Van egy gyönyörű vers a 8. századi kínai költőtől, Tu Futól, amelyet Szabó Lőrinc fordított magyarra. Habár nem szokványos, hogy sajtómunkás a napi robotban verset idézzen egy egyszerű hírben, most mégis megteszem.
Cédrus állt parti nádkunyhóm felett.
Kétszáz éves, mondták az öregek.
Érte jöttem, irtottam a vadont.
S most májusban, mint sáskaförgeteg,
szisszent a szél, nőtt s hozott oly vihart,
hogy folyót, hegyet söpört s kicsavart
minden fát – ki az én cédrusom is.
(Ha az ég átka volt, vajon mit akart?)
Hogy állt itt a kék parton ez a fa!
Zöld ernyője, óriás kupola,
esőtől, hótól védett, s muzsika
szólt benne, ezer csodafuvola.
Dőlt tigrisként fekszik most a füvön,
roskadt sárkányként. Szemem csupa könny.
Ha verset írok, hol szavaljam el?
Kunyhómban sincs nélküle örömöm.
A Tang-dinasztia nagyhatású költőjének verse jól megragadja azt a csodálatot, amelyet egy több száz éves fa látványa okoz az emberben. És azt a megmagyarázhatatlan rettenetet, amelyet egy ilyen teremtmény pusztulása okoz. Még akkor is, ha ez az élet rendje: tudjuk, hogy az ilyen fák még haláluk után is részt vesznek az erdő életében, lebomlásukkal táplálékot nyújtanak a fiatalabb csemetéknek és a gombáknak. Más a helyzet a kivágott egyedekkel.
Steven Pearce és Jennifer Sanger (Fotó/Forrás: The Tree Projects)
Erre az aggasztó folyamatra akar figyelmet irányítani a fényképész és ökológus páros, Steven Pearce és Jennifer Sanger, akik 2015 óta fényképezik a világ legmagasabb fáit. Ezek a fák több száz év alatt érik el magasságukat, eszmei értékük felbecsülhetetlen, pénzben nem kifejezhető. Miközben az ég felé nyújtózkodnak, föld alatti és a felszín feletti szerepük rendkívül fontos az ökoszisztémában. Gombákkal, futónövényekkel élnek szimbiózisban, árnyékukkal védik a fiatalabb fákat, lehulló levelük termékennyé teszi és szabályozza a talaj hőmérsékletét.
Pearce és Sanger hegymászó felszerelés segítségével másznak fel a fák koronájára, és több tucat fotót összemontázsolva készítenek részletes felvételeket róluk. Valóban lélegzetelállító így látni ezeket a gyönyörű teremtményeket.
Ezen a fotón Jennifer Sanger egy páfrány spóráit vizsgálja, amely a fatörzs közepén foglalta el neki megfelelő helyét Oregon államban. A talajhoz közel vadszőlők és szedrek találhatók, a törzs magasabb részét mohák és zúzmók védik az erős napfénytől.
Jennifer Sanger a páfrány spóráit vizsgálja (Fotó/Forrás: Steven Pearce)
Ez a szitka lucfenyő szintén Oregon államban, a Siuslaw Nemzeti Parkban található, egy mérföldre a Csendes-óceántól. Csaknem 80 méter magas, legfelső ágai a sós levegőtől szikárak és törékenyek. A sárgaruhás mászó mellett hat méteres heg látható a törzsön, amelyet valószínűleg súlyos vihar okozott.
Szitka lucfenyő, oldalán a heggel. (Fotó/Forrás: Steven Pearce)
A Gandalf botjának nevezett 84 méter magas golyós eukaliptusz 500 éves, mégsem védik a helyi törvény, amely csak a 85 méternél magasabb fáknak biztosít védelmet. Pearce két hónapon át táborozott a fa mellett, hogy aztán legyen négy olyan nap, amikor eláll a szél, és dolgozni lehet. A fényképezőgép lencséje állandóan párásodott, ahogy a különböző magasságokban más hőmérsékletnek volt kitéve.
A híres Gandalf’s Staff. (Fotó/Forrás: Steven Pearce)
Tajvan rengeteg magas fenyőfajtának ad otthont, különösen nevezetes az ország északkeleti részében lévő „Három nővér”. A tajvani fenyők (Taiwania cryptomerioides) hetven méter magasak. A környéken élnek a veszélyeztetett fajnak számító vöröspandák, amelyek száma az erdőirtások miatt egyre csökken.
Tajvani fenyők híres triója az ország északkeleti részén. (Fotó/Forrás: Steven Pearce)
A világ legmagasabb fája egyébként a 115 méter magas Hüperion nevű tengerparti mamutfenyő (Sequoia sempervirens), amelyet Chris Atkins és Michael Taylor fedezett fel a kaliforniai Redwood Nemzeti Parkban. A legidősebb fa az Öreg Tjikko Svédországban, amely a szénizotópos kormeghatározás szerint 9550 éves, bár korát sokan kétségbevonják. Legidősebbként emlegetnek egy kaliforniai simatűjű szálkásfenyőt (Pinus longaeva) is, amely 5070 éves.
Érdekes, hogy egy emberi élet esetében fel sem merül, hogy csak akkor értékes, ha az egyed nagyon idős vagy nagyon magas. Steven Pearce és Jennifer Sanger azt mondják, azért kezdték a magas fákat fotózni, mert veszélyben vannak, és lehet, hogy eljön a nap, amikor már csak fényképen csodálhatjuk őket.
A The Tree Projects honlapja az alábbi linken található.
hírlevél
