Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulóján, november 17-én a Fővárosi Önkormányzat és a Budapest Brand Nonprofit Zrt. szervezésében egy hatalmas születésnapi ünnepséggel köszönthetjük a fővárost.
Az eseményre megnyílik a Városháza udvara és látogatható lesz maga az épület is.
Ezzel együtt tizenkét év után ismét életre kel Budapest ikonikus épülete, a Merlin Színház: az ALT.BP fesztivál keretén belül színházi előadás Udvaros Dorottyával, slam poetry est, kiállítások, beszélgetések várják az ünnepelni vágyókat. A Merlin Színház programjai ingyenesek, de regisztráció kötelesek, az ÉnBudapestem applikáción keresztül.
November 17-től új sétány könnyíti meg a belvárosi közlekedést, ezentúl átjárhatóvá válik a Károly körút és a Városház utca közötti park.
November 18-án a Városháza épületében mutatkozik be a huszonhárom író közreműködésével készült Budapest Nagyregény is. A fejezetekkel egy izgalmas felolvasáson, a TÁP Színház közreműködésével ismerkedhetünk meg.

Kapcsolódó
Már előrendelhető a Budapest Nagyregény
November 17-én, Pest, Buda és Óbuda egyesítésének százötvenedik évfordulóján jelenik meg a huszonhárom író együttműködésében készült nagyszabású regény, amely a főváros sokszínűségét mutatja be.
A Városháza udvara is változatos programokat tartogat. Az idelátogatók plakátokon láthatják először a The Budapester illusztrációit. A 150 éves születésnap alkalmából 151 magyar illusztrátor alkotott meg egy-egy évet és jelentős eseményt 1873-tól napjainkig a főváros történetéből. A The Budapester alkotásai mellett, Budapest Hősei is bemutatkoznak: a Főváros cégeinek munkatársai saját maguk választották ki azt a kollégájukat, akit a legnagyobb hősnek tartanak, ők is plakátokon keresztül mesélnek majd munkájukról. Az esti órákat zenei produkciók töltik meg, DJ Palotai és Barabás Lőrinc felel majd a hangulatért.
A szervezők kitértek arra is, a tavaly hatalmas népszerűségnek örvendő bulivillamos szintén útjára indul.
A 49-es villamos vonalán a DJ szettet hallgatva táncolhatunk és élvezhetjük Budapest legszebb részeit.
A bulivillamoshoz is érdemes letölteni az ÉnBudapestem applikációt, a járatokra ott lehet regisztrálni. A Főváros egyéb intézményei is ünnepelnek: Az ÉnBudapestem applikáción keresztül 150 forintért válthatunk belépőjegyet például a Budapest Gyógyfürdők tagintézményeibe, de különleges előadással készül a Budapesti Fesztiválzenekar és születésnapi programmal készül a Budapest Történeti Múzeum is.
További részletek az ünnepség hivatalos oldalán.
Fejléckép: Merlin Színház (Fotó/Forrás: Wikipedia)