül színpadra állítani a Mozart-trilógiát. Fenena szerepében a nagyszerű Ulbrich Andreát hallhattam, akinek sikere volt a szerepben, a címszerepet Amborgio Maestri énekelte, akit szívesen meghívnék a mi operaházunkba is; jó volna megnyerni például egyik kedvenc figurájára, Falstaff szerepére.
A veronai élményekkel kapcsolatban azt a konklúziót tudnám közreadni, hogy a Magyar Állami Operaháznak már nem kell soká várnia arra, hogy részese legyen a vágyott nemzetközi operaéletnek - a nagy múltú Veronában és Budapesten immár ugyanazok a szereplők és rendezők dolgoznak. Bekapcsolódásunkat csak erősíti, hogy ugyancsak júliusban, a mi művészeink a valóban rangos Savonlinna Fesztiválon arattak sikert, amit az utólagos sajtómegjelenések is alátámasztanak. Külön köszönet illeti Horváth Zoltán rendezőt, aki 83 éves kora ellenére megmentette a kiutazás előtti kétséges helyzetet, és remek előadást rendezett. A műszaki személyzet munkájáról elismerően nyilatkozott, különösen a világosítókról, akik kiválóan alkalmazkodtak a helyszín, jelesül egy vár adottságaihoz. Köszönet illeti Kocsár Balázs karmester és a szólisták mellett zenekarunkat és kórusunkat is.
Szintén júliusban koncertturnén vettem részt a bolzanói Haydn Zenekarral. Bolzanóban Brahms Magyar Táncok című műve és Kodály Galántai táncok című darabja szerepelt a programunkon, és egy Živkovič nevű marimbaművész saját szerzeménye. A Tiroli Fesztiváljátékok hasonlatos a mi kapolcsi Művészetek Völgye sorozatunkhoz. Erlben, egy kicsi faluban zajlik, ami hasonló turistaparadicsom, mint a mi Balaton-felvidékünk. A falunak ezer főt befogadó színháza van, amelyben az elmúlt évadban a Parsifal, A nürnbergi mesterdalnokok és A varázsfuvola volt műsoron, a helyi fesztiválzenekar közreműködésével. Tirolban azonban nem elégszenek meg azzal, hogy létrehoznak egy-egy nagyszerű művészi produkciót, a meglévő színház mellé építenek még egy téli játszásra is alkalmas színházat, és folyamatosan fejlesztik az infrastruktúrát. Itthon, a Művészetek Völgye látogatóit gyakorlatilag húsz éve pontosan ugyanaz fogadja sajnos.
Második koncerthelyszínünk Toblach (Dobbiaco) volt, Mahler egykori nyári lakhelye, ahol a IX. és a X. szimfóniáját és a Dal a földről című kompozícióját írta. Megdöbbentő volt látni, hogy komponáló bungalója ma voltaképpen egy állatkert területén található, és a mellette lévő disznóóltól nem sokban különbözik. A jelenlegi tulajdonosok, akik egyszerű embereknek tűnnek, valószínűleg nem értik, hogy a számukra kedves állatok helyett, az odalátogatók többsége miért éppen erre a nem túl igényes „szerszámoskamrára" kíváncsi.
Következő állomásunk Trento egyik belvárosi kastélyának zárt udvara volt, ahol a közönség nem fizetett belépőt a hangversenyért. Az önkormányzat támogatásával közel ezer ember élvezhette a nyáresti muzsikát. Ismét csak az a gondolatom támadt, hogy nálunk vajon miért nincsenek ilyen kezdeményezések? Milyen jó lenne feleleveníteni például a Károlyi kerti koncerteket...
hírlevél
