Zenedráma három felvonásban

 A szöveget Gaetano ROCCAFORTE írta

 Versenyszerep: Ermione (lírai koloratúr szoprán) Raquel CAMARINHA (Portugália )

További szereplők:

 Antigona - Rosa Elvira SIERRA

 Creonte -  Giovanni COLETTA

 Euristeo - William LOMBARDI

 Learco - Annina Haug

 Alceste - Nathalie COLAS

 Közreműködik: a Szegedi Szimfonikus Zenekar

Vezényel: Moritz CAFFIER

Díszlet- és jelmeztervező: Martin WARTH Jelmez: DEBRECZENI Ildikó Világítástervező: Claude RAST Dramaturg: Merle FAHRHOLZ Rendező asszisztens: Selina Gasser Dramaturg-asszisztens: Isabelle Bischof Darmaturg-gyakornok: Loredana Catalano Korrepetitor: Moritz Caffier, Harald Siegel

Rendező: Andreas ROSAR  

Az opera cselekménye nem azonos a mindenki által ismert, Szophoklész által írt Antigoné történettel, hanem annak folytatása. Antigoné nem hal meg, hanem sikeresen az erdőbe menekül. Ekkor már férjes asszony, és Euristeo, a zsarnok Kreón fiának gyermekét várja. A kislánynak Antigoné menekülésekor nyoma vész. Kezdetben egy pásztor veszi gondjaiba, majd Kreón nővére neveli, eltitkolva származását. Egy jóslat alapján - s mert menyét halottnak hiszi - a zsarnok Kreón úgy határoz, hogy fiát, Euristeo-t újraházasítja, és Ermione-t (Antigoné lányát) szemeli ki feleségnek. Megkéri Apollón papnőit, hogy egy képviselőjük vegyen részt az esküvőn. Ez a személy nem más, mint Antigoné, aki időközben belépett a papnők közé. Papnői hivatalát az istenek által ráruházott küldetésként tekinti, ami lehetővé teszi számára, hogy bosszút álljon a thébai uralkodón. Ekkor derül ki, hogy Euristeo második felesége nem más, mint a tulajdon lánya.

Az opera most nyáron is elhangzik a Biel-Solothurn Színházban, Svájcban. A Biel-Solothurn Színház két különálló színház (Biel/Bienne és Solothurn/Soleure) szövetségéből jött létre, amely két külön helyszínt, de közös vezetést jelent. A társulat 250 előadást visz színpadra minden évben, beleértve kb. 40 vendégjátékot más svájci színházakban. A két színház öt operaprodukciót és nyolc darabot mutat be minden évadban. Igazi különlegességnek számító korai Verdi művek és egyéb belcanto operák mellett repertoárjukon barokk, modern és főleg nagy zeneszerzők ismeretlen művei szerepelnek. A társulat fantasztikus lehetőségeket kínál a fiatal énekesek számára. Számos - ma már ismert - operaénekes kezdte karierrjét Biel/Bienne-ben, pl. Lisa della Casa is. Az együttműködés a Swiss Opera Studio-val remek kiugrási lehetőséget biztosít számukra. A színház 1842 óta működik Biel/Bienne óvárosában. Korábban az épület a város raktára volt, ágyúk és egyéb fegyverek tárolására használták.

Solothurn/Soleure, „a korábbi nagykövetek városának," városi színháza 1729 óta áll fenn, köszönhetően a jezsuita szerzeteseknek és a dráma iránti elkötelezettségüknek. Abban az időben a színház nézőterét Svájc legszebb nézőterének tartották.

