Plusz

Ki lesz az év bárzongoristája?

2012.03.28. 16:01
Ajánlom
Március utolsó hétvégéjén végre eldől, ki lesz a New York Café Bárzongorista Verseny első számú győztese. A döntőre március 31-én a New York Palace Róma termében kerül sor. A tét nagy: a nyertes jutalma az egymillió forintos fődíjon kívül egy öt részes koncertsorozat lehetősége.

A döntői versenyzői Banyák József, Berki Artúr, Darvas Tamás, Mida Oszkár, ifj. Ökrös Ottó és Szűcs Gyula lesznek. Az est két részből áll majd. Az első szakaszban zongoristák - a szabadon választott szerzemények előadása után - Nyári Alizzal és Nyári Edittel szólaltatnak meg ismert és népszerű könnyűzenei slágereket. A feladat lényege az, hogy kiderüljön: a zenészek miként tudnak alkalmazkodni és tudják kísérni az énekeseket. A forduló végén három versenyzőtől búcsúzunk.

Az est második részében a három, főnyereményre esélyes zongorista ugyanazt a dalt adja majd elő. Ezt Nyári Károly zsűri elnök jelöli ki. A három művész mindegyike nyertesnek számít, hiszen mind a hárman értékes díjban részesülnek. Az első helyezett egy 1 millió forint értékű, öt estre szóló szerződést nyer, a második és harmadik helyezett pedig utazást.

Mint ahogy eddig is bevett gyakorlat volt a New York Café Bárzongorista Verseny elődöntőin, nem csak a zsűrinek, a közönségnek is lesz lehetősége kinyilvánítani véleményét. Éppen ezért lesz közönségdíj is: a vendégek a hat finalista közül szavazhatnak arra, aki számukra a legmeggyőzőbb volt. A közönség kedvence egy négy személyes vacsorát nyer a New York Palota Salon éttermébe. A döntőre korlátozott számban állnak még jegyek rendelkezésre, további információt a www.jegymester.hu oldalon találhatnak!

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Lady Gagának szabadott, amit Radics Giginek nem

Az Egyesült Államokban nagy hagyománya van annak, hogy az új elnököt popsztárok körében eskessék fel. Tegnap Joe Bidennek Lady Gaga énekelt himnuszt, tizenkét éve Aretha Franklin tette felejthetetlenné Obama beiktatását. De Barbra Streisand, Ricky Martin és Gene Kelly egyaránt mutatkoztak hasonló szerepben. És mi az, amiért Radics Gigit tetemre hívták, Lady Gagát viszont nem?
Klasszikus

Bősze Ádám és a Budapesti Vonósok kalauzolnak Schubert világába

A Budapesti Vonósok háromrészes sorozatában a zenetörténet egyik legtitokzatosabb, alig 31 évesen elhunyt zsenijének remekműveit ismerhetjük meg közelebbről január 22-én.
Klasszikus

Bogányi Tibor karmesteri pálca helyett csellót ragad A magyar kultúra napján

Magyar zeneszerzők művei csendülnek fel 2021. január 22-én, pénteken, a magyar kultúra napján 19.30 órakor a Müpában. A pécsi zenekar ünnepi koncertjét a Müpa Home ingyenes közvetítéssorozat keretében élőben követheti majd a közönség az intézmény online platformjain.
Klasszikus

Dokumentumfilm készült Erkel Ferenc Himnuszáról – Nézze meg online, itt!

A Himnusz keletkezéséről készített dokumentumfilmet a Budapesti Filharmóniai Társaság (BFT) és az Erkel Ferenc Társaság A Himnusz regényes története címmel, Juhász Annával és Becze Szilviával.
Klasszikus

Valós időben, koncert közben is nézői kérdésekre válaszol Hámori Máté és az ÓDZ

No, persze biztosított a zavartalan zeneélvezet is. Az Óbudai Danubia Zenekar új sorozatában a kulisszák mögé vezet, hogy belülről nézzük meg, hogyan folyik egy zenekari próba, mit csinál egy karmester és hogyan születik meg a koncert.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz magazin

Lady Gagának szabadott, amit Radics Giginek nem

Az Egyesült Államokban nagy hagyománya van annak, hogy az új elnököt popsztárok körében eskessék fel. Tegnap Joe Bidennek Lady Gaga énekelt himnuszt, tizenkét éve Aretha Franklin tette felejthetetlenné Obama beiktatását. De Barbra Streisand, Ricky Martin és Gene Kelly egyaránt mutatkoztak hasonló szerepben. És mi az, amiért Radics Gigit tetemre hívták, Lady Gagát viszont nem?
Plusz galéria

Két ember, akik a világ legmagasabb fáit fényképezik, hogy unokáik is láthassák őket

Az egyre nagyobb mértékben végrehajtott erdőirtások miatt veszélyben vannak a világ legmagasabb fái. Steven Pearce és Jennifer Sanger elhatározták, hogy lefényképezik őket, hátha észbe kapnak az erdőirtók: hatalmas értéket készülnek elpusztítani.
Plusz hír

Bach és Händel művei szólnak az oltóközponttá alakított Salisbury Székesegyházban

Ideiglenes oltóközpont lett a 800 éves délnyugat-angliai Salisbury Katedrálisból. Az orvosok dolgoznak és orgonazene szól, miközben a 80 év felettiek megkapják a koronavírus elleni Pfizer/BioNTech vakcinát.
Plusz hír

Online rendezik meg az éves szinkronszemlét

A Színházi Dolgozók Szakszervezetének Szinkron Alapszervezete (SziA) ősszel rendezte volna meg a hagyományos Szinkronünnepet és a Szinkronikum Díjátadó gálát, viszont a járványhelyzet miatt az esemény elmaradt. A szervezet azonban fontosnak tartja, hogy – habár most nincs lehetőség a személyes találkozásra – díjazza a tavalyi év legjobb szinkronos alkotásait és a legkiemelkedőbb művészeket.
Plusz hír

Gyönyörű, zöld kertté alakul Párizs legendás sugárútja, a Champs-Élysées

Átalakul a francia főváros leghíresebb sugárútja, miután Anne Hidalgo polgármester zöldutat adott a zöld elképzelésnek. 2030-ra már teljesen új fényben tündökölhet a ma még brutális autóforgalommal terhelt Champs-Élysées.