Plusz

Kamarazenei sorozatot indítunk

A Filharmóniai Társaság Zenekarának történetében hagyománya van a kamarazenei esteknek - a Régi Zeneakadémián jelenleg is fut egy sorozatunk, ami természetesen folytatódik. A zenekar fejlődése szempontjából rendkívül fontos, hogy a zenészek más közegben, más műfajban is muzsikáljanak, mint az operaelőadások alkalmával. Ezért is támogatom az ősztől induló programot, amely minden hónap egy-egy vasárnap délelőttjén, körülbelül egyórás hangversennyel várja a közönséget az Operaház Székely Bertalan termében.

A műsor, amelynek összeállításában nagy segítségemre volt Miskolczi Anita zenekari művész, tartalmilag mindig valamilyen operaházi aktualitáshoz kötődik majd. A szeptemberi Bartók-premier körül Bartók Béla műveit játsszuk, Mozart-bemutató esetén az ő műveiből válogatunk, és így tovább. Fontos hangversenynek ígérkezik a magyar kultúra napja alkalmára készült összeállítás, amikor magyar szerzők: Dohnányi és Mosonyi Mihály darabjaiból hallhatnak összeállítást az érdeklődők. A zenei programot azonban még színesebbé szeretnénk tenni, ezért versválogatással is készülünk. A költemények sorát Lator László állítja majd össze, és Kubik Anna színművésznő olvassa fel. A műsorok házigazdája és konferansziéja egy-egy rendhagyó alkalmat kivéve Ókovács Szilveszter lesz. Az utolsó három előadáson ugyanis vendég házigazdákat köszönthetünk: Devich Sándor, Kováts Zoltán és Vashegyi György személyében.

Itt most - hadd legyek részrehajló - egyik zenekari muzsikusunkat, Kováts Zoltán fagottművészt emelném ki, aki nagyszerű zeneszerző is. Május 20-án három művét is megismerheti a sorozat közönsége. Azt hiszem, fontos küldetést teljesítünk azzal, hogy teret kapnak a hazai kortárs szerzők is, csak úgy, ahogy a dalkultúra ápolásával. A dal műfaját több alkalommal is képviseljük: műsorra vettük Bartók Öt magyar népdalát, októberben Verdi-dalokat, A Rajna kincse bemutatója körül Wagner Wesendonck-dalait, Mosonyi Mihály-dalokat és De Falla énekhangra írt darabjait is hallhatja a közönség.

Ezeket a hangversenyeket olyan időpontokra terveztük, amikor nincs délelőtti előadás. Lélegzethez juttatjuk a színházat, megszüntetjük a négy előadásos hétvégéket. Ez a döntés sok szempontból ésszerű, de legfőképp a műszak munkarendjének racionalizálása szempontjából, hisz nekik komoly erőpróbát jelentett a szombat-vasárnapi két-két előadás hátterének biztosítása. Nem beszélve a számukra ki nem adott pihenő- és szabadnapokról. De lesz azért vasárnap délelőtti előadás, a gyermekek figyelmére igényt tartó darabokat ebben az időpontban adjuk.

Az új hétvégi programsorozatra talán még bérleteket is összeállítunk, ez hamarosan eldől - bár a nyolcvanfős terembe nem várunk hatalmas tömegeket. A látogatottságra azonban eleve jó esély mutatkozik, úgy vélem, megtelik majd a Székely Bertalan terem, ami kitűnő terep a kamarazenei programokhoz. Az intimitás hozzátartozik e műfajhoz.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Költöznie kell a MÁV Szimfonikus Zenekarnak

A 75 éves szimfonikus zenekarnak ott kell hagynia a Múzeum utcai Károlyi-palotát, miután az épület már hat éve nem a vasúttársaság tulajdona.
Klasszikus

Boros Misi és Balázs-Piri Soma a Magyar Klasszikus Zene Ifjú Nagykövetei lettek

Boros Misi és Balázs-Piri Soma zongoristák, a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató korcsoportgyőztesei kapták meg elsőként az elismerést.
Klasszikus

Átadták a megújult Beethoven Emlékmúzeumot Martonvásáron

A Beethoven-emlékév keretében átadták a megújult Beethoven Emlékmúzeumot és a Brunszvik-kert új szökőkútját pénteken a Fejér megyei Martonvásáron.
Vizuál

Marilyn Monroe és Coco Chanel fotósának kiállítása

A Mai Manó Ház 2020. június 20-án nyíló fotókiállításának a világhírű Douglas Kirkland a szerzője, alkotásai az elmúlt fél évszázad hollywoodi hírességeinek és popkultúrájának egyedülálló kincsestára.
Színház

Rudolf Péter ismertette a Vígszínház következő évadának terveit

A Vígszínház új igazgatója kilenc bemutatót tervez, köztük egy zenés produkció premierjét az intézmény alapításának 125-dik évfordulója alkalmából, jövő májusban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz interjú

A világ színpadait ostromolja Babé Sila

Babé Silának, azaz Stahl Barbarának sikerült az, amire sokan vágynak itthon: az énekes-dalszerző nevét egyre többen ismerik külföldön is. New York, London, Berlin és Budapest között ingázik évek óta. Nemrég leigazolta a Milky Chance német menedzsmentje, legutóbbi dala, a Hole már átlépte a kétszázezres lejátszást a Spotify-on.
Plusz ajánló

Maradj itthon! És menj a Benczúr Kertbe!

Csak egy betűnyi különbség, mégis kedvesebb, mint a „maradj otthon” felszólítás. Az európai országokban bíztatják a polgárokat, idén saját hazájuk kincseit fedezzék fel távoli utazások helyett. Budapesten, a magyar fővárosban számtalan érték várja az érdeklődőt: a Benczúr Kert például.
Plusz ajánló

Balkáni világzene, bestsellerek magyar fordításban és kortárs előadóművészet: magyar kulturális projekteket is támogat az Európai Unió

Hét év, közel 5,5 millió euró támogatás száznál is több magyar kulturális szervezetnek: ez a Kreatív Európa program Kultúra alprogramja számokban.
Plusz magazin

KÉP-regény: Lassan lekopik a festék…

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Pierrot-ról és a kilencvenes évek könnyűzenei világáról elmélkedik.
Plusz interjú

Így kell tenni a kényelmetlen emlékművekkel: tudomásul venni, hogy vannak

Élénk diskurzust indított el az utóbbi hetekben, hogy az Egyesült Államokban és Európában szobordöntések is kísérték a rasszizmusellenes tüntetéseket. Mit gondol a „trendről” egy történész? És milyen példákat találunk ikonoklazmusra Magyarországon?