Mysliveček [Mysliweczek, Misliweczek, Misliveček], Josef
(Prága, 1737. március 9 - Róma, 1781. február 4.). A legnagyobb klasszicista cseh operakomponista, Mozart egyik legfontosabb példaképe. A talján földön csak Venatorini, illetve „il divino Boemo" néven elhíresült zeneszerző több mint egy évtizeden keresztül uralta az olasz színpadokat, elsősorban páratlan dallaminvenciója és klasszicista zenei klisék természetes könnyedséggel magáévá tétele révén. Ikertestvérével együtt, molnár édesapjuk haláláig (1749) a szomszédban lakó Felix Bendánál tanulhattak zenét, majd feltehetőleg a domonkosokhoz jártak elemibe, a középiskolát pedig a jezsuitáknál végezték. Az első megkérdőjelezhetetlen életrajzi adat a testvérpárral kapcsolatosan, hogy felvették őket a prágai Károly egyetemre. De 1753-ban bárminemű végzettség megszerzése nélkül otthagyták az egyetemet, molnár segédnek jelentkeztek és 1761-ben molnár mesterek lettek.
Néhány hónappal később a nyughatatlan Josef otthagyta a családi üzletet és Franz Habermannál (akitől még Handel is plagizált zenét) tanult zeneszerzést, amit a prágai Týn templom orgonistájánál Josef Segernél folytatott. Hat hónapot tanult Segernél, aminek 6 szimfónia komponálásával adózott és jelentős hírnevet szerzett Prágában, mint hegedűs. De vére az opera és Itália felé hajtotta.
Így 1763 novemberében szedte a sátorfáját és Velencébe utazott. Támogatója két, tehetségét felismerő és álhatatlan természete ellenére mellette mindvégig kitartó személy, testvére Jáchym és Waldstein gróf voltak. Pescettinél tanult két évet és elképesztő gyorsasággal magáévá tette az operaírás minden csínyját-bínyját. Semiramide című zenedrámája rögtön két évig volt műsoron Itália különböző színházaiban.
Bombaként robbant első káprázatos sikere a Bellerofonte 1767-es bemutatójakor („Barbare stelle ingrate", „Di due pupilli amabili", „Gia cinto sembra mi", „Giusti dei che ben vedete", „Non e la morte", „Nuove procelle ancora", „Palesar vorei col pianto", „Rendi alla selve", „Splende cosi talora").Ezek után főként Itáliában élt és az impresszáriók (illetve a primadonnák is) kézről-kézre adták. Padre Martini is barátságába fogadta, sőt felvették a bolognai „Accademia Filarmonica"-ba is.
Miután Itáliában vezető helye sziklaszilárd lett a komponisták között közép-európai turnékra vállalkozott. Prágai hazatérése 1768-ban valóságos diadalmenet volt. 1772-es útja során Bécsbe vitt az útja, ahol találkozott Burneyvel is. 1773, illetve 1777-8 során pedig Bajorországba utazott a választófejedelem meghívására. Münchenben elsöprő sikerrel mutatta be Ezio-ját, illetve „Isacco figura del redentore" című operáját. Ekkor operálták meg vérbaj következtében kifekélyesedett orrát, amit a beavatkozás következtében végképp elvesztett. A hölgyek kedvence végső kálváriájának első stációja volt a balul sikerült műtét.
1778-ban még hatalmas sikereket aratott Nápolyban és Velencében, de kreatív ereje lassan cserbenhagyta. 1780-ban bemutatott két operája megbukott. Halálos ágyán még meglátogatta Mozart a rendkívüli szegénységben tengődő muzsikust, aki 1781-ben hunyt el. Temetését is egy angol tanítványa fizette. Mysliveček már életében legendává vált. Különösen zenész körökben örvendett nagy tiszteletnek. Mozartékkal 1770-ben találkozott először Bolognaban. Élete hátralevő részében szoros barátságot ápolt a családdal és azon kevés zeneszerző közé tartozott, akit gyakran, és mindig elismerőleg említett meg Wolfgang a levelezésében. Viszonyuk csak akkor hidegült el kissé, mikor az itáliai operai megrendelésért kétségbeesetten küzdő Wolfgang megkeresésére csak üres ígéretekkel tudott válaszolni az ekkor (1779) már súlyos beteg Mysliveček. Ezen évtized során Mozart legfőbb példaképe Mysliveček volt. Mitridate című operáját annak Nitettijéről mintázta és megszámlálhatatlan témát plagizált sikeresebb pályatársának operáiból, versenyműveiből és szimfóniáiból. Külünösen kedvelte a Demofoonte nyitányát (Il Demofoonte - Sinfonia) és Mysliveček „Il caro mio bene" című áriáját gyakorlásképp át is írta „Ridente la calma" címmel.

Művészete: Mysliveček teljesen magáévá tette a klasszicista opera seria kliséit . 1765-80 során ő volt a legsikeresebb opera seria komponista Európában. Sem cseh elemek, sem újítások nem jellemzik műveit. Azok kizárólag a műfaj tökéletes kiérlelt példái. Kezdetben „dal segno" áriákat írt bravúros vokális mentekkel és kifinomult obligát kísérettel, majd áriáit egyre inkább a szonáta forma alapelveinek megfelelően komponálta meg gyakran használva összekötő elemként „recitativo accompagnato"-t. 1778-tól kezdődően már a reform jegyében recitativóinak többsége zenekari kíséretes és áriái rövidebbek, dalszerűbbek, gyakran rondó struktúrájúak. Mysliveček jeles oratórium szerző is volt. „Isacco figura del redentore" („Siam passeggieri erranti") című művét két évszázadon keresztül, hol Haydn, hol Mozart munkájának tartották .
Szimfóniái szoros stiláris rokonságban állnak opera nyitányaival és Itáliában nem volt párjuk. Hegedűversenyei pedig európai mércével is egyedülálló színvonalúak voltak saját korukban. Ezek a legjobb hangszeres művei. A biztos formaérzék és dallamosság a legfőbb erényük. Ezen művekben csakúgy mint áráiban a rendkívül dallamos é virtuóz szóló és az obligát hangszerekkel megtűzdelt tutti tökéletes integrációját és összjátékát hozza létre. Művészetével egy letűnt, dekadens korszak kérészéletű csillogását képes közvetíteni az utókornak. Legjelentősebbek operái és oratóriumai, rengeteg hangszeres mű pasticciok, és kisebb drámai művek mellett.

Operái:
Semiramide (1765)
Il Bellerofonte (1767)
Farnace (1767)
Il trionfo di Clelia (1767)
Demofoonte (1769)
L'Ipermestra (1769)
La Nitteti (1770)
Motezuma (1771)
Il gran Tamerlano (1771)
Il Demetrio (1773)
Romolo ed Ersilia (1773)
Antigona (1773, „Saro qual e il torrente")
La clemenza di Tito (1774)
Atide (1774)
Artaserse (1774)
Ezio (1775)
Adriano in Siria (1776)
La Calliroe (1778)
L'olimpiade (1778, „Piu non si trovano")
La Circe (1779)
Armida (1779)
Il Medonte (1780)
Antigono (1780)

Oratóriumai:
Il Tobia (1769)
I pellegrini al sepolcro (1770)
Giuseppe riconosciuto (1770)
Adamo ed Eva (1771)
Betulia liberata (1771)
La passione di Nostro Signore Gesù Cristo (1773, „Ai passi erranti")
La liberazione d'Israele (1775)
Isacco figura del redentore (1776)

 2011 © Minden jog fenntartva