„Délután jön hozzám a Szilágyi István interjúzni, le kéne fényképezni” – vetette oda mintegy foghegyről a szerkesztőségi büfében GNL kolléga, miközben ki sem látszottam a vodkás tükörtojásomból. „Aha, az kafa. És egyébként ki az?” Esküszöm, előtte bele sem gondoltam, hogy Lópici Gáspárt nem is így hívják, és ő nem is plakátragasztó, hanem egy színész. Azt is csak később raktam össze, hogy a Tenkes kapitányában is ő játszott. A kedves hülyét senki nem hozta nála jobban Magyarországon. Legalább is az én gyerekkoromban biztosan nem.
Ez a büfés beszélgetés 1996 februárjában zajlott le.
Eredetileg nem ezt a posztot terveztem erre a hétre. Sőt! Aztán az élet átírta, mint mindig. Amikor megtudtam, hogy Szilágyi István gyilkosság áldozata lett, eszembe jutott, hogy én őt fényképeztem valamikor huszonéve. Keresgéltem, megtaláltam, elolvastam, elszomorodtam. Valahogy úgy éreztem, hogy a gyerekkoromból szakítottak ki egy darabot. Először Csukás István hagyott itt kétségek között, még februárban, de az írót csak a stáblistáról ismerjük meg, és jellemzően nem gyerekkorban. Viszont egy ilyen erős karakterszereplő elvesztése szíven ütött még akkor is, ha jobban belegondolva, ebben a sorozatban minden karakterszereplő iszonyatosan erős volt. Ezért Lópici nem vitte el egyedül a show-t.
Furcsa ember volt egyébként, valahogy nem ilyennek képzeltem el. Illetve tulajdonképpen semmilyennek sem képzeltem el, mert már el volt képzelve, le volt filmezve, meg volt mutatva. Én teljesen azt hittem, hogy ő minden filmben önmagát játszotta, ami nyilván hülyeség, pláne, ha belegondolok, hogy elmondása szerint vagy 150 filmben játszott kisebb-nagyobb szerepet.
Aztán amikor találkoztunk, egy csendes, visszahúzódó, ámde erős humorérzékkel rendelkező embert láttam az objektívben.
Szilágyi István (Fotó/Forrás: morpho)
Nem sokszor éreztem ilyet, de valahogy sokkal természetesebbnek tűnt az optikán keresztül nézve, mint a valóságban. Erre mondják, hogy a jóisten is kamera elé teremtette. Bár én inkább a gyerekkoromat láttam akkor abban az objektívben. A kedvenc mesehőseimet, egyetlen képkockába zárva.
Elolvastam az interjút, amit akkor adott nekünk. Van benne egy mondat, ami elég megrázó. GNL kolléga felidézte neki a kérdésben a Tenkes kapitányát, a labanc Pityik őrmesterként legendássá vált mondatát: „Ezredes úr, alázatosan jelentem, nekem ez az ember gyanús...” Szilágyi az alábbiakat válaszolta rá:
Peti fiam még egészen kisgyerekként látta, és görbe szemmel figyelte a történetet. Először közölte: utálom a kurucokat. Amikor azt mondtam neki: de hiszen ez játék, megkérdezte: akkor miért vállalsz el ilyen szerepet?
Hát nem tudom, hogy erre mit kéne mondani. Csak remélni tudom, hogy Szilágyi István leginkább röhög rajta. Alfonzóval és Csukás Istvánnal együtt röhögnek a Black and Blue Caféban.
hírlevél
