Plusz

Kalandos történetű Petőfi portré a PIM-ben

2017.03.06. 16:39
Ajánlom
Barabás Miklós híres Petőfi Sándor portréját is megtekinthetik az érdeklődők március 15-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM), ahol tárlatvezetések, családi programok, valamint Arany János és Petőfi leveleiből felolvasás is várja a közönséget.

A múzeum közleménye szerint Barabás Miklós tusrajza kiemelkedő jelentőségű a Petőfi-portrék sorában, hiszen

az utókor jórészt az itt megörökített Petőfi-arcot hagyományozta tovább, e kép alapján készült számos korabeli metszet és későbbi változat.

 Barabás 1846 nyarán Petőfi Összes költeményei első kiadásához rajzolta le a költőt, a kötet a rajz nyomán készített acélmetszettel a címlapon és díszes vörös szaténkötésben jelent meg 1847. március 15-én.

Orlai Petrics Soma: Petőfi Pesten 1848-ban

Orlai Petrics Soma: Petőfi Pesten 1848-ban (Fotó/Forrás: Pim fotósok / PIM)

A tusrajz az 1900-as évek elején Ernst Lajos gyűjteményének becses darabjaként a Petőfi Házban került kiállításra.

Ekkor kapta különleges, eredetileg szentképhez készült, Ave Maria feliratú aranyozott reneszánsz fakeretét.

 Ernst halála után hosszú időre nyoma veszett, csak 2011-ben került elő újra. Akkori tulajdonosától a Magyar Nemzeti Bank megvásárolta és a PIM-ben helyezte tartós letétbe. A kép kalandos történetéről a nemzeti ünnepen E. Csorba Csilla művészettörténész tart előadást.

Barabás Miklós Petőfi mellképe 1846 tusrajz

Barabás Miklós Petőfi mellképe 1846 tusrajz (Fotó/Forrás: PIM)

Délben a múzeum udvarán álló Petőfi-szobornál tartanak megemlékezést, ahol Szentmártoni János költő, a Magyar Írószövetség elnöke mond beszédet, közreműködik Gryllus Dániel Kossuth-díjas előadóművész. A PIM állandó Petőfi-kiállítását Asztalos Emese és Kalla Zsuzsa irodalomtörténészek vezetésével ismerhetik meg az érdeklődők, míg az Írói fogások - terítéken az irodalom című tárlatot Szilágyi Judit kurátor mutatja be.

A családokat játékos feladatokkal, nemzeti szalagos hajfonat készítéssel és kézműves programokkal várják, valamint ki lehet próbálni Landerer és Heckenast nyomdagépét, amelyen a forradalom 12 pontját nyomtathatták 1948. március 15-én.

Késő délután Petőfi és Arany barátságába nyújt betekintést a Szabadság, szerelem - Levelek, felolvasva című műsor.

 A két költő levelezése nem csupán személyes kapcsolatukat dokumentálja, hanem naplószerűen tudósít mindkét klasszikus életének eseményeiről a magyar történelem egyik legizgalmasabb korszakából. A Mohácsi Szilvia által válogatott leveleket Fenyő Iván és Balázs Zoltán olvassák fel, a rendező Seres Tamás.

marcius15

marcius15 (Fotó/Forrás: Gaál Réka / PIM)

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Vizuál

Frida Kahlo személyes tárgyai a Victoria és Albert Múzeumban

A Frida Kahlo: Making Her Self Up (Hogyan építette fel magát Frida Kahlo) című kiállítás több mint 200 tárgyat mutat be a művész mexikóvárosi szülőházából, a Kék Házból, ahol 1954-ben, 47 éves korában meghalt. Festményei július elején Budapestre érkeznek.
Vizuál

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Plusz veszprémfest

Újra opera Veszprémben

Erős programmal várja közönségét az idén 15. évét ünneplő VeszprémFest.
Plusz kult50

Kiderült, kik ők: Íme a kultúra 50 arca 2018-ban

Megvan A kultúra 50 arca. A legújabbak. A Fidelio 2018-as KULT50 kiadványát június 7-én délelőtt mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban. A lap először 2017-ben jelent meg, akkor a hazai kultúra másik 50 arca szerepelt benne. Az új névsor alább olvasható.
Plusz gasztro

Eper minden mennyiségben!

Az eper, szamóca vagy egyes tájakon szeder névre hallgató, a rózsafélék családjába tartozó tavaszi gyümölcs sokak kedvence. Ehetjük magában, de számtalan módon elkészíthetjük, ezek közül válogattunk most néhány szokatlan receptet és eperrel kapcsolatos érdekességet.
Plusz ajánló

Erős kezdés: ősbemutatóval, Blahalouisiana szimfonik koncerttel és egy kortárs drámával indítja az évadot a Kultkikötő

Június 22-én, pénteken az Anyám, a nyolcadik kerület! című előadás ősbemutatójával, valamint a Heisenberg című darabbal nyitja meg az idei, szám szerint 13. évadát a Kultkikötő.
Plusz balaton

Nyár, kultúra, Balaton

Magyarország és a Balaton-part leghosszabb összművészeti fesztiválja 2018. június 22-én kezdődik, és egészen augusztus 26-ig tart.