Plusz

Jövőre tovább ömlik a pénz az MMA-hoz

2016.04.27. 13:31
Ajánlom
Majdnem 14 milliárd forinttal kap többet jövőre az L. Simon László vezetésével megvalósuló Nemzeti Hauszmann Terv, míg a Fekete György igazgatásával működő Magyar Művészeti Akadémia apanázsát 4 milliárddal emelik a kormány által benyújtott költségvetési törvényjavaslat szerint. Lássuk a számokat!

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) az idei 6,63 milliárd után jövőre 10,57 milliárd forintos állami támogatással gazdálkodhat. Kutatóintézetére 229,4 millió, titkárságára 4,05 milliárd forintot költhet, a Pesti Vigadó művészeti programjaira 13 milliót, a Nemzeti Szalon programjaira 64 milliót, az MMA végleges elhelyezésére szolgáló irodaház rekonstrukciójára pedig 4,8 milliárd forintot.

Váratlan akció zavarta meg Fekete Györgyék rendezvényét

November 5-én tartotta közgyűlését a Magyar Művészeti Akadémia a Vigadó Dísztermében. Az eseményt Gulyás Márton civil aktivista zavarta meg váratlan akciójával.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) működésének központi támogatása 46 milliárd forintra nő az idei 37,39 milliárdról, és emelkedik a tervezett saját bevétel is: 18,8 milliárd forintról 22,94 milliárdra. Az MTA kutatóközpontjai és -intézetei 32,26 milliárdos működési kiadás mellett 1,6 milliárdot fordíthatnak beruházásokra, felújításokra, a támogatott kutatóhelyekre jutó támogatás összege 3,45 milliárd forint, a Lendület Programra 2017-ben összesen 3,38 milliárdot terveznek.

Jelentősen nő jövőre a Nemzeti Hauszmann Terv támogatása, az idei 3,4 milliárd forintról 17 milliárdra.

A nagyobb intézmények közül nem változna a Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. támogatása (5,1 milliárd forint), miközben filmszakmai közvetett támogatások mozgókép törvény szerinti kiegészítő finanszírozása címen 3 milliárd forint van elkülönítve a törvényjavaslatban. Jelentősen csökkenne a Balassi Intézet költségvetése, amely az idei 4,43 milliárd helyett 2017-ben csak 2,94 milliárddal gazdálkodhat, 508 millió forintos tervezett működési bevétel mellett.

A Nemzeti Kulturális Alap - zömében a játékadó NKA-t megillető részéből származó - tervezett bevétele 11,82 milliárd forintot tesz ki, szemben az idei 10,85 milliárddal.

Bojkottálják a fiatal képzőművészek az NKA-t

A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesülete (FKSE) úgy döntött, hogy a január elejétől érvényben lévő, MMA térnyerését növelő változások fennálltáig nem pályázik a Nemzeti Kulturális Alaphoz.

Az állatkerti Pannon Park beruházási projekt támogatására 10,59 milliárd forintot különítettek el 2017-re, a kapcsolódó Hermina garázs beruházásra 3,2 milliárdot.

A települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatására 31,2 milliárd forintot irányoz elő a tervezet, ez hasonló összeg, mint a tavalyi 31,02 milliárd.

A Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ 3,76 milliárd forintos, az ideivel megegyező kiadás mellett 913,5 millió forint bevétellel számol, szemben az idei 668 millióval. Az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont 873,9 milliós működési kiadási és 170 milliós bevételi terve mellett 87,5 millió fordíthat beruházásokra, a borsi Rákóczi-kastély helyreállítására 889 millió jut.

Felére csökken a Kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatok ellátásának támogatása gazdasági társaságok részére című tételnél szereplő támogatási összeg: a 2017-es tervezetben 857,5 millió forint szerepel, szemben az idei 1,65 milliárddal.

Budapest város április 27-i közgyűlésének ülésén jelentős forráselvonásról döntöttek, amelynek köszönhetően a Budapesti Fesztivál a 2016-os évben 75%-kal kevesebb fővárosi pénzből gazdálkodhat.

Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételeknél és kiadásoknál található a Gül Baba türbéje és környezete komplex rekonstrukciójához kapcsolódó beruházások megvalósítására 649 millió forint (erre idén 1,39 milliárd jutott), a Rubik-kocka motívuma és gondolatisága által ihletett kiállítási központ létrehozásával kapcsolatos kiadásokra 1,45 milliárdot különítettek el, ez több mint háromszorosa az idei 450 milliónak.

A Nemzeti Örökség Intézeténél a tervezet 1,96 milliárdos működési kiadás mellett 1,78 milliárd forintos beruházási tételt is tartalmaz.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Ezt a viccet bizony mi értettük félre – kritika a Joker második részéről

Látszólag az egész világ gyűlöli Todd Philips kultikus filmjének folytatását. De vajon mi lehet az oka annak, hogy a rendező elképzelései és a rajongók várakozásai ennyire elmentek egymás mellett?
Vizuál

Japán lampiontól a fonott vécéülőkéig – megnyílt a Néprajzi Múzeum gyűjteményi állandó kiállítása

Több évnyi előkészítő munka után október 10-én megnyílt a Néprajzi Múzeum 3600 műtárgyat felvonultató, új gyűjteményi állandó kiállítása az Ötvenhatosok terén. Ennek létrejöttéről kérdeztük Szarvas Zsuzsanna főkurátort.
Színház

Duplapremierre készül a Katona József Színház

Október 11-én este debütál a Kamrában az Itt élet című előadás Máté Gábor rendezésében, míg október 12-én Tarnóczi Jakab Radical Relax című produkcióját mutatják be a nagyszínpadon.
Színház

A Szalon Nyitány című zenés irodalmi esttel nyílik meg a Vígszínház negyedik játszóhelye

Október 12-én nyitja meg kapuit a Víg Szalon. Az első időszakban a Szalon Nyitány előadásai mellett Filmklubbal, a Víg Társalgó beszélgetéseivel, a Szívlapát című versszínházi produkcióval és a Vígkorúak Klubjával várja az érdeklődőket.
Vizuál

Oscar-díjra kvalifikáló fesztivál lett a Friss Hús

A 2025-ös fesztiválon a legjobb magyar animációs rövidfilm és a legjobb magyar élőszereplős rövidfilm kategória díjazottjai már jogosulttá válnak a 98. Oscar-díjra való nevezésre, ezzel jelentősen lerövidítve az egyébként bonyolult és szigorú jelentkezési procedúrát.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Izgalmas kapcsolódások, inspiráló újdonságok és közönségkedvencek várnak októberben a MOMkultban

Oscar-díjas filmek betétdalai nagyzenekarral, Budapestről szóló utcadalok, Bach és magyar népzene táncházban a Danubia Zenekar és Pál István Szalonna és bandája összefogásával – mutatjuk, milyen koncertek közül válogathatunk októberben a MOMkult műsorán.
Plusz hír

Itt a lista, közülük kerülnek ki a 2024-es Prima Primissimák

Rekordszámú, több mint 900 jelölés érkezett az immár harmadik évtizedébe lépő elismerésre. Közülük választotta ki a Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma azt a 30 művészt, sportolót, újságírót, oktatót és tudóst, akik közül tízen vehetik majd át a Prima Primissimákat és húszan a Primákat megillető díjat.
Plusz ajánló

„Mindannyian egyek vagyunk” – szimfonikus Ady-koncert Dunaszerdahelyen

Október 7-én, Dunaszerdahelyen hallhatja a közönség a Lennék valakié – Ady szimfonikusokkal című előadást, amelyen a költő versei zenekari kísérettel szólalnak meg. A nagy sikerrel futó produkció már több határon túli településen megnyerte magának a hallgatóságot.
Plusz ajánló

William Christie, Joyce DiDonato, Jordi Savall és Riccardo Chailly is szerepel a Müpa 2025-ös programjában

A magyar közönség kedvencei váltják egymást a színpadon a Müpa jubileumi évadában: a klasszikus zene neves karmesterei és szólistái, valamint a jazz és a könnyűzene legjava is Budapestre jön az új évben.
Plusz ajánló

Jókedvű találkozások és őszi hagyományok – idén októberben rendezik meg a Komáromi Borkorzót

Az október 3. és 5. között tartott fesztivál a jó italok szerelmesei mellett a zenerajongókat, sőt mindazokat várja, akik szeretik kellemes hangulatban, jó társaságban eltölteni a szabadidejüket.