Plusz

Jonas Kaufmann és Diana Damrau is fellép a 2025-ös Bartók Tavaszon

2024.10.30. 10:20
Ajánlom
Április 4. és 13. között ismét kihagyhatatlan programokkal várja a nézőket Budapest-szerte a Bartók Tavasz: közös koncertet ad Diana Damrau és Jonas Kaufmann, miközben Kelemen Barnabás a Münchner Philharmoniker, Pusker Júlia pedig a Kammerorchester Basel vendége lesz, de mások mellett érkezik Jan Garbarek és Wynton Marsalis is, továbbá jubileumot ül a Budapest Ritmo.

Az ötödik évére készülő programsorozat nagy fejlődésen ment keresztül 2021-es indulása óta. „Egy új fesztivált bevezetni soha nem könnyű, de az első Bartók Tavasz megrendezését tovább nehezítette az akkor fennálló járványhelyzet is – idézi fel a kezdeteket Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója. – Ám visszatekintve büszkén mondhatom, hogy az akadályokat sikerrel véve olyan eseményt tudtunk életre hívni, amelynek a magyar és a nemzetközi előadók is örömmel válnak részeseivé.” Világsztárokból pedig 2025-ben sem lesz hiány: közös dalesttel érkezik a magyar közönség két kedvence, Diana Damrau és Jonas Kaufmann, Bach nagyívű oratóriumát, a Máté-passiót választotta programjául a korszakot kiválóan ismerő zenei együttes, az Orchestra of the Age of Enlightenment (A Felvilágosodás Korának Zenekara), az európai jazz egyik legmeghatározóbb szereplője, a norvég jazzszaxofonos, Jan Garbarek pedig egyik kedvenc muzsikustársával, az indiai ütőhangszeres művésszel, Trilok Gurtuval ad koncertet.

Kezdetektől fogva missziónk fontos része, hogy ne csak a közönség élvezhesse a hozzánk érkező sztárok fellépéseit, de a magyar művészek is profitáljanak belőle

– mondja Szomolányi Janina, a fesztivál operatív igazgatója. – Éppen ezért minden évben igyekszünk olyan produkciókat megvalósítani, amelyekben nemzetközi előadók hazai zenészekkel közösen lépnek színpadra.” 2025-ben is több ilyen együttműködésnek lehetnek szem- és fültanúi a fesztiválra látogatók. A Münchner Philharmoniker első budapesti koncertjének szólistája Kelemen Barnabás lesz, akivel szó szerint bartóki tavaszt varázsolnak a hangversenyterembe, hiszen Schumann Tavaszi szimfóniája mellé a fesztivál névadójától választottak darabot az estre. A mindig kiválóságra törekvő Kammerorchester Basel koncertjén a csillogóan tehetséges hegedűművésznő, Pusker Júlia működik közre, míg a Wynton Marsalis vezette, napjaink legjobb hangszeres szólistáit összehozó Jazz at Lincoln Center Orchestra zenészeihez a New Yorkban végzett Szalóky Balázs csatlakozik.

BartokTavasz_2025_04_10_12_Budapest_Ritmo_c_Erdos_Denes_EZ-101854.jpg

Budapest Ritmo (Fotó/Forrás: Erdős Dénes / Bartók Tavasz)

Az évek során számos, kifejezetten a fesztiválra készült összművészeti produkciót láthattak a nézők, ez jövőre sem lesz másként. A Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes táncosainak, a Forte Társulat színészeinek és a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak közös előadásában Bartók Mikrokozmoszának megannyi tétele a Mezőség tájain kel életre, a zene és a tánc mellé pedig Sütő András erdélyi író sorai társulnak.

A Magyar Állami Népi Együttes és a Győri Balett hallatlanul izgalmas együttműködése immáron harmadik éve kutatja Bartóknak a távoli népek kultúrájára gyakorolt hatását.

A Tiszta forrás összművészeti víziója ezúttal a népi tánckultúra és a 17–18. században komponált zene lebilincselő és összetett viszonyait, valamint a 20. századi modernizmus népzeneélményét tárja fel Bach zenéjén és Bartók gyűjtésein keresztül. Ünnepre készül a Budapest Ritmo, hiszen a régió egyik legjelentősebb világzenei szemléje tizedik alkalommal várja a zenei kalandorokat ősi hagyományokat modern hangzással keverő vagy épp ritkán hallott hangszereket felvonultató, nagyszabású koncertjeivel, DJ-szettekkel, showcase-koncertekkel és szakmai konferenciákkal a világ minden tájáról.

