Plusz

Jim Carrey festészete: nevetséges próbálkozás vagy őszinte művészet-terápia?

2017.10.05. 11:02
Ajánlom
A vígjátékairól ismert színész egy ideje eltűnt a nyilvánosság elől - nemrég egy képzőművészetét bemutató kisfilmmel jelentkezett, ami megosztja az embereket.

Jim Carrey fest - ülve, fekve, térdelve, közben pedig olyan drámai hangon beszél a művészetről és az alkotásról, amit még a legnagyobb művészeknek is nehezen néz el az ember. Olyanokat mondd, mint hogy valójában nem ő választja meg hivatását, hanem a hivatása választja őt. Carrey narrációja legalább olyan kusza, mint képei: egyik pillanatban a gyerekkoráról beszél, hogy milyen előzményei vannak műveinek - majd hirtelen Jézus kerül a középpontba. A csattanó persze a végére marad:

Végül is minden a szeretetről szól.

Na ez az, mármint a szeretet az, amiből az utóbbi időben kevés jutott ki Jim Carreynek. Nevettetőként ismerte meg őt a világ, rá is ragadt a gumiarcú színész jelző - azt viszont régóta tudjuk, és legutóbb pont Robin Williams halálával nyert bizonyosságot, hogy a legnagyobb bohócok birkóznak a legnagyobb sötétséggel legbelül. Carrey Williams-hez hasonlóan szintén azokban a szerepekben nyújtotta a legjobbat, amelyek a puszta grimaszok mellett valódi mélységet kívántak: az Ember a Holdon-ban, a Truman Show-ban, vagy épp az Egy makulátlan elme örök ragyogásában.

Pár éve viszont egyszerűen eltűnt a vászonról - mindössze magánéleti válságáról cikkeztek a lapok. Barátnője öngyilkosságát többen az ő nyakába varrták, Carrey pedig teljesen megsemmisült a tragédiától. Hosszú szünet után egy kisfilmmel bukkant fel újra, amiben új oldalát mutatja be a közönségnek: a képzőművészetit. Festményeit és szobrait a lehető legnagyobb beleéléssel készíti, szemmel látható, hogy terápiás céllal. 

Az I Needed Color című videó akkor vált virálissá, amikor néhány sztár, köztük LeBron James, vagy olyan, a tévéből ismert arcok, mint Chyler Leigh és Brett Dier is lelkendezve megosztották. Nem csak a twitteren arattak sikert Carrey művei: az AV Club, vagy a Hollywood Reporter is elismerően írt róluk.

Jim Carrey

Jim Carrey (Fotó/Forrás: Alessandra Benedetti - Corbis / Getty Images Hungary)

Akadnak viszont negatív hangok is. a Guardian szerzője például hosszú fejtegetésbe bonyolódik Carrey művészetét illetően arról, hogy

a legtehetségtelenebb és legnevetségesebb művészek, akik festészettel foglalkoznak, valahogy mindig a hollywoodi színészek.

A szerző Carrey festészeti és szobrászati szárnypróbálgatásait dokumentáló rövidfilmet is kínos élménynek nevezte - hozzátéve, ha mindez segít a színésznek a tragédia feldolgozásában, az oké, de nem muszáj közkinccsé is tenni a dolgot. Carrey képei valóban nem nevezhetőek eredetinek, de azért kár lenne borzalmasnak titulálni őket.

A Guardian ezután végigveszi a festészettel próbálkozó sztárokat: Ronnie Wood Rolling Stones-gitáros képei saját zenekaráról, vagy épp Bob Dylan festményei a pozitív példák, jelezve, hogy a zenészeknek valahogy jobb érzékük van az ilyesmihez. James Franco színész művészkedése ugyanakkor már csak sekélyes pózolás, de legalább van benne önirónia. Val Kilmer viszont olyan minden eredetiséget nélkülöző lekoppintós Jim Morrison-festményeket készített, amiről Banksy egy egész filmet forgatott - a Kijárat az ajándékbolton át-nál aligha van jobb dokumentumfilm/vígjáték a művészet jelenlegi állapotáról.

Ronnie Wood

Ronnie Wood (Fotó/Forrás: Dave Benett / Getty Images Hungary)

Mindezért az újságíró szerint óriási a környezet felelőssége: azért, mert a gazdag sztároknak van néhány Warhol-juk vagy Ruscha-juk, sokan azt hiszik, máris értik is a művészetet. A rocksztárok talán kevésbé ismerik és követik az aktuális divatokat és hóbortokat, ezért tudnak őszintébbek lenni alkotásaik. Nem mindig volt ez így: Vincent Price-t az 50-es években nagy műértőként tartották számon, Edward G. Robinson pedig olyannyira értett a festményekhez, hogy gyűjteményét még a MET-ben is kiállították. Kirk Douglas is azért volt remek Van Gogh szerepében, mert nem csak ismerte, de értette is a művészt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

A kultúra összetartja a közösségeket – jön a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Közel 70 budapesti intézmény és alkotó közösség összefogásával mintegy 150 programot kínál május 2. és 17. között a főváros újjászervezett kulturális rendezvénysorozata, a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Színház

A kulturális rendszer egészének újragondolását sürgeti a Magyar Színházi Társaság

Több mint száz pontból álló kulturális javaslatcsomagot állított össze a Magyar Színházi Társaság, amely új alapokra helyezné a kulturális működést.
Színház

Új évad a Tháliában: Brasch Bence kvízdrámát rendez, Fekete Patricia társulati tag lett

Kilenc premierrel, benne hat ősbemutatóval készül a Thália Színház a 2026/2027-es évadra. Fiatal alkotók érkeznek a Nagymező utcába, lesz horrorvígjáték, Casanova-átdolgozás, valamint ifjúsági előadás a mesterséges intelligencia témájában.
Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Programok, amelyekért megéri kimozdulni – megjelent a májusi Fidelio

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2026. májusi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!
Plusz hír

Szakmai egyeztetést kezdeményeznek a hazai fesztiválok

A Magyar Fesztivál Szövetség arra kéri az eddigi és az újonnan felálló politikai döntéshozókat, hogy segítsék az ágazat működését a mostani, „átmeneti” időszakban is.
Plusz ajánló

A kultúra összetartja a közösségeket – jön a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Közel 70 budapesti intézmény és alkotó közösség összefogásával mintegy 150 programot kínál május 2. és 17. között a főváros újjászervezett kulturális rendezvénysorozata, a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Plusz ajánló

Székelyföld a Kiskunságban – jön a Gyergyó-Hétvége

Május 7-étől 9-ig tart majd a VIII. Gyergyó-Hétvége, a Kecskeméti Katona József Múzeum Népi Iparművészeti Gyűjteményében, a Lakiteleki Közösségi Térben és Kecskemét Főterén.
Plusz ajánló

Családi majális a Tizenötödikben – közös élmények Rákospalotán!

Május elsején újra benépesül a Bányász park és a Budai II. László Stadion környéke: a kerület idén is hatalmas majálissal ünnepli a munka napját.