Meghirdette 2024/25-ös évadának első felét a Müpa, az intézmény a tavalyi évhez hasonlóan egyelőre a december 31-ig tartó időszak programjait hozta nyilvánosságra. Egyben bejelentették az évad művészeit:
Kelemen Barnabás hegedű- és Snétberger Ferenc gitárművészt már az őszi szezonban is hallhatja őket a közönség.
Kelemen Barnabás november 12-én ad kamarakoncertet Kokas Katalin, Perényi Miklós és Shai Wosner társaságában. Snétberger Ferenc gitárra és zenekarra írt Concertója október 28-án lesz hallható, a művész triója pedig december 17-én lép fel a Müpában.
Az évad két fesztivállal indul: a JazzTime három koncertje egy-egy női előadó közé szerveződik, szeptember 1. és 7. között. Az Európai Hidak fesztivál középpontjában Magyarország küszöbön álló EU-elnöksége miatt Brüsszel áll: a Budapesti Fesztiválzenekar az Európai Unió Ifjúsági Zenekarával ad koncertet, de vendégszerepel például a Brussels Jazz Orchestra is. A hagyományos évad eleji operaprodukció Richard Strauss Ariadné Naxoszban című darabja lesz, a főszerepben Emily Magee-vel és Andrew Staplesszel.
Számos évforduló is meghatározza az évad programját, ötvenéves lesz a Vujicsics zenekar, akik számos neves vendégükkel adnak nagyszabású koncertet október végén a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A huszonötödik születésnapját ünneplő Talamba Ütőegyüttes Promenade címmel hív műfajokon átívelő utazásra. Ősszel köszönti a Müpa a hetvenötödik évét betöltő Fischer Ádámot, a programba Haydn és Wagner művei mellett Richard Strauss Don Juanja is bekerült.
Sajnos már az ünnepelt nélkül kerül majd sor az Eötvös Péter előtt tisztelgő hangversenyre, az emlékkoncertet december 5-én rendezik meg,
a Modern Art Orchestra közreműködésével.
Händel Eszterjét vezényli az idén nyolcvanéves Ton Koopman, a címszerepet Julia Lezsnyeva énekli. A régizene egy másik óriása is Budapestre látogat ősszel: Philippe Herreweghe Beethoven-estet dirigál majd. A további sztárvendégek közül ki kell emelni a Francia Rádió Filharmonikus Zenekarának koncertjét Mikko Franckkal és Hilary Hahnnal, míg a világ egyik legrégebbi zenei együttese, a Drezdai Staatskapelle új vezető karmesterével, Daniele Gattival, illetve Frank Peter Zimmermann hegedűművésszel érkezik Budapestre. Különlegességnek ígérkezik a két szeptemberi filmkoncert, amelyen a Philip Glass Ensemble játssza a komponista alkotásait. Elīna Garanča operaénekes estjén pedig francia operák és spanyol zarzuelák részletei, valamint nápolyi dalok adják a műsor gerincét, Karel Mark Chichon vezényletével.
Folytatódik a Müpa számos sorozata és hagyománya, november 1-jén ismét egy különleges rekviemet hallgathat meg a közönség, a Messa per Rossini minden tételét más olasz zeneszerző írta, a neves komponista emlékére.
A 2025-ös Budapesti Wagner-napok részletes műsorát később fogják nyilvánosságra hozni, ám annyit már most lehet tudni, hogy a Tannhäuser és A nürnbergi mesterdalnokok lesz látható.
A 110 éves magyar animáció előtt tiszteleg a Müpa Filmklubja, ahol többek között Jankovics Marcell János vitéze és a Fehérlófia is látható. A Rising Stars-sorozatban hat fiatal művész koncertjét hallgathatjuk meg, és ismét lesznek Metropolitan-közvetítések a Fesztivál Színházban és az Előadóteremben.
Az őszi programok már böngészhetők a Müpa honlapján. >>>
Fejléckép: Kelemen Barnabás (fotó: Emmer László), Snétberger Ferenc (forrás: Snétberger Alapítvány)