A Bartók Tavasz első programjai itt érhetők el. >>>

Fejléckép: Diana Damrau és Jonas Kaufmann (fotó/forrás: Jiyang Chen, Gregor Hohenberg / Bartók Tavasz)

Az előadónak meg kell mutatnia, hogy ő is ember – interjú Jonas Kaufmann-nal

Kapcsolódó

Az előadónak meg kell mutatnia, hogy ő is ember – interjú Jonas Kaufmann-nal

Elég nagyjából öt percet társalogni Jonas Kaufmann-nal, hogy az ember teljesen elfelejtse: egy világsztár van a vonal túlvégén. Napjaink legkeresettebb tenorjával budapesti koncertje előtt beszélgettünk.

„Fontossá vált, hogy olyasmit nyújtsak az embereknek, ami megérinti a szívüket” – exkluzív interjú Diana Damrauval

„Fontossá vált, hogy olyasmit nyújtsak az embereknek, ami megérinti a szívüket” – exkluzív interjú Diana Damrauval

A világhírű szoprán legújabb lemezén operettrészleteket énekel, ezt a műsort hozza el Budapestre is. A műfaj sajátosságairól, az élő zenei élmény fontosságáról és az operettben rejlő iróniáról is beszélgettünk az énekesnővel.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Nyílt hétvégével ünnepli százötvenedik születésnapját a Zeneakadémia

November 8–9-én ingyenes programkavalkád várja az érdeklődőket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főépületében rendezett nyílt hétvégén, az intézmény a 150. évfordulóját pedig november 14-én nagyzenekari esttel, másnap Liszt-maratonnal ünnepli.
Klasszikus

Sztárénekesek és világhírű kórus csatlakoznak a Fesztiválzenekar karácsonyi koncertjéhez

A következő hónapokra is számos koncertkülönlegességet tartogat az együttes, csúcspontként pedig december 26-án Bach Karácsonyi oratóriumát adják elő, parádés szereposztással.
Könyv

Különleges francia irodalmi díjjal ismerték el Nádas Pétert

A Prix Médicis nevű rangos elismerés hírhedten szigorú zsűrije egy kifejezetten a magyar szerzőt és művét elismerő, ebből az alkalomból létrehozott különdíjjal jutalmazta a Világló részletek francia nyelvű kiadását.
Klasszikus

Alina Ibragimova hegedűművész koncertje szépíti meg az adventi várakozást

A Fesztivál Akadémia Budapest tizedik, jubileumi évében különleges, ünnepi koncerttel örvendezteti meg a közönséget december 13-án a Zeneakadémia Nagytermében. Az est vendége a varázslatos hegedűművész, Alina Ibragimova.
Klasszikus

Palesztinpárti tüntetők gyújtogattak Schiff András párizsi koncertjén

November 6-án este az Izraeli Filharmonikus Zenekar Schiff András szólójával lépett fel a Párizsi Filharmóniában, mikor palesztinpárti tüntetők fáklyákkal és skandálással zavarták meg a koncertet. A beszámolók szerint egy helyen a székek is lángra kaptak.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

A férfiidentitást állítja középpontba az ANNO fesztivál

„Azok a csodálatos férfiak” – ez a játékos, mégis sokatmondó mottó indítja útjára 2025 novemberében a XV. kerület legnagyobb kulturális eseményét, az ANNO összművészeti fesztivált.
Plusz ajánló

75 év a mozgás szabadságának szolgálatában – jubileumi gálaest a Pető Intézet javára a Pesti Vigadóban

A Pető Intézet immáron 75 éve bizonyítja, hogy a mozgás nem csupán fizikai képesség, hanem a méltóság és az önállóság része. Ezt ünnepli az intézmény jubileumi jótékonysági gálaestje november 24-én a Pesti Vigadóban, ahol a magyar művészeti élet elismert alkotóinak összefogása által valósul meg az intézmény dolgozóinak és diákjainak támogatása.
Plusz hír

Négyen vehették át a Nemzet Művésze díjat

A Nemzet Művésze díj Bizottság Geiger György trombitaművész, Kiss János balettművész, az MMA alelnöke, Kubik Anna színművész, az MMA rendes tagja és Serfőző Simon író, költő, az MMA rendes tagja részére ítélte oda az elismerést.
Plusz hír

Gerendai Károly stratégiai vezetésével rendezik meg jövőre a Szigetet

Az eddigi menedzsmenttel és szervezői csapattal, az egykori alapító, Gerendai Károly stratégiai vezetésével vág neki a jövő évi rendezvény szervezésének a Sziget, amelyet 2026. augusztus 11-15. között terveznek megrendezni.
Plusz hír

A közösség erejével az iskolai zaklatás ellen – elindult a NEM OKÉ országos kampány

Az egyedülálló kezdeményezés célja, hogy az egyre gyakoribb és sokszor súlyos következményekkel járó bullying jelenséget a közösségi felelősségvállalás erejével szorítsa vissza.