Minden eddiginél több színházi és gyerekprogrammal várja az érdeklődőket szeptember 7-én a Pozsonyi Piknik Újlipótvárosban, ahol három színpadon több mint száz produkcióval készülnek a szervezők.
A Rakpart Nagyszínpadon többek között Kováts Kriszta, Pitti Katalin, Domahidy László, a Budapesti Operettszínház, Szent Efrém Férfikar, a Vígszínház, a Pesti Magyar Színház, a József Attila Színház, a Kifli zenekar és a Roxy stúdió művészei lépnek fel. Itt köszönthetjük szombat este a Nemzeti Táncszínház és az idén 20. születésnapját ünneplő, Őze Áron vezette Dunaújvárosi Bartók Táncszínház művészeit is.
A Tündérkert Gyerkőc színpadon a családok apraja-nagyját a PannKa Közösségi Tér bábos dúdolója, a Ferencvárosi Pinceszínház, a Budaörsi Latinovits Színház, a Pagony, a Holdvilág Kamaraszínház, a Zichy Szín-műhely, a Karinthy Színház, a Jazzformers- és az APNOÉ Zenekar, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenészei, énekesei, színészei szórakoztatják majd.
Fideilo Színpódium
A Fidelio színpad fővédnöke Jordán Tamás színművész, aki a Piknik szép hagyománya szerint egy általa választott Radnóti verssel köszönti majd a közönséget. A színpad két műsorvezetője Bősze Ádám zenei szakember és Ozsgyáni Mihály színművész lesz. A produkciók között köszönthetjük a Rózsavölgyi Szalont a Vidám Színpad, a Zeneakadémia, a STETL zenekar, a Gólem Színház, a Játékszín, az Átrium, az ED IS ON, a Staféta, az Önként és Dalolva Társulat művészeit, valamint a Mozsár Műhely előadóit.
Részletes program
10.00 – Fischer Annie Zeneiskola műsora
10.30 – Bálint gazda könyvbemutató és dedikálás
11.10 – Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem műsora
11.45 – Vidám Színpad: Vidámságra termettünk
12.30 – Az Önként és Dalolva Társulat műsora
13.10 – A Rózsavölgyi Szalon műsora
13.50 – Jordán Tamás Radnóti Miklós-előadása
14.10 – STETL Zenekar
15.00 – Ed Is On koncert
16.00 – Hadart Színház: Haverok, buli, bon-bon
16.40 – A Játékszín műsora
17.20 – Gólem Színház: Lefitymálva – abszurd komédia
17.45 – Staféta: Gondolatok táncban
18.15 – Mozsár Műhely: Ezt bogozd ki!
19.00 – Átrium: Ezek vagyunk mi – Brasch Bence és a Ketrec Zenekar
20.00 – Az UP Újpesti Rendezvénytér műsora
20.40 – Túri Lui Retro Buli
Csekkolj be az eseményre ide kattintva>>>
Fejléckép: Bálint György (forrás: Wikipédia), Jordán Tamás (fotó: Kaszás Tamás / Fidelio)