Plusz

Ismét megnyitották a kormányellenes tüntetők miatt lezárt Machu Picchut

2023.02.16. 09:20
Ajánlom
Február 15-től újra látogatható a Machu Picchu – írta perui tisztségviselőkre hivatkozva a BBC brit műsorszolgáltató honlapja. A világörökség részéhez tartozó inka romvárost turisták ezrei keresik fel naponta. 

A területet több mint három hete zárták le, miután kormányellenes tüntetők elbarikádozták az odavezető utat. A perui hatóságok jelezték, mindent megtesznek a látogatók biztonsága érdekében. A gazdaság szempontjából létfontosságú idegenforgalom a perui GDP 3-4 százalékát teszi ki.

A belpolitikai válság miatt a szektor egyes becslések szerint eddig több mint hatmillió dollárt veszített.

A múlt héten korlátozott szolgáltatással újraindult a vasúti forgalom a térségben, amelyet azt követően függesztettek fel, hogy a tüntetők sziklatömböket gördítettek a sínekre.

A zavargások Pedro Castillo elnök eltávolítása és letartóztatása után kezdődtek tavaly decemberben.

A 2021-ben megválasztott elnököt azután tartóztatták le, hogy december 7-én elrendelte az őt alkotmányos vádeljárással menesztő parlament feloszlatását, és rendeleti úton akart kormányozni, amit a kongresszus puccskísérletnek minősített. Castillo jelenleg börtönben van, és lázadással vádolják. Tisztségét alelnöke, Dina Boularte vette át.

Fejléckép/Forrás: Hermes Images/AGF/Universal Images Group via Getty Images

Kiharcolták a turisták, hogy a helyszínen is vehessenek jegyet a Machu Picchura

Kapcsolódó

Kiharcolták a turisták, hogy a helyszínen is vehessenek jegyet a Machu Picchura

Eddig csak online lehetett jegyet váltani a perui látványosságra, ám a turisták tüntetése nyomán mostantól a helyszínen is árulnak már jegyeket – szúrta ki a hvg.hu.

A világ hét csodája egykor és ma

A világ hét csodája egykor és ma

A világ hét csodáját rengeteg szempont alapján rendszerezték már - a legújabb lista idén lesz tízéves.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Telex: Szexuális zaklatás ügyében folyik vizsgálat az SZFE-n

A lap értesülései szerint az egyetemen belső vizsgálat indult, mivel egy osztályvezető férfitanár meg nem engedhető kommentárokkal illette a diáklányok külsejét, alakját. Cikkünk frissült az SZFE reakciójával!
Klasszikus

Szimfonikus zsenik koncertje a BFZ-vel és a sztárkarmester Paavo Järvivel

Paavo Järvi édesapja elismert észt karmester volt, egykori szovjet nyaralójukban a kis Paavo időnként összefutott Sosztakoviccsal, Rosztropoviccsal, Arvo Pärttel, Hacsaturjánnal, vagy Emil Gilelsszel.
Színház

A vég kezdete? – vérbeli házastársi dráma debütál a Rózsavölgyi Szalonban

Új bemutatóval ünnepli alapításának tizenkettedik évfordulóját a Rózsavölgyi Szalon. Kovács Patrícia és Schmied Zoltán főszereplésével, Dicső Dániel rendezésében mutatják be David Eldridge Bármit mondhatsz című darabját április 11-én.
Zenés színház

„A klasszikus zenében a sokoldalúság gyanakvást szül” – interjú José Curával

A karmesterként és zeneszerzőként is aktív művésszel a a VeszprémFestre tervezett, argentin dalokra és operaáriákra épülő koncertjének műsoráról, a zenei sokoldalúságról és a társadalmi felelősségvállalásról is beszélgettünk.
Klasszikus

A világhírű Chamber Orchestra of Europe koncertjével indul április 29-én a 44. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Magyarország EU-s csatlakozásának 20. évfordulóját ünnepli az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitókoncertje, amit a világhírű Chamber Orchestra of Europe ad Perényi Miklós gordonkaművész közreműködésével.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Nyitott Ház – ismét kitárja kapuit a Pesti Vigadó

Tízéves a Magyar Művészeti Akadémia székháza, ez alkalomból május 11-én ismét megrendezik a Nyitott Ház elnevezésű programjukat, amely során egyebek közt kézműves foglalkozásokkal, kiállításokkal, kulturális előadásokkal vagy épp táncházzal várják az érdeklődőket ingyenesen. 
Plusz ajánló

Az Esterházy Art Award 2023-as díjazottjainak kiállításával nyílik a szezon a kismartoni Esterházy-kastélyban

Április 14-én 11 és 17 óra között megnyitókkal, performanszokkal, terülj-terülj asztalkámmal, a város utcáin felvonuló rézfúvós bandával, valamint koncertekkel várják az érdeklődőket a tartományi főváros, Kismarton kulturális intézményeiben. A belépés az egyes intézményekbe díjtalan.
Plusz ajánló

Idén is labdarúgó tornával emlékezik Esterházy Péterre a FISZ

A Fiatal Írók Szövetsége immáron ötödik alkalommal szervezi meg a Futball-EP elnevezésű tornáját, amelynek mérkőzései között Esterházy Péternek ajánlott felolvasásokat hallgathat meg a közönség. A rendezvényre április 13-án a Bikás parkban kerül sor.
Plusz ajánló

Pódiumprogramok a MOMkult kupolájában

A műfaji sokszínűség jegyében szervezett estek nem csupán interaktivitásra csábítják a nézőket, de kötetlen információszerzést is jelenthetnek.
Plusz ajánló

„Tedd magad szabaddá” – hirdeti idén is a Mézesvölgyi Nyár

Három nagykoncerttel és hét színház sikerdarabjaival készül az idei szezonra a Mézesvölgyi Nyár. Pest megye legnagyobb szabadtéri, összművészeti fesztiválja huszonhárom estén át, húsznál több különböző programot kínál idén is Veresegyházon.