Plusz

Ízléstelen viccet csináltak a holokausztból?

2016.11.28. 11:49
Ajánlom
Megosztó produkciót láthatott az orosz közönség az Ice Age című szórakoztató showban: Putyin szóvivőjének felesége, a korcsolyabajnok Tatjána Navka és társa, Andrew Burkovszkij a kűrhöz koncentrációs táborba elhurcolt zsidó foglyoknak öltöztek.

Némileg árnyalja a képet, hogy a koreográfiát Roberto Benigni Az élet szép című tragikomédiájának zenéjére adták elő, amiben az apa, hogy túlélhesse a borzalmakat, és hogy fiát minél jobban megkímélje, azt találja ki, hogy az egész, ami körülveszi őket tulajdonképpen egy nagy játék, amelyben a rabok a versenyzők és az őrök a játékvezetők. Azonban míg ennek a történetnek az árnyalatait egy másfél-két órás filmben megfelelő dramaturgiával szépen be lehet mutatni, addig nem biztos, hogy 3 perc elég ugyanerre. Így aztán a nézők - akik például nem ismerték a film történetét - joggal érezhették úgy, hogy a zsidó foglyoknak öltözött, szélesen mosolygó jégtáncosok viccet csinálnak a történelmi tragédiából és megcsúfolják a kivégzettek emlékezetét.

Navka, aki aranyat szerzett a 2006-os téli olimpián, a bemutató után posztolt egy képet az eseményről az Instagram oldalára, azzal a szöveggel, hogy a holokauszt emlékének adóztak ezzel a produkcióval és remélik, hogy a jövő generációinak soha nem kell hasonlóan borzalmas eseményeket átélnie. A zsűri üdvözölte a produkciót: örültek, hogy Benigni filmjének koncepcióját hűen közvetítették, és hozzá hasonlóan mertek humorral közelíteni a témához. A helyszíni közönség is ünnepelte őket, nem így az internet népe, akik közül a legtöbben nem a részvét jelét olvasták ki a produkcióból és felháborodottan bocsánatkérésre szólították fel a jégtáncosokat.

Egyébként nem ez az első ilyen témájú produkció orosz tévéműsorban: áprilisban a helyi Szombat esti lázban egy SS-katona és egy zongora mögött bujkáló zsidó lány tánca borzolta a kedélyeket.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Minden olvasója úgy érzi, róla szól – az Utas és holdvilág kultusza

Több mint 80 évvel megjelenése után az Utas és holdvilág népszerűbb, mint valaha. Nagy sikerű rádiójáték és színpadi előadás született belőle, nemsokára pedig film is készül. Utánajártunk a kultregény titkának.
Könyv

Elhunyt Csukás István

Süsü, Pom-pom és a Nagy Ho-ho-ho-horgász alkotója 83 éves volt.
Vizuál

A Netflix hozza Sophia Loren új filmjét

A Netflix vásárolta meg az Előttem az élet című világhírű regényből, Sophia Loren főszereplésével készülő új produkció forgalmazási jogait.
Színház

„Lámpagyújtogató vagyok” – Interjú Spolarics Andreával

Decemberben elnyerte a legjobb epizodistáknak járó Aase-díjat, ő Kocsma Jenny a Koldusoperában, szívügye a tanítás, legközelebb az Aliz! c. ifjúsági előadásban láthatjuk Spolarics Andreát, a Budaörsi Latinovits Színház alapító tagját.
Klasszikus

Újabb ősbemutatóval vár a Régizene Fesztivál a Müpában

Február 28. és március 8. között várja közönségét a Régizene Fesztivál, amelyen A Felvilágosodás Korának Zenekara, Rohmann Ditta, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar egyaránt fellép.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz bűnügy

Feljelentették a horvát énekesnőt, mert „gúnyosan intonált” a himnusz közben

Egy dühös állampolgár szerint Josipa Lisac saját értelmezése sérti a horvát nemzeti himnuszt.
Plusz brit tudósok

Kilenc perc kell ahhoz, hogy a zene elűzze a szomorúságot

Brit kutatók már megint kutattak, és megállapították, hogy a zene boldogságot okozhat.
Plusz hír

Megalakult a Nemzeti Kulturális Tanács

Megtartotta alakuló ülését az Országgyűlés által tavaly decemberben kihirdetett törvény alapján életre hívott testület.
Plusz hír

Fiatal művészek szaxofonkvartettje zengi be a Szentendrei Tavaszi Fesztivált

Idén a Saxy4U szaxofonkvartett tagjai lettek a március 1-től április 7-ig tartó Szentendrei Tavaszi Fesztivál arcai.
Plusz hír

Magyar performanszművész a tranzitzónából

London feltörekvő kreatív művésznegyedében adott teltházas költői estet Ladik Katalin avantgárd performanszművész.